A beltéri kertészkedés igazi reneszánszát éli napjainkban, egyre többen fektetnek pénzt és energiát abba, hogy kizöldítsék a legkisebb lakótelepi lakásokat is, és klasszikus szobanövényeket, fűszernövényeket vagy akár termő palántákat nevelgessenek a rendelkezésükre álló szűk helyen.
A beltéri kertészkedésnek számos előnye van: a növények gondozása és látványa jót tesz a mentális egészségnek, a friss termények fogyasztása élettanilag is hasznos, és a növények még a levegőt is szűrik. Legalábbis sokáig így hittük, és a divatosabb kertészeti honlapokon, illetve a lakberendezési tippek között még azt is könnyen megtalálhatjuk, hogy melyik fajok a legjobbak a formaldehid és más levegőben található toxinok eltávolítására.
Mítosz születik
Ezt a hiedelmet egy darabig a tudományos kutatások is alátámasztani látszottak, az utóbbi évek során azonban egyre több olyan munka látott napvilágot, amelyek azt bizonyítják, hogy a szobanövények nem tesznek többet a levegő tisztaságáért, mint mondjuk egy széken felejtett ruhadarab. A korábbi évek munkái és a jelenlegi kutatások közti látszólagos ellentmondás egy mennyiségi problémára vezethető vissza: arról van szó, hogy ahhoz, hogy a növények észlelhető mértékben javítsák egy helyiség levegőminőségét, annyira sok kellene belőlük, hogy nem nagyon lenne hely mellettük másnak.
Az 1980-as években Bill Wolverton, a NASA kutatója kezdte vizsgálni, hogy az elterjedt szobanövények mennyire képesek eltávolítani a levegőből annak egyik jellemző szennyező anyagát, az illékony szerves vegyületeket (VOC). Ilyen vegyületek mindenféle háztartási anyagból felszabadulhatnak, amelynek van szaga, a festékektől kezdve a samponig, és nagyobb mennyiségben légúti problémákat okozhatnak, amelyekből akár daganatos betegség is kialakulhat.
A VOC-okkal az a probléma, hogy annyira aprók, hogy a légtisztításhoz használt szűrőkkel nem szűrhetők ki, így hermetikusan elzárt környezetben, például egy laborban vagy egy űrállomáson felhalmozódnak. Ezért is kezdte a NASA kutatni az alternatív szűrési lehetőségeket, a megoldást keresve arra, hogyan lehet majd az ilyen vegyületekkel elbánni egy hosszabb Földön kívüli tartózkodás során.
1989-re aztán meg is született a várva várt válasz: Wolverton és társai kiadtak egy jelentést, amelyben
arról számoltak be, hogy a növények „ígéretes és gazdaságos megoldást kínálnak” a beltéri légszennyezettség megszüntetésére.
Az eredmények hírét gyorsan felkapta a média, majd Wolverton álláspontja még nagyobb körben elterjedt, amikor 1996-ban könyvet adott ki az 50 legjobban légtisztító szobanövényről.
Sok a VOC, kevés a hely
A növények légtisztító tulajdonságait méltató anyagoknak azóta is ez a kutatás, illetve a könyv adja a gerincét, és ezért hivatkoznak a magyar weblapok is a mai napig a „NASA szakértőinek” vonatkozó eredményeire. Amely eredményekkel egyébként önmagukban nincs is különösebb probléma, mondja Michael Waring, a Drexel Egyetem – a gond ezek értelmezésével van.
Wolverton ugyan valóban kimérte, hogy a szobanövények képesek csökkenteni a VOC-ok szintjét, de ezt egy hermetikusan elzárt laborban tette, és ott is csak minimális hatást tudott kimutatni.
A hétköznapi lakások azonban egyrészt nem környezetüktől légmentesen elzárt terek, ki-be jár a levegő az ablakokon az ajtókon és ezek résein is, másrészt sokkal több a VOC-forrás, mint a NASA laborjában.
Waring és társai nemrégiben felkutatták és megvizsgálták az összes olyan tanulmányt, amely a növények légtisztító tulajdonságaival foglalkozik. 195 ilyen publikációt találtak, és bár valóban vannak adatok arra, hogy egyes növényfajok több VOC-ot kötnek meg, mint mások, a légtisztítási hatás még ezeknél is minimális. Vagyis olyan növényfaj nem létezik, amely egy normális méretű szoba levegőjét érdemben tisztábbá tudná varázsolni.
Hogy jobban megértsük miről van szó, képzeljünk el egy pici irodát, amely 3 x 3 méteres, mondja Waring. Ebben a térben 1000 szobanövényt kellene elhelyezni ahhoz, hogy elérjük ugyanazt a hatást, mintha óránként kicserélnénk a szoba levegőjét, ahogy azt egy tipikus szellőzőrendszer teszi.
És még ha a leghatékonyabb VOC-szűrő növényeket vetnénk be, akkor is négyzetméterenként legalább 9–10 cserepet kellene elhelyeznünk.
Ózon a köbön
Persze lehetséges, hogy az az alapprobléma, hogy rossz szennyeződésre koncentráltak a szakértők. Néhány évvel ezelőtt egy kutatócsoport annak járt utána, hogy a szobanövények mennyire képesek a felszíni ózont eltávolítani a levegőből. A magas ózonszint szintén káros, és enyhe égésszerű sérüléseket okozhat a légutakban, amelyek aztán fájdalmas légzést, asztmát, vagy akár krónikus tüdőbetegséget is kiválthatnak.
Az EPA adatai szerint csak az Egyesült Államokban több mint 107 millión élnek olyan környezetben, ahol egészségtelenül magas az ózonszint. Sajnos azonban ezen a szobanövények sem sokat tudnak segíteni, ugyanis a leghatékonyabb ózonfelvevő fajok is csak minimális mértékben csökkentik a levegőben található ózon mennyiségét. „Ha az ózonszint 30 ppb, a növényekkel legfeljebb 29,7 ppb-re lehet csökkenteni” – mondja Elliott Gall, a Portlandi Állami Egyetem kutatója.
Az EPA jelenlegi szabályozása szerint az ózonszint 70 ppb-ig tekinthető ártalmatlannak, de a magas ózonszintű helyeken sokkal nagyobb számokról van szó, mint amivel a növények meg tudnának birkózni. A legsúlyosabb helyzetű amerikai nagyvárosban, Los Angelesben például 2016-ban 96 ppb volt az ózonszint úgy, hogy ez már jelentősen csökkentett szintnek számít, az 1970-es években ugyanis a legszennyezettebb régiókban bőven 100 ppb fölötti értékeket mértek. Ezt aztán a gépkocsik szabályozásával sikerült érdemben leszorítani.
Oxigéndús vegetáció?
Felmerülhet persze a kérdés, hogy mi a helyzet az olyan ismertebb légösszetevőkkel, mint a szén-dioxid. Ha a növények nem is szűrik az oxigént, azt mindenki tudja, hogy a fotoszintézis során széndioxidból és vízből oxigént és cukrokat állítanak elő. Tehát ha sok a növényünk, biztos magas lesz az oxigénszint is a lakásunkban, mondhatnánk. De ez sem így van.
Egy embernek egy nap alatt 550 liter oxigénre van szüksége, a növények esetében viszont 150 grammonként mindössze nagyjából 22 liter oxigénnel számolhatunk a növény teljes élettartama alatt.
Ahhoz tehát, hogy a növényzet fedezni tudja egyetlen ember oxigénszükségletét, minden egyes nap 3,75 kilogrammal kellene gyarapodnia.
De ez még nem minden: a növények is fogyasztanak oxigént, hiszen minden sejt lélegzik, így ez is levonódik a teljes mennyiségből. Arról nem is beszélve, hogy a beltéri növények a sokkal rosszabb megvilágítottság miatt kevésbé képesek fotoszintetizálni, mint kültéri társaik, ami növekedésükön is meglátszik. Vagyis ezek a növények annyira minimális szén-dioxidot kötnek meg, és annyira kevés oxigént termelnek, hogy az nem oszt, nem szoroz, ami egy szoba levegőjét illeti.
De tegyük fel, hogy sikerülne egy olyan növényfajtát kikísérletezni, amely beltérben is jól fotoszintetizál, és amely képes felemészteni az összes szén-dioxidot egy térben. A levegő 10,95 százaléka oxigén és 0,04 százaléka szén-dioxid: ha a növények az összes szén-dioxidot oxigénné alakítanák, a megemelt oxigénszint akkor is csak 21 százalékig nőne, és semmi sem utal arra, hogy ez bármiféle élettani hatással járna.
A szobadzsungel ára
A szobanövények tehát egyszerűen nem versenyképesek ebben a vetélkedésben, ami nem is csoda. Ahogy Gall mondja, a növények felülete eltörpül a lakásainkban, irodáinkban található felületek mellett, amelyek mindegyike szennyeződés kibocsátóként vagy elnyelőként szolgálhat. Gall saját mérései és becslései is azt mutatják, hogy a beltéri légszennyezettség egy kicsit is csökkenjen, négyzetméterenként legalább 9–10 szobanövényre van szükség. Amivel viszont az a probléma, hogy
ha ennyire sok növényt telepítünk egy térbe, azzal minden bizonnyal megnő a páratartalom is, ami pedig más problémákat okozhat.
Ezért nehéz is elképzelni olyan lakást vagy irodát, amely képes növényekkel abszolválni a légtisztítás minimumát. Pedig léteznek nagyon elszántan próbálkozók, Hilton Carter filmrendező és dizájner például egy valóságos beltéri dzsungelben él: 275 négyzetméteres lakásában 185 szobanövény éldegél.
Bár a lakásról készült képek alapján úgy tűnik, hogy alig jut hely másnak a növények mellett, ezzel még mindig csak négyzetméterenként kevesebb mint egy növényről beszélünk, vagyis az érdemi légtisztító hatáshoz több mint 10-szer ennyi cserépre lenne szükség. És a tulajdonos elmondása szerint a belső terek már így is meglehetősen párásak, tehát meg kell gondolnia, milyen bútorokat tart azokban, hogy bírják a strapát.
Ironikus módon valószínűleg a növényeket légtisztító hatásukkal is reklámozó virágboltok az egyedüli olyan helyek a világon, amelyek növénysűrűség tekintetében megközelíthetik az érdemleges VOC-tisztításhoz szükséges kvótát. De még ezeknél sem teljesül a kívánt sűrűség, hiszen az ilyen üzletek kínálata nem csak a legjobb légtisztító fajokból áll, és a vevőknek ezek belső tereiben is közlekedniük kell valahol, vagyis lesznek lefedetlen területek.
***
Ha tehát a szobanövényektől várjuk, hogy jobb levegőt biztosítsanak lakásunkban, csalódni fogunk. De a növénytartás, ahogy már említettük, egy sor más, tényleges előnnyel járhat. A városi lakóhelyeken különösen fontos, hogy legyen valami élő zöld a közelünkben, ahogy az is jót tesz a lelki egészségnek, ha gondoskodhatunk valamiről, ami aztán meghálálja a törődést. A jobbára száraz levegőjű panelekben pedig még az is kifejezetten jól jöhet, ha a növények miatt egy kicsit nő a páratartalom. És ehhez nincs is szükség arra, hogy dzsungellé változtassuk a lakást.
