Az eredményt jegyző szakértők régóta dolgoznak olyan rendszereken, amelyek révén a test akaratlan mozgásaiból, például a légzésből vagy a véráramlásból lehet energiát kinyerni és ezt különböző elektromos készülékek működtetésére hasznosítani. Mostani fejlesztésük egy olyan szívritmusszabályozó, amelyet a szív összehúzódásai működtetnek egy triboelektromos tapasz révén.

Jelenleg a testbe beültetett orvosi készülékeket akkumulátorok működtetik, amelyek egyrészt nagyok és merevek, másrészt korlátozott élettartamúak, így cseréjük vagy újabb műtétet igényel, vagy ha külső akkuról van szó, a készüléket valahogy ki kell vezetni a testből, ami fertőzésveszélyes. Erre a problémára jelenthetnek megoldást azok a próbálkozások, amelyek a testen belül termelődő energiát aknáznák ki a beültetett készülékek elektromossággal való ellátására.

Az egyik lehetőséget erre a piezoelektromos anyagok jelentik, amelyek mechanikai deformálódásra termelnek elektromosságot. A kínaiak azonban nem ezt, hanem a triboelektromosságot, vagyis a dörzselektromosságot aknázták ki munkájuk során: a szívre elhelyezett tapaszban a szív mozgásának hatására két réteg (egy titán anyagú és egy másik) dörzsölődik egymásnak, és így generálódik töltés.

Ezt a generátort kapcsolták rá egy kondenzátor segítségével egy kereskedelmi forgalomban kapható pacemakerre, majd az egész rendszert beültették egy 45 kilogrammos disznóba. A triboelektromos tapaszt a bal kamra külső felszínére, a szívburok alá helyezték el. A tapasz rétegei minden szívösszehúzódáskor összehúzódtak és különváltak, miközben töltés generálódott, amit a kondenzátor eltárolt. Teljesen feltöltött kondenzátorral a pacemaker képes volt 0,9 ezredmásopercenként 4 voltot közölni a szívvel.

A rendszer jelen állapotában még nem alkalmas arra, hogy egy ténylegesen beteg sertés vagy ember szívverését folyamatosan szabályozza, mivel a pacemaker egy percnyi működéshez 3 óra 20 percig kell energiát gyűjtenie a kondenzátornak. A rendszernek tehát sokkal jobb hatásfokkal kell működnie ahhoz, hogy használható legyen, de a prototípus kétségen felül megmutatta, hogy egy ilyen rendszer működőképes lehet.

Ezen kívül, ahogy Tim Chico brit kardiológus megjegyezte, a készülék beültetéséhez nyitott szívműtétre van szükség, ami sokkal komolyabb beavatkozást jelent, mint a pacemakerek elhelyezésénél vagy cseréjénél jelenleg alkalmazott műtétek. A szakértő ugyanakkor komoly jövőt lát a fejlesztésben, és úgy gondolja, hogy ha a rendszer más izmok mozgására (is) épülne a szíven kívül, még biztatóbb eredményeket lehetne elérni.