A szakértők előtt régóta ismert, hogy a tarkalepkék sok faja rendelkezik hallószervvel szárnyai tövében. Ezek a fülek ovális nyílásokat fedő membránokból állnak, amelyeket a hangok megrezegtetnek, és a rezgés idegi aktivitást vált ki. A hallott frekvencia változatos lehet, míg például az olyan színes fajok, mint a pompás királylepke vagy az atalantalepke az emberi beszédet is hallják, a molyok többsége magasabb frekvenciákra „szakosodott”.

Jayne Yack, a Carleton Egyetem kutatója vizsgálatai szerint azonban a szemeslepkék a szárnyaikkal is ténylegesen hallgatóznak. A szakértő az állatokat tanulmányozva észrevette, hogy a tarkalapkék ezen alcsaládjának felső szárnyaiban furcsa méretű és lefutású csatornák húzódnak. A hasonló, levegővel teli „vénák” gyakoriak a lepkékben, ezek nem keringetnek testfolyadékot vagy levegőt, hanem strukturális támogatást biztosítanak a szárnyaknak. Többnyire nagyon vékony kis csatornákról van szó, a szemeslepkéknek azonban szárnyanként van egy nagyon tág járata is, amely ráadásul rendkívül közel fut az állatok hallószervéhez.

Bár a szokatlanul tág csatornákat már mások is leírták, Yack volt az első, aki gyanítani kezdte, hogy azoknak az állatok hallásához lehet valami köze. A Torontói Egyetem akusztikus állati kommunikációt vizsgáló szakértője, Natasha Mhatre segítségével Yack a Cercyonis pegala nevű, észak-amerikai lepkefaj példányainak hallását kezdte vizsgálni. A kísérletek során lézerrel monitorozták a szárnyakban a hallószervek membránjainak rezgését a különböző hanghatásokra.

A vizsgálatokból kiderült, hogy a vastag csatornák az állatok hallószerveihez tartoznak. Ha megsérülnek, a lepkék hallása jelentősen romlik, különösen ami az alacsony frekvenciájú tartományt illeti. A csatornák tehát hasonlóan működnek, mint az emberi fülkagyló, amely segít összegyűjteni és a dobhártya felé terelni a hangokat. A lepkék esetében ráadásul különösen nagy jelentősége van a sajátos „fülkagylóknak”, az állatok ugyanis nagyon aprók, így hallószervük membránja is kis felületű, így önmagában csak nagyon mérsékelten lenne alkalmas a mély hangok érzékelésére vagy azok forrásának meghatározására.

Az egyelőre rejtély, hogy miért olyan fontos a lepkéknek a mély hangok detektálása. Az biztos, hogy nem egymást hallgatják, hiszen ők maguk ilyen hangokat nem bocsátanak ki, viszont könnyen lehetséges, hogy a ragadozók elkerülésében lényeges szerepet töltenek be a szárnycsatornák. Ezt megerősíti, hogy Yack vizsgálatai szerint a lepkék ugyanarra a mély tartományra érzékenyek, amelyre más a kisebb méretű zsákmányállatok, így például a nyulak vagy a gyíkok is.

A szemeslepkék hallása ugyanakkor egy szempontból kilóg a sorból: míg a legtöbb állat füle csak bizonyos frekvenciákra érzékenyebb, a lepkék az alacsony frekvenciák esetében széles tartományban ugyanolyan minőségben hallanak. Ami egyben azt is jelenti, hogy hallórendszerük lemásolásával ideális mikront lehetne fejleszteni, amely egyformán erősíti fel a tartomány minden elemét. Mhatre szerint a jelenség titka a csatornák szerkezetében rejlik, ezek ugyanis nem teljesen üregesek, hanem a járatokat vékony membránok hálózzák be, a szappanhabhoz hasonlóan töltve ki a teret.