A SZÁJVÍZ SEMLEGESÍTHETI A TESTMOZGÁS EGYIK POZITÍV HATÁSÁT

Egészen furcsa, a testünkben élő mikrobák szerepének fontosságával kapcsolatos összefüggésre derítettek fényt egy új tanulmány szerzői.
Jools _
Jools _
2019. szept. 9. 20:22
A szájvíz semlegesítheti a testmozgás egyik pozitív hatását

A Plymouth-i Egyetem kutatóinak vizsgálata alapján ugyanis a szájvíz használata gátolhatja, hogy a testmozgás lejjebb nyomja a vérnyomást, ami alapesetben a sportolás egészségügyi szempontból egyik legfontosabb hatása. A szakértők régóta tudják, hogy a testmozgás hatására az erek kitágulnak, részben azért, mert a szervezetben ilyenkor több nitrogén-monoxid termelődik. Ez a hatás pedig a mozgás befejezése után is kitart, és a vérnyomás az edzést követően még órákig alacsonyabb marad.

Hogy ennek mi a pontos oka, azzal kapcsolatban több elmélet is létezik, de egyelőre senkinek sincs teljes válasza a rejtélyre. A mostani vizsgálatot végző szakértők például úgy vélik, hogy a jelenség a szájban élő mikrobákkal lehet kapcsolatban. Ez a természetes mikrobiom ugyanis olyan baktériumokat is tartalmaz, amelyek nitrogén-monoxid egyik származékát, nitrátot fogyasztanak. Ezt aztán a mikrobák nitritté alakítják, amely a nyállal továbbítva újra felszívódik, és részben újra nitrogén-monoxiddá alakul.

A szakértők egy része szerint ez lehet a magyarázat arra, hogyan marad alacsony a vérnyomás azt követően is, hogy befejeztük a mozgást, és saját sejtjeink már nem termelnek nitrogén-monoxidot. Ezt a teóriát tesztelték a brit kutatók egy szájvíz segítségével, amely számos receptre és recept nélkül kapható termékhez hasonlóan egy klórhexidin nevű, erősen antiszeptikus és antimikrobiális hatású összetevőt is tartalmazott.

 

Galéria megnyitása

A kutatócsoport 23 egészséges felnőttet toborzott a kísérlethez, akik a vizsgálat keretében kétszer fél órát futottak futópadon. A futások alatt és után két órán keresztül folyamatosan mérték a vérnyomásukat, miközben a csapat egyik része rendszeres időközönként vagy szájvízzel, vagy placebóval öblögetett. A második futást követően aztán cseréltek, aki korábban szájvizet kapott, az ezúttal placebót használt, és fordítva.

Amikor az alanyok a testmozgás után szájvizet használtak, vérnyomásuk nem maradt olyan alacsony, mint amikor placebóval öblögettek. Az első esetben ráadásul a mozgás után két órával az edzés vérnyomáscsökkentő hatása teljesen eltűnt. Bár a szájvíz a vizsgálatok alapján nem ölte meg a szájban élő mikrobákat, a jelek szerint drasztikusan csökkentette ezek nitrittermelését, ami a nyál és a vér alacsonyabb nitrittartalmából is látszott.

A szájvíz ezen hatását már más vizsgálatok is megmutatták, de a szakértők most először igazolták azt, hogy a nitrittermelés csökkenésével a testmozgás vérnyomáscsökkentő hatása is erősen mérséklődik. A szakértők persze nagyon is tisztában vannak azzal, hogy az emberek többsége valószínűleg nem szájvizes öblögetéssel tölti a testmozgás utáni órákat, de a felfedezésnek ettől még lehetnek érdekes implikációi.

A szakértők például régóta tudják, hogy a magas vérnyomású betegek egy részénél probléma, hogy a vérnyomás a testmozgás hatására sem csökken a várt mértékben. Elképzelhető, hogy ennek a száj mikrobiomjához van köze, a magas vérnyomás ugyanis gyakran fogágybetegségekkel is társul, amelyek megváltoztatják a mikrobák egyensúlyát a szájban. Ha ez a kapcsolat beigazolódik, azzal új kezelési módokra nyílhat lehetőség. És bár a mostani vizsgálat lényege nem a szájvíz hatásainak vizsgálata volt, más kutatások arra utaló jeleket is találtak, hogy a szájvíz adott esetben akár növelheti is a vérnyomást, amit mindenképp fontos lenne alaposabban vizsgálni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ödönke_Ödön
Ödönke_Ödön
2019. szept. 10. 18:55
#4

gratulálok dilók ez a cikk nem semmi, facebookon láttam ezt a hülyeséget, csak azért csináltam ezt az accot hogy itt is leírjam milyen ügyesek vagytok, maradjatok a gépeknél meg talán a játékoknál mert ott legalább magatoktól is tudtok valamit írni, nem pedig olvastok valami hülyeséget angol oldalakon és adtok egy jó clickbait címet a fosotoknak

rák egyen ki titeket meg a vad kutyák

_DiEGO_
_DiEGO_
2019. szept. 12. 16:47

@Ödönke_Ödön Bravo 2.

Honnan tudhattad TE , hogy a Fabuuk után épp az Iponon lesz egy cikk róla ? És csakis pont emiatt reggelni !? Nagyon kamu szaga van a történetednek :D

Olyan s_ottoÓcskás xD

Hogy van képed s merszed ily hangnemben, ilyen alpári módon szitkozódni a cikkírókról ???  remélem örökös IP ban lesz bekóle !

Bihus
Bihus
2019. szept. 10. 10:34
#3

És a fogkrémmel mi van? Abban nincsenek ilyen vegyületek?

Renhoek
Renhoek
2019. szept. 10. 10:57

@Bihus  Klórhexidin nem szokott fogkrémben lenni. Az egy erős antibakteriális szer.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. szept. 10. 10:25
#2

Ha vérnyomást akar valaki csökkenteni, nem árt ha a saját légzésénél kezdi a kúrát. A jógakultúrában járatosaknál valószinűleg nem ismeretlen az a "tény", hogy a rendszeresen végzett légzőgyakorlatokkal a magas vérnyomás normalizálódik, és teljesen mindegy, használ-e ez a valaki mellette szájvizet vagy más izgatószereket. Mig a sportolás önmagában erre egyáltalán nem megoldás.

dzsuz87
dzsuz87
2019. szept. 11. 12:21

@sebaly A szokásos sportolási formák (futás, biciklizés, foci...) nagyobb arányban segítenek az embereken, mint a jógázás. De valóban, a legjobb eredményt légzőgyakorlatokkal lehet elérni. Csak "a jóga" ugye nem létezik, ez olyan, mint "a sport".

pdx006
pdx006
2019. szept. 10. 1:02
#1

Ilyesmitől nem kell a környéken tartani. Vannak olyan kellemes szájszagok hogy az ember megszédül.

longdong
longdong
2019. szept. 10. 13:57

@sebaly  A Listerine-t (és szerintem a legtöbbet) mondjuk pont szájszag ellen készítették. Konrétan egy kamuzós reklámra épül a sikere, miszerint lehet, hogy büdös a szád, csak te nem érzed, de mindenki más igen. Használj Listerine-t!

Vissza az oldal tetejére