A svindlerek fejedelme – Gregor MacGregor élete és kora

Megvásárolt karrier, érdekházasság és dicstelen leszerelés: minden idők egyik, ha nem a legnagyobb csalója már fiatalon is megannyi kényes helyzetbe keveredett.

A svindlerek fejedelme – Gregor MacGregor élete és kora

Az ördög néha szentírást idéz

Annak dacára, hogy a csalók épp olyan bűnözők, mint a rablógyilkosok vagy a betörők, a közvélemény hajlamos inkább kaján csibészeknek, és nem hétpróbás gazembereknek tartani a pergő nyelvű svihákokat. Ez fokozottan igaz akkor, ha egy vérlázítóan szemtelen, a krémek krémjét is megrövidítő stikliről van szó. Hiszen ilyenkor az emberek java része szentül hiszi, hogy ő nem dőlt volna be a mézes-mázos modorú hazugsággyárosnak, egyben jót kacag a felső tízezer megtévesztett tagjain.Az efféle históriák hosszasan sorolhatóak. Az eszes Victor Lustig két ízben is talált olyan palimadarat, akivel el tudta hitetni, hogy megveheti az Eiffel-tornyot. Sőt, a harmincas években magát Al Caponét is megrövidítette ötezer ropogós dollárral, és nem csak, hogy túlélte a kalandot, de az utolsó centig eldorbézolhatta a kisebbfajta vagyonnak számító összeget.

Az éles elméjű Mary Baker egy kitalált ország, Javasu hercegnőjének, Caraboo-nak adta ki magát, hogy hosszú éveken keresztül élvezhesse a gazdagok és kiváltságosok vendégszeretetét. A Natwarlalként ismeretté vált, karrierváltása előtt ügyvédként praktizáló Mithilesh Kumar Srivastava a meseszép Taj Mahalon, illetve India parlamentjének épületén adott túl. Népszerűségét remekül mutatja, hogy szülőfalvának ravasz húzásaiból profitáló lakói sokáig nem tettek le arról a vágyukról, hogy egy emlékművel hódoljanak szentként tisztelt zsivány-őrangyaluknak. A hercegek, mágnások és főpapok erszényét megkönnyítő, elegáns-magabiztos Strasznof Ignác pedig a szenzációhajhász pletykalapok zsurnalisztáinak hála, már életében legendává avanzsált. Tettei a magyar filmipar egyik legnagyobb tehetségét, Keleti Mártont is megihlették: a direktor kétrészes, parádés tévéfilmet forgatott róla, Benkő Gyulával a főszerepben.

Galéria megnyitása
A Taj Mahal. A kép Yann tulajdona.

Gregor MacGregor esete azonban az őt fogva tartó fegyház berendezését is eladó, huszár-egyenruhában parádézó szélhámos legmerészebb históriáin is túltesz. Elvégre a skót generálist annak ellenére helyezték káprázatos külsőségek közepette örök nyugalomra, hogy ő volt a kiötlője a történelem egyik legmerészebb és bámulatosabb svindlijének. A hosszú éveken keresztül hivatásos forradalmárként Dél-Amerika lázadóinak zsoldjában álló, és a valósággal időnként roppant laza kapcsolatot ápoló férfiú ugyanis nem látványosságokon adott túl. Hanem egy nem létező kolónia teljhatalmú urának szerepében tetszelegve szedte rá a balekokat.

Lássuk hát, hogyan is alakult regénybe illő pályája!

Ebül szerzett stráfok

Az 1786 szentestéjén született Gregor ifjúkoráról nem sok feljegyzés maradt ránk, ám kétségbevonhatatlan, hogy gondolkodásmódját nagyban meghatározta, hogy egy módfelett illusztris família sarjaként cseperedett fel. Gyermekként jóformán nem múlt úgy el nap, hogy ne hallott volna őseiről. A leggyakrabban a Szépséges becenéven emlegetett, dicső haditetteket végrehajtó nagyapját emlegették, de a Walter Scott által halhatatlanná tett haramiáról, Rob Roy MacGregorról szóló mítoszok is gyakran előkerültek a vacsoraasztal mellett. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a régmúlt idők bűvköréből szabadulni képtelen szülei sokat vártak tőle, és abban bíztak, hogy katonaként aranyozza majd be nevét.

Ezzel a klán öregei is egyetértettek, és mivel azt akarták, hogy a tizenhatodik évét taposó fiú ne testi épségét kockáztató talpasként nyomorogjon, mélyen a zsebükbe nyúltak. Fáradozásuk meghozta a gyümölcsét: a kiterjedt rokonság csinos summát, négyszázötven angol fontot adott össze, és Gregor 1802-ben zászlósként vonulhatott be az ötvenhetedik gyalogos regimentbe. Ez a korszakban teljesen törvényes-bevett szokás volt mert II. Károly már 1683-ban lehetővé tette, hogy a tengerészek kivételével a kevésbé türelmesek fizethessenek az előremenetelért. Ez az ajánlat sokakat vonzott - főleg, mivel a kincstár garanciát vállalt arra, hogy ha a kékvérű delikvens nem követ el kirívó függelemsértést, leszerelésekor visszakapja az államra bízott tőkét.

Galéria megnyitása A MacGregor klán egy tagjának idealizált ábrázolása. Robert Ronald McIan képe.

A velejéig korrupt rendszer azt a célt szolgálta, hogy az elöljárók arisztokrata családokból, vagy kereskedő-dinasztiákból származzanak, és ne legyenek érdekeltek abban, hogy felforgató eszméket tűzzenek lobogójukra. Inkább minden erejükkel arra törekedjenek, hogy fenntartsák a meglévő társadalmi berendezkedést, és irtózzanak a hatalmi viszonyokat átrendező polgárháború vagy lázadás eshetőségétől. Persze, ez az óvintézkedés megannyi kellemetlen, megalázó és méltatlan következménnyel járt. Egyrészt a feneketlen erszényükre építők és a magukat kínnal-keservvel felküzdők kölcsönösen megvetették egymást. Ezért állandóan napirenden voltak a klikkek közötti, ármányos-alávaló intrikák, és az is megesett, hogy az ellenérdekelt felek arcukon kaján mosollyal hagyták, hogy a másik a csatatéren pusztuljon el. Bajtársiasságról szó sem lehetett: a vér és a vagyon diktált.

Másrészt az egyes alakulatok élén állók nemritkán fikarcnyit sem konyítottak a hadvezetés művészetéhez. Hovatovább, nem is titkolták, hogy hiába kapitányok vagy alezredesek, a gyümölcsöző kapcsolatok kialakításának lehetőségei sokkal jobban izgatták őket a  taktika és stratégia alapjainak elsajátításához hasonló, csip-csup apróságoknál. Beszédes, hogy csupán 1849-ben vetődött fel, hogy egy alkalmassági teszttel szűrjék meg a jelentkezőket. Azaz MacGregor egy dilettánsokkal, íróasztal-tábornokokkal és más, kétes elemekkel teli, zavaros-őszintétlen közegben találta magát. Egy, a hozzáértést sokadlagosnak tekintő szervezetben, ahol sokan döbbenettel vegyes félelemmel konstatálták, hogy a Napóleon jelentette fenyegetés árnyékában számot kellene adniuk nem létező tudásukról. Az inkompetens-pipogya tisztikarban olyan magas volt a halálozási arány, hogy az 1803 áprilisában sorompóba lépő ifjút 1804 februárjában, soron kívül és térítés nélkül hadnaggyá nevezték ki.

Az ekkor tizenhét éves kamasznak komoly esélye volt rá, hogy az első, éles ütközete során az utolsó szálig lemészárolják alárendeltjeit, és ő maga is egy jeltelen tömegsírban végezze. Ám szerencséjére Gibraltár szigetére vezényelték: ez ebben az időszakban egyet jelentett a békés és aggodalmak nélküli élettel. A szép reményekre feljogosított aranyifjúnak tartott MacGregor hamar elnyerte az itteni előkelőségek kegyeit, és erőfeszítéseit megkoronázandó, kivette hálóját Maria Bowater-re. A lány ideális partinak tűnt, hiszen egyrészt krőzusi vagyont örökölt admirálisként elhunyt apja után, másrészt a rokonai között két tábornok és egy parlamenti képviselő is akadt. A férfi pont ilyen menyasszonyra vágyott, és szerelmet színlelve az ujja köré csavarta áldozatát, akit 1805-ben el is vett. Azt, hogy nem heves-kontrollálhatatlan érzelmek vezérelték, remekül mutatja, hogy az első dolga az volt, hogy kilencszáz fontért kapitánnyá neveztesse ki magát. Később is kénye-kedve szerint szórta hites arája pénzét, és elképesztő, legmerészebb álmait is meghaladó luxusban élt.

Galéria megnyitása MacGregor 1804 körül. George Watson festménye.

Ezt követően MacGregor maró gúny és izzó gyűlölet tárgyává lett beosztottjai körében, mert jószerivel kizárólag a formaságokra adó, páváskodó-bicskanyitogató viselkedésével iszonyatosan ellenszenvessé tette magát az emberei között. Ha feltűnt valahol, összesúgtak a háta mögött, és igazolva, hogy a baj nem jár egyedül, még a hozzá hasonló karrierista hozományvadászok is méltóságukon alulinak tartották, hogy egy asztalnál étkezzenek vele. Kész csoda, hogy a befolyásos pártfogói bőkezű adományaival őrnagyi rangra emelkedő, páváskodó piperkőc hírében álló skót egészen 1810-ig nem keveredett komolyabb botrányba. De ebben az esztendőben Fortuna megvonta tőle kegyeit: összekülönbözött az egyik felettesével, és a vita olyannyira elmérgesedett, hogy le kellett szerelnie. A pontos részletek ma már a múlt ködébe vesznek. MacGregor holta napjáig állította, hogy azért kellett maga mögött hagynia a korona szolgálatát, mivel római katolikus hite miatt elviselhetetlen üldözésnek volt kitéve az anglikánok részéről. Ám több mint valószínű, hogy elöljárója hozzá hasonló mentalitással, de még nála is jobb összeköttetésekkel bírt, és egy értelmetlen-kakaskodó szóváltásuk fajult el. Bármi is állt a háttérben, a tény tény: a hét évnyi, eseményekben szerfelett szegény szolgálathoz mérve igen magasra hágó tiszt 1810. május 24-én búcsút intett a seregnek.

Ezzel cikkünk első részének végére értünk. A folytatásban hirtelen elhatározásokról, forradalmakról és balul elsült kísérletekről lesz szó. A logó Godot13 képének felhasználásával készült.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap