Voltak idők, amikor, ha egy termék a tulajdonunkba került vagy megvásároltuk, akkor azt megfoghattuk, megsimogathattuk, megszagolhattuk, használhattuk kedvünk szerint. A digitális világ azonban furcsa irányba ment el, manapság már szinte semmit nem akarnak a cégek kiadni a kezük közül, már a traktorok, autók és a videojátékok is olyan termékek, amiket mi csak használhatunk, de nem birtokolhatunk teljes egészében. 

A videojátékok is olyanok voltak, hogy bár nem birtokoltuk teljesen a játék minden jogát, a kazettákat és a lemezeket szabadon adhattuk - vehettük, nem volt semmi féle személyhez való kötése a tárgyaknak. A felhős digitális piac azonban már más terep, sokszor annak is örülhetünk, hogy a cégek engedik elindítani a mi játékunkat a számítógépünkön, annyi másolásvédelemmel és megkötéssel lehet csak futtatni a programokat a saját gépünkön. 

A Steam esetében sincs másként a helyzet, a legnagyobb PC-s alkalmazásbolt szerint annyira nincs semmi közünk a megvásárolt játékainkhoz, hogy azokat még örökletes úton sem adhatjuk tovább másoknak. 

Történt ugyanis, hogy a Restera egyik felhasználója megosztotta képernyőképét, amin megkérdezi a Steam támogatási csapatát, mi történne, ha meghalna és a végrendeletében átadná másnak a Steam fiókának használati jogait. 

A Steam támogatás válasza szerint sajnálatos módon a Steam fiókok és a játékok nem adhatóak át másoknak, se hozzáférés, se fiók egybeolvasztás útján sem. Ez azt jelenti, hogy még végrendelettel se lehet másnak átadni a Steam fiókunkat. Érdekesség, hogy a GamingOnLinux átvizsgálta más alkalmazásboltok felhasználói feltételeit is, és mindenhol hasonló jogi védelmet talált. A legmeglepőbb a dologban az, hogy még a másolásvédelem-mentes GOG.com szabályzata is leírja, hogy nem lehetséges másra átruházni a GOG fiókot vagy annak tartalmát.   

Az Európai Unió 2012-ben adta ki közleményben, hogy egy bírósági ügy eredményeként a digitális szoftverterjesztők nem tilthatják meg a felhasználóknak a digitális szoftverek továbbértékesítését. Úgy tűnik azonban, hogy az EU még nem figyelt fel a Steamre és más videojátékos platformokra, pedig a szerződések általában tartalmaznak EU specifikus kitételeket is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
uwu
uwu
2024. máj. 30. 19:59
#6

Mi van akkor ha a steam hal meg? Ha becsődöl, és  nem tudja szolgáltatni a megvásárolt hozzáférést, komoly értékek veszhetnek el. Csak idő kérdése, hogy a tulajdonjogot tokenizálják minden téren, és  decentralizáltság nyújtson biztonságot. Elképzelhető, hogy nem csak ez, de a személyid, a jogsid, és az ingatlanod tulajdoni lapja is NFT lesz egyszer.

uwu
uwu
2024. máj. 31. 17:21

@Andreios_81 Kevered a fogalmakat. Ez a tulajdonjogról szól, nem a szerverekről. Az egyéb szolgáltatásokért nem is fizetsz, jogilag azok irrelevánsak. Viszont ha nem férsz hozzá a megvásárolt termékhez az cumi, és pont az ilyen kockázatok szüntethetők meg blokklánc technológiákkal.

Ha az van amite gondolok, sajnálom, hogy buktál az nft lépecskéken. Az egy ki a nagyobb hülye játék volt, attól még az egy hasznos technológia.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2024. máj. 30. 7:18
#5

Odarakom a fiókadatokat a cuccaim közé. Ha valamelyik rokonnak kell a szoftverhalmaz, vigye.

LavX
LavX
2024. máj. 29. 21:26
#4

A legrosszabb talán az, hogy azóta is mindig látom annak a fiókját, aki meghalt. Persze lehet törölni és blokkolni, de továbbra is ott marad és zavarna. Hiába kértem a supportot, hogy higyjék el, hogy azért nem lépett be az a személy évek óta, mert elhunyt, de ilyet hivatalos papírokkal lehet, amivel meg nem szeretném a családját traktálni.

axe
axe
2024. máj. 29. 21:05
#3

gyerekcipőben jár még a digitális értékesítés, van mögötte 10-15-20 év, még kell ugyanennyi, hogy ez ténylegesen problémát jelentsen és erre is ki kell találni valamit. Gpety, de a miénk, amit megvettem annak tulajdonlom a használati jogát.

lc
lc
2024. jún. 1. 9:31

@Gpety Ez akkor válik igazán érdekessé amikor fizikai adathordozóként megvetted mégis ott a steam kód mögötte ami kell hogy fusson. Mert ebben az esetben elvileg fizikailag a te tulajdonod, de a futtatáshoz mégis egy egyéb szolgáltatásra van szükséged, viszont nem a steam licenszel.

Gpety
Gpety
2024. máj. 29. 20:09
#2

Ami sosem volt a miénk,  azt nem adhatjuk át másnak.  Nem mindegy,  hogy valamit megveszünk, vagy csak a használati jogát vesszük meg.

Dragon3k
Dragon3k
2024. jún. 5. 16:16

@Gpety Az egésszel csak annyi a gond, hogy a steamen van egy profilod, ahol semmilyen valós adatot nem kell megadnod, innen kezdve mi alapján dönti el, hogy kihez is tartozik a profil? Akié az email? Ott sem kell megadni valós adatokat, így az is bárkihez tartozhat....

czibulazoli
czibulazoli
2024. máj. 29. 19:54
#1

Mivel egy ilyen digitális fiók sehol a világon nincsen konkrét személyhez kötve (egyelőre), így egyszerűen csak bele kell írni a végrendeletbe a felhasználónevet és a jelszót, és odaadni annak akinek örökül szánjuk. Hogy jogilag se lehessen belekötni, ráírja egy papírra a felhasználónevet és a jelszót, beleteszi egy borítékba, ráírja a címzettet, majd csatolja a végrendelethez. A végrendelet végrehajtójának nem is kell tudnia mi van a borítékban.

Ezt leszámítva, valahol érthető hogy miért nem átruházhatóak a fiókok. Ha azok lennének, akkor nagyüzemben megindulna a fiókok ellopása majd értékesítése, a seftelés a fiókokkal, meg mindenféle átverések kamu fiókokkal. A cégeknek az az érdeke, hogy az ilyeneknek elejét vegyék.

Resike
Resike
2024. máj. 30. 15:12

@czibulazoli De az hogy Argentínában megveszed a két dolláros AAA steames játékot majd 60-100 euróért eladod az tökéletesen megengedett ugye?
https://www.reddit.com/r/Steam/comments/180bdsf/insane_comparison_prices_of_argentinan_steam/

"there's a viral video out (should be on r/piracy) where a dev says that Brazil was 25% of their sales"

Vissza az oldal tetejére