Shop menü

A SAMSUNG MÁR TÖBB KAMERÁT IS PAKOLNA A KIJELZŐ MÖGÉ

Érdekes megoldást szabadalmaztatott a Samsung, biztonsági és más szempontból is fontos lehet a cég újonnan levédetett konstrukciója.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A Samsung már több kamerát is pakolna a kijelző mögé

A képernyő mögé rejtett kamerák nagyon lassan fejlődnek egyelőre, évek óta vannak ilyen megoldások, de még ma is nagyon gyenge minőséget tudnak. Azonban a fejlesztések ettől függetlenül nem lankadnak, a Samsung már azon gondolkodik, hogy két különböző ponton helyezzen el érzékelőt.

A Dél-Koreában működő szabadalmi hivatal (KIPRIS) jegyezte be a Samsungnak azt a szabadalmát, amiben a vállalat már párosával elhelyezett, képernyő mögé rejtett kamerákat mutat be. A vázlatok különlegessége pedig nem pusztán az, hogy két szenzort pakolna a vállalat a megjelenítő mögé, hanem az, hogy a szenzorokat egészen távolra pakolná egymástól. Ennek a felépítésnek több előnye is lenne, ha a Samsung meg tudná valósítani. A biztonságot is tudná vele növelni, és még a videóhívások is természetesebbek lehetnének így.

Galéria megnyitása

A legfontosabb talán az lenne a Samsung szabadalmaztatott megoldásánál, hogy a mobilok ennek köszönhetően két nézőpontból látnák a felhasználókat, ennek köszönhetően lényegében képesek lennének 3D modellt alkotni. Meg tudnának arról győződni, hogy nem egy fotót tartanak a biometrikus azonosító rendszer elé, a hitelesítés ezáltal lényegesen jobb lehetne minden körülmények között. A szabadalmi ábra szerint a második kamera nagyjából ott helyezkedne el a kijelző mögött, ahol az utóbbi időben a képernyő mögé bújtatott ujjlenyomat-olvasók megjelentek.

Ebben a felállásban már nem lenne a mobilon ujjlenyomat-olvasó, a kamerákkal oldaná meg a Samsung a teljesen sima azonosítást és feloldást minden helyzetben. Mivel az eszköz magabiztosan tudna lényegében térbeli képet alkotni, akár arcrészletek alapján is azonnal megtörténhetne az azonosítás.

Galéria megnyitása

A két kamera révén a Samsung azt is meg tudná oldani, hogy az alacsonyabb ponton a kijelzőbe épített kamera képét használná a videóhívások alkalmával. Így amikor az ember a másikat nézi a képernyőn, akkor lényegében a kamerába nézne szinte egyenesen. Ennek köszönhetően természetesebb lenne a videohívásnál a másik arca. Vlogok felvételénél talán még érdekesebb lenne ez, hiszen sokszor zavaró az, amikor a felhasználó nem a kamerába néz, mikor a nézőkhöz beszél, hanem a képernyőt figyeli folyamatosan. A Samsung szabadalmánál ilyen gond nem fordulna elő.

Galéria megnyitása

A szabadalmi leírás szerint azt is meg lehetne oldani, hogy ebben a felállásban az azonosításkor az egyik kamera csak a szemekre koncentrálna, a másik pedig az egész arcfelületet vizsgálná. A fenti képalkotó pedig, ami a szemeket figyelné, képes lenne a szemeket annyira részletesen analizálni pillanatok alatt, hogy a pupilla állapotát is felmérné. Kifejezetten nézné az okostelefon, hogy a környezeti fényre változik-e a pupilla helyzete, és így is meggyőződne arról, hogy élő személy néz a mobilra.

Jó esély van arra, hogy ez a szabadalom valóban termékké válik majd, de azt nem tudni, hogy mikor. Az azonban eléggé valószínű, hogy nem a vállalat rövidtávú tervei között szerepel. Jelenleg csak a Galaxy Z Fold4 esetében használ egyáltalán rejtett kamerát a Samsung, és az is eléggé döcögősen fejlődik. Egyre jobb a kivitelezés minden szempontból, de azért, aki sokszor akar szelfizni, semmi esetre se ilyen mobilt vegyen, vagy használja a másik kamerát, hiszen ott van több opció.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére