A megjelenítési területen élmenőnek számító Samsung a meglévő technológiák lehető legmagasabb szintre emelése mellett folyamatosan dolgozik azon is, hogy innovációt hozzon ebbe a szegmensbe. Most a vállalat arról beszél, hogy képes lesz a pixelsűrűséget a sokszorosára növelni néhány éven belül, ami nagyon izgalmasan hangzik. Ez hatalmas minőségi ugrást hozhat a VR és AR eszközök esetében.
Az elmúlt években egy sor olyan virtuális valóság szemüveg jelent meg, ami AMOLED technológiás kijelzőt használt párban, aránylag magas pixelsűrűséggel. Ezeknél a fejlesztők különböző trükköket bevetve igyekeztek a pixelrácsot felszámolni. A Samsung szállította a képernyőt például már az első Oculus Rift számára, szóval a cégnek megvannak a saját tapasztalatai, és pontosan látják a technológia jelenlegi korlátjait.
A Samsung Display vezetője, Kim Min-woo a napokban arról beszélt, hogy azon vannak, hogy kifejlesszék a következő generációs AR szemüvegek számára a tökéletes megjelenítő egységeket, amik a MicroLED technológiát fogják használni. Ezt nem szabad összekeverni a televíziók esetében ugyancsak most kibontakozó MicroLED megoldással, a kettő jelentősen különbözik. Itt most egészen pontosan a LEDOS-ről beszélhetünk, ami a MicroLED on Silicon rövidítése.
A mostani AMOLED képernyők tipikusan üveg vagy műanyag hordozóra épülnek, ezzel szemben a LEDoS teljesen más ligába tartozik, itt szilícium alapú hordozóról beszélgetünk. Tehát ezeknek a képernyőknek ugyanolyan, vagy legalábbis nagyon hasonló alapja lesz, mint a szilíciumostyákra „növesztett” chipeknek. A háttere nem ismert egyelőre a LEDOS egységeknek, de meglehetősen sokkoló célokat kitűzve dolgozik ezen a Samsung.
Egyetlen colra akár 6600 pixel lesz sűríthető, ha minden a tervek szerint alakul. Ez pedig nagyjából a tízszerese annak, amit most viszonylag egyszerűen el lehet érni az AMOLED panelekkel. Ha a 6600 PPI nem is jön össze egyhamar, Kim Min-woo az 5000 PPI alá nem adja, ezt emelte ki, mint minimálisan elfogadható célt. A kicsi helyre bezsúfolt ultranagy felbontás mellett pedig azt is elmondta, hogy az egyes pixelek közötti távolságot 5 mikrométerig, vagy az alá kell levinni. Az alpixeleknek 3 mikrométer alá kell mennie.
A LEDOS-t azért a kiterjesztett valóság szemüvegek esetében emelte ki elsődlegesen Min-woo, mert ezzel amellett, hogy jelenleg szinte elképzelhetetlen pixelsűrűség valósítható meg tömeggyártásban, még a fényereje is sokkal nagyobb lehet, mint a mostani képernyőknek. Az AR esetében pedig a szemüveg felépítésének függvényében kiemelkedően nagy fényerőre is szükség lehet. Több ezer nites ragyogásra lehetnek képesek a LEDOS egységek.
A Samsung egy másik megjelenítő egységen is dolgozik, annak pedig OLEDOS a neve, tehát ez is szilícium hordozóra épül, de nem MicroLED, hanem általánosabb OLED réteget alkalmazva. Ebben az esetben a fényforrások más módon épülnek fel, és egy kicsit mindenben szerényebb lesz ez a termék. A pixelsűrűsége 5000 PPI-s érték alatt maradhat, és a fényerőt tekintve sem lesz képes annyira kiemelkedően teljesíteni, mint egy LEDOS lapka. Viszont a válaszideje elenyésző, és a kontrasztja is kiváló lesz, hála a tökéletes feketének.
Az OLEDOS megjelenítők számára a virtuális valóságban és a vegyes valóságban találhat helyet a Samsung, ahol a szemüveg többnyire zárt, így nem is kell eszeveszett fényerő. Viszont jó eséllyel az OLEDOS előállítása olcsóbb lesz majd, mint a MicroLED-et és a szilíciumöt ötvöző LEDOS-nek.
Nemcsak a Samsung dolgozik egyébként ilyen fejlesztéseken, és iparági összefogások is vannak, hogy a technológia minél előbb megvalósulhasson. A cél szinte minden esetben az okosszemüvegek és az AR/VR headsetek kiszolgálása, annak ellenére, hogy azért ez a szegmens továbbra sem őrjíti meg annyira az embereket, mint ahogyan azt korábban várták.