Amikor arról van szó, hogy hány kalóriát égetünk el egy nap, nem a rágás jutunk eszünkben elsőre, mint ilyen szempontból hatékony tevékenység. Pedig napi energiafelhasználásunk 1 százaléka a rágásra fordítódik egy új vizsgálat szerint. És ez a szám magasabb is lehet, ha a nyers kosztot preferáljuk. Ez persze sokkal kevesebb annál az energiánál, amit a séta vagy az emésztés során felhasználunk, de evolúciónk során ez is fontos szerepet játszhatott arckoponyánk formálásában.

A vizsgálat elsőként egészíti ki számszerű adatokkal azt a vitát, amely az emberi állkapocs alakulását övezi, vagyis hogy miért olyan más az állunk, mint elődeinknek és legközelebbi rokonainknak. A kutatók régóta gyanítják, hogy az állkapocs mérete és a fogak formája az emberi evolúció során a hatékonyság jegyében alakult át. Ahogy elődeink egyre könnyebben rágható táplálékokra váltottak, mivel elkezdték felszelni és megfőzni a táplálékot, csökkentve a rágásra fordított töltött időt és energiát, arckoponyánk alapvetően átformálódott főemlős rokonainkhoz képest.

De annak ismerete nélkül, hogy mennyi energiát fordítunk a rágásra, nehéz megítélni, hogy az energiaspórolás valóban meghatározó tényező volt-e az evolúciós változások során, mondja Adam van Casteren, a Manchesteri Egyetem kutatója, a vizsgálat vezetője. A szakértő és kollégái 21 nőre és férfire adtak egy buborékszerű sisakot, amely mérte, hogy mennyi oxigént használnak és mennyi szén-dioxidot lélegeznek ki. A szinteket tétlenség alatt és 15 percnyi rágózás közben is mérték.

Rágás közben megnőtt a résztvevők által kibocsátott szén-dioxid mennyisége, ami azt jelzi, hogy a testük keményebben dolgozott. Mivel a rágó íztelen, szagtalan és kalóriamentes volt, az emésztőrendszert nem aktiválta, így a felhasznált plusz energia jobbára a rágás számlájára írható. Puhább rágó esetén az anyagcsere szintje átlagosan 10 százalékkal, keményebb rágónál 15 százalékkal növekedett a nyugalmi állapothoz képest. Ez nem jelentős növekedés, de szignifikáns, mondják a kutatók. Rágásra összességében a résztvevők napi energiafelhasználásának 1 százaléka fordítódott a becslések szerint.

A szakértők szerint a főzés és az eszközhasználat megjelenése előtt az ember elődei sokkal több energiát fordítottak rágásra, legalább 2,5 százalékot. Az eredmények meglepetésnek számítanak, mivel a kutatók sem voltak biztosak abban, hogy a rágásra fordított energia egyáltalán mérhetőnek bizonyul.

Az adatok alátámasztják azt az elképzelést, miszerint a rágás étrendhez igazításával az ember energiát tudott megtakarítani, amit aztán más célokra fordíthatott. Az emberelődöket nézve helytállónak látszik ez a teória. Az 2–4 millió évvel ezelőtt élt Australopithecusoknak például még négyszer akkor volt a fogfelületük és sokkal vaskosabbak az állkapocsizmaik, mint a modern emberé. Ők tehát valószínűleg sokkal több energiát használtak a rágásra, amit a modern embernek a táplálék feldolgozásával sikerült megspórolni.

Az is világosnak látszik, hogy emberként sokkal kevesebbet rágunk, mint a többi ma is élő főemlős. Míg egyes becslések szerint csak naponta 7 percet töltünk rágással, a gorillák például idejük 90 százalékában rágcsálnak valamit, amivel gyakorlatilag ugyanott tartanak, mint a kérődző kecskék és marhák.