A placebo-hatásnak nevezett jelenség egyike az emberi szervezet legkevésbé értett viselkedési folyamatainak. Ha egy egyszerű fertőzésből az ember képes felgyógyulni egy gyógyszernek álcázott cukorkától is, akkor minek egyáltalán a színjáték? Miért kell az agyat megtéveszteni ahhoz, hogy meg tudjuk gyógyítani önmagunkat?

A Bristoli Egyetem kutatói létrehoztak egy számítógépes modellt, amely talán közelebb visz minket a háttérben zajló folyamatok megértéséhez. Peter Trimmer, a kutatás vezetője kiterjedten tanulmányozta a placebo-hatáshoz hasonló jelenségeket az állatvilágban. A szibériai hörcsögök például szinte semmit sem tesznek a gyógyulásért, ha ketrecük világítása a téli időszak fényviszonyait ‒ hosszú éjszakák, rövid nappalok ‒ szimulálja, ha viszont nyári világításra váltunk, az immunrendszer teljes erővel beveti magát a fertőzés legyőzése érdekében, mondja a kutató.

Hasonlóképpen azon emberi betegek immunrendszere, akik abban a hitben vannak, hogy gyógyszert kapnak, pedig valójában placebót szednek be, akár kétszer olyan aktív is lehet, mint a semmit nem szedő pácienseké. Úgy tűnik tehát, mintha időnként a hörcsög és az ember szervezetének is szüksége lenne egyfajta külső jelre, ami beindítja az immunválaszt.

Trimmer szerint ennek egyszerű oka van: az immunrendszer működtetése drága mulatság, egy erős és hatásos immunválasz veszélyesen lemerítheti az egyed energiakészleteit. Ha tehát egy fertőzés nem tűnik halálosnak, kifizetődőbb lehet kivárni egy kicsit, és megválasztani azt a pillanatot, amikor a betegséggel való harc legkevésbé juttatja veszélyes helyzetbe az élőlényt.

Ezt az elméletet elsőként egy Nicholas Humphrey nevű pszichológus vetette fel, de mindeddig nem sikerült igazolni. Humphrey szerint a hörcsög immunrendszere azért várja ki a nyarat, mert a szervezet tisztában van vele, hogy ha így tesz, sokkal több táplálék áll majd rendelkezésére lemerült energiái pótlására, mint télen. Az ember esetében pedig az a tudat indítja be az immunválaszt, hogy a feltételezett gyógyszer már legyengítette a kórokozót, az immunrendszernek tehát nem egyedül kell megküzdenie a problémával, és így remélhetőleg kevesebb energia befektetése árán sikerül győzedelmeskedni.

Trimmer számítógépes szimulációja azon a feltételezésen alapul, hogy az állatoknak létfontosságú tartalékjaikhoz kell nyúlni az enyhébb fertőzések leküzdéséhez. A modell alapján úgy tűnik, hogy nehéz környezeti körülmények között élő állatok közül azok, amelyek nem reagálnak rögtön az enyhébb megbetegedésekre, végeredményben tovább élnek és több utódot nemzenek, mint azonnali immunválaszt produkáló társaik. Barátságosabb környezetben viszont éppen az azonnali immunválasz a jó stratégia, így a lehető legrövidebb idő alatt helyreállhat a szervezet egészsége. Az eredmények tehát egyértelműen rámutatnak az immunrendszer körülményektől függő ki- és bekapcsolásának evolúciós előnyeire.

Nicholas Humphrey a hírek hallatán elmondta, hogy nagyon örül, hogy elméletének helyességét megerősíti a számítógépes modell. Amennyiben pedig a teória a természetben is megállja a helyét, az azt jelenti, hogy mindeddig félreértettük a placebo-hatás lényegét, teszi hozzá. Az földművelésnek és az elmúlt 10 ezer év egyéb fejlesztéseinek köszönhetően az emberiség túlnyomó többsége stabil élelmiszer-utánpótlással rendelkezik, így elviekben bármely időpillanatban kockázat nélkül bevethető lenne az immunválasz. Úgy tűnik azonban, hogy szervezetünknek ez az idő kevés volt ahhoz, hogy adaptálódjon az újfajta, biztonságosabb körülményekhez. A placebo ezt a „lemaradást” segít áthidalni: „átveri” az elmét, hogy az azt gondolja, elérkezett az optimális időszak az immunrendszer aktiválásához.