A tübingeni Max Planck Biológiai Kibernetikai Intézet kutatói miniatűr kamerák és viselkedéskövető metódusok révén rájöttek, hogy a patkányok futás közben két szemüket egymáshoz képest mindig ellentétes irányba mozgatják, mind a vízszintes, mind a függőleges sík mentén. A szemek által ilyen módon áttekintett tér további elemzése arra a következtetésre vezette a szakértőket, hogy a rágcsálók a két szem által közvetített vizuális információkat azok gyökeresen különböző volta miatt nem lehetnek képesek egy képpé összerakni, ahogy azt az emberi agy teszi. Látószerveik ehelyett arra koncentrálnak, hogy a felettük levő tér minél nagyobb részét tekintsék át minden egyes pillanatban, feltehetően a ragadozók elleni hatékonyabb védekezés reményében.

Az emlősök nagy részéhez hasonlóan a patkányok szeme is fejük oldalán helyezkedik el, ami alapból nagyon kiszélesíti látóterüket, hasznos eszközként szolgálva a rájuk vadászó állatok detektálásában. A térlátás megvalósulásához ugyanakkor két különböző látószögből készült, egymással átfedésbe kerülő képre van szükség, ami viszont értelemszerűen leszűkíti az egyszerre átlátott teret, hiszen a szemek ugyanazon területekre koncentrálnak. A térlátáshoz szükséges kép megkonstruálása tehát mindenképp a látótér szűkülésével jár együtt, így a különféle fajok eltérően működtetett látószervek révén igyekeznek egyensúlyt találni a térlátás és a széles látótér vizuális igényének számukra legjobbnak tűnő kielégítése között.

A német kutatók a megfelelő technikai felszerelés alkalmazásával először figyelték meg a szabadon mozgó patkányok villámgyors szemmozgását, illetve fejük pozíciójának változásait is követték, így képesek voltak pillanatról pillanatra rekonstruálni, hogy pontosan mit is láttak a vizsgált állatok. A szakértők óriási meglepetésére a patkányok más emlősökre nagyon hasonlító látószerveik és látóközpontjuk ellenére alapvetően másképp használják szemeiket, mint például az ember. Míg az emberi szemek együtt mozognak, és mindig egyazon objektumot követik, a patkányok szemei általában egymással pontosan ellentétes irányba mozdulnak el, magyarázza Jason Kerr, a kutatás résztvevője.

A szemek mozgással ráadásul erőteljesen függ a rágcsálók fejének pillanatnyi pozíciójától is. Ha a fej lefelé fordul, a szemek az orral ellentétes irányba, tehát felfelé néznek, felemelt fejnél pedig az orr irányába, tehát ismét csak az ég felé tekintenek. Alapvetően hasonló tendenciát figyeltek meg minden fejtartásnál: bármilyen tevékenységet folytassanak is az állatok, mindig igyekeznek látóterükben tartani az eget, feltehetően ragadozó madarak után kutatva.

Az emberi szemek csak akkor képesek egy adott objektumra fókuszálni, ha mindkét látószerv arra irányul. Egyetlen fokos látómezőbeli eltérés esetén már kettős látás alakul ki. A patkányoknál azonban a tekintet iránya által meghatározott vonalak vízszintesen 40, a függőlegesen 60 fokkal is eltérhetnek egymástól. Ennek eredményeként a szemek a fej pillanatnyi pozíciójától függetlenül mindig úgy mozdulhatnak, hogy az állat mindkét látószervével figyelni tudja a felette lévő területet. Ez viszont a patkány látómezejének egyetlen más régiójában sem fordul elő, így a látómezők egyetlen képpé való egyesítése lehetetlen, a túlélési esélyek növekedése miatt azonban ez az áldozat láthatóan megéri a rágcsálók számára.