Az uborka mozaikvírus nemcsak névadóját támadja meg, hanem többek közt a paradicsomot is. A fertőzés hatására a palánták növekedése lelassul, és a növények fodros, kisméretű leveleket kezdenek hozni. A vírus károkozása mellett szinte hihetetlennek tűnik, hogy mostanáig nem haltak ki a fertőzésre hajlamos növények, és nem fejlődtek ki helyettük ellenálló fajok. A Cambridge kutatóinak új tanulmánya azonban végre választ adhat erre a rejtélyre. John Carr és társai ugyanis igazolták, hogy a vírus segíti a gazdaszervezet szaporodását, így egyszerre biztosítja saját maga és a növényfaj fennmaradását is.

Mint oly sok felfedezés a tudomány világában, a mostani is jelentős részben a véletlen műve volt. Carr a fertőzött paradicsomok által kibocsátott illékony vegyi anyagokat akarta tanulmányozni, és mivel az ehhez szükséges felszerelésre várnia kellett, egyik kollégája áthidaló megoldásként poszméheket adott neki kölcsön, amelyek remek szaglással rendelkeznek. A kutatócsoport tagjai egészséges és beteg palántákat takartak le egy üvegházban, majd szabadjára engedték a rovarokat, hogy lássák, azok pusztán a növények illata alapján észlelni tudják-e a fertőzés jelenlétét.

A poszméhek valóban érzékelték a betegséget, de Carr és társai nagy meglepetésére nem az egészséges palántákat preferálták, hanem a fertőzött paradicsomokhoz vonzódtak. Egyes vírustörzsek esetén négyszer nagyobb eséllyel látogatták meg a beteg növényeket, mint az egészségeseket. Amikor aztán megérkezett a vegyi elemző felszerelés, kiderült, hogy a poszméhek viselkedésére valóban az lehet a magyarázat, hogy a beteg és az egészséges növények más anyagokat bocsátanak ki a levegőbe.

A kérdés már csak az volt, hogy a poszméhek preferenciája milyen szerepet játszott a paradicsom evolúciójában. A palánták képesek önállóan megtermékenyülni, de az önbeporzást kétségkívül hatékonyabbá teszi, ha rovarok is látogatják a növényeket. A poszméhek által keltett rezgések ugyanis segítenek a pollent lerázni a porzóról, amely így a bibére hullhat. A kutatókban felmerült, hogy talán ez az előny lehet az, amely kárpótolja a növényt a vírus okozta hátrányokért.

Ennek kiderítése érdekében egészséges és beteg növényeket helyeztek két üvegházba, majd az egyikbe beengedtek poszméheket, míg a másikba nem. A kísérlet során egyesével követték nyomon az állatok mozgását, végül pedig az egészséges és beteg növények gyümölcseit és magjait is megvizsgálták. Az eredmények érdekesen alakultak. Bár mindkét növénycsoport életképes magokat termelt, a magok száma igen eltérően alakult a gyümölcsökben.

A méhmentes üvegházban a fertőzött növények gyümölcseiben átlagosan 50 mag volt, az egészségesekben pedig 70. A poszméhek jelenlétében aztán az egészséges gyümölcsök magszáma 85-re, a betegeké pedig 115-re ugrott. A poszméhek nyomon követéséből az is kiderült, hogy ezek nemcsak hogy gyakrabban keresik fel a beteg palántákat, de több időt is töltenek el azokon, így több pollen jut célba, ami megmagyarázza a több magot a gyümölcsökben.

A szakértők szerint beporzást segítő rovarok jelenléte akkora előnyt jelent a beteg növények számára, hogy ez lehet az oka a vírusnak ellenálló növények hiányának. Ez megmagyarázza, miért kedvező a helyzet a paradicsom és a vírus számára is. Azt azonban, hogy a poszméhek mit profitálnak a szituációból, egyelőre senki sem tudja.