A nevek dala – Látogatás a nagymamánál

A nagy jelképek tartalom, szerkesztés és hitelesség nélkül nem sokat érnek.

A nevek dala – Látogatás a nagymamánál

44 %
{{ average }} %
Szerzői értékelés
Szerző
44
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

ejlett és kiterjedt filmiparral bíró országokban megszokott, hogy a zsíros csekkek tucatjait beváltó sztárok alkalmasint egy alacsony költségvetésű alkotás fényét emelik. Egy hanyatlófélben lévő karrier feltámasztása, művészi ambíciók, egy ifjú rendezőtitán megsegítése, vagy éppen vezeklés: ahány színész, annyi motiváció és végkimenetel. A példák hosszan sorolhatóak. John Travolta, Bruce Willis és Harvey Keitel gyaníthatóan nem bánták meg, hogy átlaggázsijuk töredékéért tűntek fel a Ponyvaregényben. Ben Stiller az anyagilag hatalmasat bukó, kritikailag viszont magasztalt Greenberg-ben csillogtatta meg vígjátékai javában takarékra tett mesterfogásait, míg Adam Sandler az Uncut Gems-ben brillírozva nyert feloldozást élvezhetetlen-értelmezhetetlen blődlijeiért. Azonban ahogy azt a Tim Roth és Clive Owen közreműködésével tető alá hozott A nevek dala szomorú esete is ékesen illusztrálja, akadnak kevésbé szerencsés kézzel választó hírességek is. 

Holott Norman Lebrecht azonos című regényének adaptációja egy kifejezetten ígéretes alapszituációval igyekszik a székünkhöz szegezni minket. 1939-ben járunk, a második világháború kitörésének hajnalán. A zsidó Dovidl Rapoport zsenge kora dacára valóságos hegedűvirtuóz. Így apja, Zygmunt arra kéri a jeles londoni impresszáriót, Gilbert Simmonds-t hogy istápolja különc csemetéjét, ameddig ő megpróbálja kimenekíteni Varsóból a família többi tagját. Csakhogy férfi sosem tér vissza a kontinensről, ezért az angol családfő befogadja, és a sajátjaként neveli fel a gyereket. Ez magától értetődően nem igazán tetszik vér szerinti fiának, a középszerűségét kitartásával kompenzáló Martinnak.

Ám a nyílt ellenszenv lassan egy furcsa, távolról sem egyenrangú felek közötti, ugyanakkor a barátságon messze túlmutató viszonnyá szelídül. De a happy end elmarad, mert a felcseperedve is nehéz természetű géniusz órákkal az első koncertje előtt nyom nélkül felszívódik, csődbe és fájóan korai halálba kergetve ezzel védelmezőjét. Ergo semmi csoda sincs abban, hogy mikor harmincöt esztendővel később a tehetségek felkutatásából élő Martinnak egy versenyen gyanúsan ismerős lesz egy harmatos zöldfülű jellegzetes kabalarítusa, nem totojázik. Egy kiéhezett, vadászó vércse fürgeségével csap le a nyomra, mivel fellángol benne a vágy, hogy felkutassa, és kíméletlenül felelősségre vonja egykori komáját. Megkezdődik hát a nagy hajsza, és apránként lehull a lepel az érthetetlen döntés mögött meghúzódó rejtélyről.

Vitán felül ötletes, egyben figyelemfelkeltő történet, és az is örvendetes, hogy nem holmi bazárba illő kulisszahasogatással súlytalanná züllesztett, szirupos giccsömlenyt kapunk a pénzünkért. A direktor, François Girard csínján bánik az érzelmi csúcspontokkal: főként a hétköznapok örömeire és a megbízható információk miatt közel elviselhetetlen-idegölő várakozásra épít. Ennek hála, a kiskanállal adagolt, valóban sokkoló-megrázó fordulatok teljes erővel csapnak le, mert élüket nem veszik el felnagyított csekélységek. Ám ahogy peregnek a képkockák, óhatatlanul kell ráébrednünk, hogy a megindító dráma elemi hibáktól szenved. Legfőbb gyengesége, hogy arányérzék nélkül, felszínesen csapong a múlt és a jelen között, ráadásul a mennyiséget gátlás nélkül a minőség, valamint a műfajnál elengedhetetlen karakterábrázolás elé helyezi.

A kisebb mellékalakok két lábon járó fekete lyukak: gondolatvilágukról, érzéseikről és jellemükről pár, bagatell, tessék-lássék színfoltot leszámítva semmit sem tudunk meg. Azaz sorsuk amellett, hogy a legkevésbé sem köti le vagy foglalkoztatja a nézőt, egyik-másik esetben már-már komédiává silányul, mivel a velük kapcsolatos fejlemények hihetetlenek és mesterkéltek. Minimum meghökkentő, ha egy idegbetegségnek a legkisebb jelét sem mutató, józan, sótlan és fakó epizódszereplőről tényként szögezik le a sorsán kesergő cimborái, hogy mindig is labilis volt.

Mint ahogy egy hajánál fogva előráncigált, és túl későn, de cserébe kutyafuttában bedobott érzéki-szerelmi szál sem kavarja fel a lagymatag állóvizet. Persze, a két főhős kibeszéletlen sérelmeinek körüljárása és bemutatása, vagy a korábbi életét egy kurta pillanat alatt felrúgó zseni lelki transzformációjának krónikája még megmenthetné a produkciót. Ám egyszerűen egyik, elvileg fontos téma sem elég intenzív vagy meggyőző ahhoz, hogy tűkön ülve vagy körmünket tövig rágva várjuk az ellentmondások katartikus feloldását.

Féltékenység, hűség, eltérő kultúrák együttélése, a középszer ösztönös, sunyi irigysége, árulás, sorsközösség, túlélőbűntudat, megváltás vagy egy katasztrófa utórengései: egyre megy. Eseti-egyedi kivételektől eltekintve kétségbeejtően lapos, szimbolikusnak is kizárólag nagy jóindulattal nevezhető epizódokkal szúrják ki a szemünk. Netán futólag megemlítik az adott konfliktusforrást, és az utána minimum bő negyven percig szóba sem hozzák. Ennek legékesebb példája Martin elnyomottsága: a hatvanhoz közeledő férfit traumatizálta, hogy apja elvileg jobban szerette nála a kis virtuózt, és sosem emelkedett felül ezen a sérelmén.

De ebből az állítólagos, mások által is elismert és alátámasztott, frusztrálóan királyi bánásmódból csupán annyit érzékelünk, hogy a vagyonos férfi beruház egy új hangszerbe. Továbbá egyszer megengedi védencének, hogy az idejekorán felmehessen a szobájába. Az ehhez hasonló, előre megfontolt szándékkal, folytatólagosan kihagyott ziccerek kisvártatva fizikai fájdalmat okoznak. Pláne, mert is túlzással élve, több idő megy el céltalan lépcsőházbeli sétafikálásra, vagy meseszép, ám funkciótlan komolyzenei betétekre, mint a hitelesség megteremtésére, vagy a szálak felvezetésére, kifejtésére és lezárására.

Vagyis a fontos, vagy annak szánt csavarok körülbelül annyira logikusak, mintha Frodó vándorlása felénél behajítaná a rábízott relikviát az első pocsolyába, majd Középfölde használtszekér-piacának meghatározó nepperévé küzdené fel magát. Hiszen vagy nincsenek megfelelően előkészítve, vagy egyáltalán nem passzolnak az adott figura lazán felskiccelt jelleméhez, és fikarcnyit sem tűnnek megindokolhatónak. Ez pedig akkor is áthidalhatatlan-megbocsáthatatlan problémát jelentene, ha frappáns megoldások tucatjai kényeztetnék a publikumot, de ebben fölösleges reménykedni. A képi világ tetszetős, viszont nem kiemelkedő, és a fanyar csattanókra kihegyezett, keserédes dialógusok a banális, illetve a feledhető között ingadoznak.    

Összességében tehát, az A nevek dala leginkább egy fénykorában sem éles elméjéről, bámulatos előadói képességeiről vagy rafinált cselekményszövéséről ismert, élemedett korú rokon nyögvenyelős, vontatott-csapongó anekdotájára hajaz. Egyre-másra az összképhez semmit sem hozzátevő, pongyola részletek zsibbasztják az agyunk, és bár a nagy számok törvénye alapján hébe-hóba előkerül egy érdekesebb apróság is, nincs kegyelem. Azon kapjuk magunk, hogy órák óta egy pár mondatban elmesélhető, különösebb tanulságok nélküli visszaemlékezést hallgatunk, és nyaki ütőerünk az asztalra kitett teasüteménnyel való átvágása egyre vonzóbb-csalogatóbb jövőkép.

Kár az amúgy hiánypótló és szellemes koncepcióért: feszesebb fókusszal akár egy igazi klasszikussal is gazdagodhattunk volna.

Összefoglalás

A nevek dala – Látogatás a nagymamánál

A nevek dala – Látogatás a nagymamánál

A nevek dala – Látogatás a nagymamánál
Szerzői értékelés
44
%
Egy keserédes, de csapongó és nem túl meggyőző dráma.
Gyönyörű muzsikák kényeztetik a fülünk és rendkívül megható.
Nem fókuszál eléggé a karakterépítésre, illetve túl sokat akar mutatni, és ezért a hiteltelenség csapdájába esik.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap