Shop menü

A NASA KÖZZÉTETTE, HOL FOG REPÜLNI A MARSI HELIKOPTER

Az Ingenuity felszállása legkorábban április 8-án várható, és nagyban függ az időjárási körülményektől.
Jools _
Jools _
A NASA közzétette, hol fog repülni a marsi helikopter

Az egyelőre a NASA új marsjárója, a Perseverance rover hasán megbújó légi jármű irányítói gőzerővel készülnek az első tesztrepülésre, amely kulcsfontosságú lehet az űrkutatás jövője szempontjából. Ha ugyanis beválik az aprócska helikopter, és sikerül vele a ritka marsi légkörben repülni, azzal egészen új lehetőségek tárulhatnak fel a hasonló égitestek nehezebben elérhető régióinak felderítésében. Az Ingenuityhez hasonló eszközök ráadásul jelentősen megnövelhetik a hasonló küldetések hatótávját is, amit eddig a roverek lassú haladása korlátozott, vagyis egy-egy régióból viszonylag gyorsan, nagyobb területek válhatnak megismerhetővé.

A Perseverance februárban érkezett a Marsra, és a leszállás után a szakértők azonnal elkezdték tesztelni a rover, illetve a helikopter rendszereit. Valamint analizálni kezdték a landolóhely környéként is, hogy kiválasszák az elsődleges útvonalat Ingenuity reptetéséhez. Ehhez először is egy olyan terület kell, ahová a Perseverance biztonsággal le tudja rakni a helikoptert, és az rendben fel tud szállni, majd rendben landolni is képes. Így például nem lehetnek a közelben nagyobb sziklák, illetve minél vízszintesebb és simább a talaj, annál jobb.

Ezen felül a terepnek kellően változatosnak is kell lennie, hogy a kis helikopternek a rendelkezésére álljanak a tájékozódásához szükséges tereppontok. Úgy tűnik, hogy a Perseverance minden szempontból a legjobb helyre huppant le, ugyanis a közvetlen közelében van egy olyan terület, amely ideálisnak látszik minderre. A rover jelenleg is útban van erre a részre, amely mintegy 60 méterre van az eredeti landolóhelytől. Ha ezt elérte, lerakja a helikoptert, majd további 25 óra alatt 100 méterre eltávolodik tőle. A Perseverance a Van Zyl nevű területre gurul, és onnan fogja nyomon követni a helikopter röptét.

A helikopter leválasztása elve több napos feladat, amelynek szakaszait nagyon lassan és óvatosan végzik el. A szakértők szerint a legrizikósabbnak ebből is az utolsó momentum ígérkezik, amikor a helikoptert az utolsó centimétereken leejtik a marsi felszínre. Az Ingenuityt leválasztó rendszert a Lockheed Martin mérnökei tervezték, és elmondásuk szerint óriási kihívás volt, hiszen mindent nagyon könnyűre és apróra, de strapabíróra kellett csinálni.

Ha az Ingenuity végre négy „póklábán” pihen a talajon, jöhet az első repülés, amire legkorábban április 8-án kerülhet sor. Az indítás időpontja azonban a marsi időjárástól is függ majd. A kitűzött útvonal egy apró futópályára hasonlít, ezen fog végigmenni a helikopter, majd visszatérve az eredeti helyére leszállni. Az út során 3 méter magasra emelkedik, 30 másodpercet lebeg egy helyben, majd visszafordul, és landol.

A teljesen autonóm manőversorozat parancsait előző nap fogják betáplálni a földi irányítók a rendszerbe. A helikopterre szerelt fél megapixeles navigációs kamera másodpercenként 30 fotót készít az út során a felszínről, hogy nyomon kövesse saját haladását. Az Ingenuity egy másik, a horizont felé néző, 13 megapixeles kamerával is rendelkezik, amely szintén működni fog a repülés során. Végül az első utat a Perseverance is figyeli majd saját kameráival, így tesztrepülés minden szempontból alaposan dokumentált lesz.

Galéria megnyitása

Az első repülés után további négyet terveznek végrehajtani a következő egy hónapban. Hogy ezek során mit fog csinálni az Ingenuity, az nagyban függ attól, hogyan sikerül az első út a Mars földinél százszor ritkább légkörében. Elvileg ennél magasabbra (5 méterig), és jelentősen távolabbra is repülhet. Egy-egy repülés alatt, ha minden jól megy, akár 50 méterre is képes lehet eltávolodni, majd visszatérni.

Ha a tesztek sikerrel járnak, az Ingenuity lesz az első jármű, amely irányított repülést hajt végre egy idegen égitesten. Az első repülést a szovjetek jegyzik, akik a Vénuszon légkörében 1984-ben két kutatóballont reptettek, ezek azonban nem rendelkeztek saját meghajtással és irányítással sem, illetve nem is a felszínről szálltak fel, hanem leszállás közben rakta ki őket a landolóegység.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére