A projekt a NIAC nevű program keretében kapott támogatást, amelynek célja olyan innovatív, szokatlan ötletek kidolgozása és pályáztatása, amelyek forradalmiságuk révén előrébb vihetik az űrkutatást. Az idei év legérdekesebb tervei közt szerepelt egy javaslat a Jupiter Európé nevű holdja felszín alatti óceánjának vizsgálatára, volt, aki instant leszállóhelyekkel állt elő a holdi Artemis-küldetés számára, és arról is szó esett, hogyan lehetne egy, a Proxima Centauri b-hez induló űreszközt az antianyag segítségével lelassítani a cél közelében.

Az egyik legizgalmasabb ötlet Saptarshi Bandyopadhyay, a JPL kutatója nevéhez fűződik, aki egy holdi távcsővel kapcsolatos terveket nyújtott be. Az LCRT (Lunar Crater Radio Telescope) az égitest túlsó oldalán, egy természetes kráterben épülne meg, így a Föld és a Nap zavaró hatásai nélkül tanulmányozhatná az égboltot. A NASA 1. fázisú támogatást adott a projektnek 120 ezer dollár értékben, ebből kell a következő időszakban Bandyopadhyay kutatócsoportjának egy meggyőző, részletes megvalósíthatósági tervezetet előállítani, hogy továbbengedjék a 2. fázisba. Ezt aztán egy 3. fázis is követi, mielőtt ténylegesen döntenek a megvalósításról.

Bandyopadhyay elmondása szerint az 1. fázisban elsősorban az LCRT mechanikai kialakításának részleteire fognak koncentrálni, illetve keresnek egy megfelelő krátert a Holdon, és összevetik saját koncepciójukat a korábbi hasonló ötletekkel kapcsolatos szakirodalmi adatokkal. Hogy a távcső mikorra készülhet el, ha zöld utat kap, azt egyelőre senki sem tudja, de kétségkívül nagyon ígéretes koncepcióról van szó.

Az LCRT egy ultrahosszú hullámú rádiótávcső lesz, amely mivel biztonságban lesz a földi zavarástól, az űr mélyének leggyengébb jeleit is észlelheti. Bandyopadhyay elmondása szerint a Földről jelenleg nincs mód a 10 méternél hosszabb rádióhullámok detektálására, mivel ezek visszaverődnek az ionoszféráról. A Föld körüli pályán keringő műholdakat pedig annyi zaj éri ebben a hullámhossztartományban, hogy a földi jeleken túl alig-alig látnak mást.

A 10 méternél nagyobb hullámhosszak kutatása ezért mostanáig nagyon mérsékelt volt, így a holdi távcső óriási előrelépést jelentene a csillagászok és a kozmológusok számára is, hiszen általa az univerzum hajnaláig, az első csillagok keletkezéséig tekinthetnének vissza. A tervezett távcső egy 3–5 kilométeres kráterben kaphat helyet, ez szolgálna a teleszkóp tányérjaként. A kráterben egy háló segítségével függesztenék fel a központi érzékelőt, minden idők legnagyobb méretű rádiótávcsövét hozva létre. A szerkezet kialakítását a JPL-en tervezett és fejlesztett DuAxel robotokkal végeznék, amelyek kapcsán máris rengeteg terepi teszt eredménye áll a szakértők rendelkezésére.