A Hold szinte teljes felszíni vízkészlete a napszél részecskéinek köszönheti létét, vagyis a korábbi feltevésekkel ellentétben nem vízben gazdag üstökösökből vagy meteoritokból származik. Ez derül ki abból a nemrégiben megjelent tanulmányból, amelyben két amerikai holdexpedíció kőzetmintáinak új elemzési eredményeit ismertetik a kutatók.
Az Apollo-küldetések azt a benyomást keltették Holdról, hogy egy csontszáraz sivatag borítja felszínét, ezért is érte meglepetésként a kutatókat, amikor 2009-ben három Hold körül keringő szonda is nagy mennyiségű víz jelenlétét mutatta ki a talaj felső rétegeiben, ásványokban megkötve. Az azonosított víz a szakértők véleménye szerint három forrásból származhat: becsapódó üstökösökből, meteoritokból vagy a napszéllel való interakciókból. Ezek során a Napból, illetve a Naprendszeren kívülről érkező kozmikus sugárzásból származó nagyenergiájú protonok a holdi kőzetekbe csapódva olyan kémiai változásokat indítanak be, amelyek eredményeként víz képződik.
A valóságban mindhárom folyamat fennáll, és valószínűsíthetően hozzátett valamennyit a Holdon található vízmennyiséghez, azt azonban mostanáig nem tudták megállapítani a kutatók, hogy a három közül melyik lehetett a holdi vizek a legfontosabb forrása, magyarázza Alan Stern, a NASA munkatársa.
A rejtély megfejtése érdekében Alice Stephant és Francois Robert, a párizsi Természettudományi Múzeum kutatói újra megvizsgálták azokat a mintákat, amelyeket az Apollo−16 és az Apollo−17 legénysége hozott vissza a Földre. A szakértők a holdi talaj hidrogén−deutérium-arányára voltak kíváncsiak, így egy olyan tömegspektrométerrel elemezték a mintákat, amely nemcsak azt képes megállapítani, hogy melyik izotópból mennyi van az anyagban, hanem azt is, hogy ezek milyen mélységben találhatók a talajmintán belül.
A Naptól távolabb magasabb deutériumarány jellemzi az anyagokat, így az üstökösök és a meteoritok vízkészlete jellegzetes izotóparányokat mutat, amely jelentősen eltér a napszél, illetve a kozmikus sugárzás nyomán keletkezett vízben megfigyelhető arányoktól. Az analízis eredménye alapján a holdi felszín legfelső 200 nanométere szinte kizárólag nagy energiájú protonok becsapódása nyomán keletkezett vizet tartalmaz. A szakértők elmondása szerint a becsapódó égitestekből származó vízmennyiség ebben a rétegben gyakorlatilag elhanyagolható.
Az eredmény megerősíti egy 2012-es kísérlet következtetéseit, amely szintén azt találta a legvalószínűbbnek, hogy a Hold felszíni rétegeiben található tetemes vízmennyiség nem becsapódó égitestekből származik, hanem helyben keletkezett. A mostani kutatás arra az érdekességre is fényt derített, hogy a Naprendszeren kívülről érkező protonok mélyebbre hatolnak a Hold felszínében, mint a napszél részecskéi, így égi kísérőnk vizének egy része bizonyosan ezeknek köszönheti létezését.
