A kozmológia standard modellje szerint az univerzumnak mindenhol azonosnak kellene lennie, és minden irányból ugyanúgy kellene kinéznie. Az utóbbihoz egy apró kiegészítés: minden irányból ugyanúgy kellene kinéznie, amennyiben a megfigyelő nem mozog – a Naprendszer viszont mozog. Ez egy dipólusnak nevezett hatást eredményez, amelynek eredményeként az elöl haladó rész másképp néz ki, mint a hátul haladó. Az alapvető probléma viszont, hogy úgy tűnik, a Naprendszer sokkal gyorsabban mozog, mint kellene.

Egy rádiógalaxisokon alapuló legfrissebb vizsgálatok szerint a Naprendszer 3,67-szer gyorsabban mozog, mint a kutatók korábban várták. Korábbi munkák már kimutatták ezt a dipólus-túllépést különböző hullámhosszokon, de az új vizsgálat során rádiógalaxisokat használtak a lehetséges zavaró tényezők csökkentésére. A Tejútrendszerben található csillagközi anyagok jelenléte befolyásolhatja egyes megfigyeléseket. Az infravörös, optikai és mikrohullámú fényt a gáz és a por blokkolja, valamint ugyanazok a gázok és porok bocsátanak ki fényt. A rádióhullámok ezek nagy részén áthatolnak, így elkerülhető egy lehetséges hibaforrás.

A kutatók a Low Frequency Array (LOFAR) nevű, Európa-szerte működő rádióteleszkóp-hálózatot használták, hogy nagyon távoli rádiógalaxisokat figyeljenek meg az univerzumban. Pontosan meg tudták számolni, hogy hány galaxis van az égen. A kozmikus dipólusnak kis galaxistöbbletet kellene eredményeznie a Naprendszer mozgásának irányában. Az adatok azonban nem csak egy kis többletet mutatnak.

„Elemzésünk szerint a Naprendszer több mint háromszor gyorsabban mozog, mint a jelenlegi modellek előrejelzik” – mondta Lukas Böhme, a Bielefeld Egyetem kutatója, az eredményekről beszámoló tanulmány vezető szerzője. „Ez az eredmény egyértelműen ellentmond a standard kozmológiai modellen alapuló várakozásoknak, és arra késztet, hogy újragondoljuk korábbi feltételezéseinket.”

A csapat egy új statisztikai módszert alkalmazott, hogy biztosan ne számolja a többszörös rádióforrással rendelkező galaxisokat több objektumként. Ez nagyobb bizonytalanságot eredményezett, de a kutatók úgy vélik, hogy ezek a bizonytalanságok reálisabbak. Két másik rádióteleszkópos megfigyeléssel kombinálva a statisztikai szignifikancia átlépte az öt szigmás küszöböt, amelyet a fizikában a bizonyítékok sztenderdjének tekintenek.

„Ha a Naprendszerünk valóban ilyen gyorsan mozog, akkor meg kell kérdőjeleznünk az univerzum nagyléptékű szerkezetével kapcsolatos alapvető feltételezéseket” – tette hozzá Dominik J. Schwarz, a Bielefeld Egyetem kozmológusa, a tanulmány társszerzője. „Vagy pedig a rádiógalaxisok eloszlása kevésbé egyenletes, mint hittük. Mindkét esetben próbára vannak téve a jelenlegi modellek.”

Ez nem az egyetlen kihívás, amellyel a standard modellnek mostanában szembe kell néznie. A standard gyertyákkal és az úgynevezett Hubble-feszültséggel kapcsolatos eredmények szintén nagy fejtörést okoznak az univerzum megértése szempontjából. Az új megfigyelési módszerek rávilágítanak arra, hogy még mennyi mindent kell felfedeznünk és megértenünk az univerzumról.