A csillagászok nemrégiben ráakadtak rá az eddigi legnagyobb barna törpék egyikére, amely a Jupiter tömegének 75–90-szeresével rendelkezik. De ez még mind semmi: a hőmérséklete nappali oldalán 8000 kelvin! Összehasonlításképpen, a Nap felszíne mindössze 5772 kelvin hőmérsékletű. A csillagászok 2019-ben és 2020-ban az Európai Déli Obszervatórium VLT távcsövével figyelték meg a szuperforró barna törpét. Eredményeiket a Nature Astronomy című szaklapban tették közzé.
A barna törpék átmenetet képeznek a bolygók és a csillagok között. Ezek az objektumok nagyobbak a Jupiterhez hasonló gázóriásoknál, de kisebbek a kis méretű csillagoknál. Mivel nem érik el a csillagléthez szükséges tömeget, vagyis nem elég nehezek, hogy bennük beinduljon a hidrogént fúziója, ezeket az objektumokat bukott csillagoknak is szokták nevezni.
A most felfedezett objektum, a WD 0032-317B egy fehér törpe körül kering, és 1406 fényévre található a Földtől. A csillagászok feltételezik, hogy a barna törpe körülbelül egymillió évvel ezelőttig közös gázburokban volt a fehér törpével. Magas hőmérséklete annál inkább különlegesnek számít, mert a barna törpék általában a leghűvösebb, leghalványabb objektumok a Hertzsprung–Russell-diagramon, amely a csillagok fényességét és effektív hőmérsékletét térképezi fel.
A barna törpe kötött keringésű, vagyis mindig ugyanazon oldalát fordítja a fehér törpe felé, és ez a nappali oldal rendkívül forró. Társa hőmérséklete szintén tekintélyes, 37 ezer kelvin körüli. A barna törpe éjszakai oldala sokkal hűvösebb, mint a csillag felé néző, „mindössze” 2000 kelvines.
A barna törpék és a forró jupiterek, vagyis a szoros keringésű gázóriások között már sok összevetés született. A hasonlóságok sora számos, 2021-ben például a csillagászok a barna törpéken a Jupiterhez hasonló csíkokra és poláris viharokra utaló jeleket is találtak. Különbség ugyanakkor, hogy a barna törpék a forró jupiterekkel szemben gyakran igen hűvösek. A leghidegebb ismert barna törpe hőmérséklete 250 kelvin, ami miatt néhányan azt gyanítják, hogy talán nem is barna törpéről lehet szó, hanem egy gigantikus, kóbor exobolygóról.
További barna törpék felfedezése tisztázhatja e nagy tömegű objektumok sokféleségét és természetét. Egy új, egyelőre csak az arXiv preprint szerveren közzétett tanulmány egy olyan barna törpét ír le, amelynek pályája elképesztően gyors, mindössze két óra alatt kerüli meg csillagát. Az objektum tömege 80-szorosa a Jupiterének, effektív hőmérséklete pedig körülbelül 1691 kelvin.
Pár nappal ezelőtt egy másik csillagászcsoport publikált magával ragadó felvételeket egy exobolygó pályájáról. Az exobolygó a kutatók szerint azért volt ilyen jól leképezhető, mert az égitest a bolygó és a barna törpe kategória határán van. A barna törpék tehát még számos érdekességet és rejtélyt tartogatnak, amelyekre a legújabb távcsövek, köztük a James Webb remélhetőleg fényt derítenek majd.