• Újravesszük!

Az élet egyik nagy kérdése, hogy miért úgy történnek a dolgok, ahogy. Van aki szerint az eleve elrendeltetettség miatt, egy másik nézőpont szerint káosz és kiszámíthatatlanság uralja a világot, de mi, emberek szeretünk értelmet adni, koherens egésszé rendezni azt, ami körbevesz minket. Mások a vonzás törvényét emlegetik, vagy épp a véletleneket, vagy azt az elvet vallják, hogy az érdemeink, a karma vagy épp egy felsőbb hatalom döntése/közbeavatkozása miatt történnek meg a dolgok. A pszichológia a maga részéről az igazságos világba vetett hit elméletével és azzal a gondolattal száll be, hogy a kontextus, a keretezés és a jelentéstartalom nagyrészt rajtunk múlik.

A nagy visszatérők a filmes portálok szerint akció/krimi kategóriába tartozik, de már a trailer is erős utalásokat tesz arra, hogy bizony vígjáték elemeket is kapunk majd. A film maga egy ugyanezen címmel kijött 1982-es film remake-je és meglehetősen nagy neveket sikerült megnyerni hozzá. Ha itt még nincsen képzavar, akkor később majd lesz.

A sztori szerint Max Barber (Robert De Niro) és unokaöccse Walter Creason (Zach Braff) legújabb alkotása hatalmas bukás és ez még csak a kisebbik baj, ugyanis komoly összeggel tartoznak a helyi maffiafőnöknek, Reggie Fontainenek (Morgan Freeman). Max kasszasikert ígért, és ha nem talál ki valamit gyorsan, akkor leáldozóban levő karrierje mellett az életével is játszik. Így születik meg némi intermezzo után a zseniális terv: leigazolnak egy kiöregedett hullócsillagot, kitalálnak egy kamu forgatást és a sztárra kötött életbiztosításból meggazdagszanak, amint a főszereplő „sajnálatos” körülmények közepette feldobja a talpát.

A választás az évtizedekkel korábbi westernhősre, Duke Montanára esik (Tommy Lee Jones), aki gyakorló öngyilkosként és masszív alkoholistaként nem gondolta volna, hogy bárki is lát még benne valamit. A furfangos terv tehát megvan, összeáll a csapat és elkezdődik a forgatás.

Azt mondják, a sors (vagy az élet) szeret meglepetéseket okozni és ott csavar a történetünkön, ahol nem is gondolnánk. Elsőre (szinte) mindenki elhiszi Max kamusztoriját, Walter és Duke is lelkes, a filmet pedig egy hölgy rendezi, ami pláne szembe megy az akkori hollywoodi normákkal. Minden készen áll tehát, hogy csoda történhessen. Duke azonban csak nem akar meghalni, a maffiafőnök egyre türelmetlenebb és valamilyen hihetetlen együtt állás okán úgy néz ki, hogy az addig ZS kategóriás filmeket hozó duó valódi kasszasikert, Oscar jelölésre alkalmas filmet produkál a káosz közepette.

Azonban sajnos nem lehet azt mondani, hogy közben jól szórakozunk. Freeman ripacs módjára fenyegetőzik, és persze mindig meggondolja magát az utolsó pillanatban. De Niro hisztis, ármánykodó, sunyi alak, aki a kedves, jóindulatú nagypapa jellemzőit is magán viseli, de összességében egy katyvasz a film.

Tommy Lee Jones remekül hozza viszont a kiöregedett, keserű cowboyt, akit felvillanyoz, hogy kapott még egy esélyt. Braff lelkes és naív filmes, aki felnéz a társára, majd összetörik, amikor rájön, hogy mindenkit ki akart játszani az a rohadék. A legviccesebb szereplő díját – ha osztogatnának ilyet – pedig egy Butterscotch (Karamell) nevű ló kapná, akinek azért nem akkora a repertoárja, mint egy színésznek.

Sajnos nem láttam az 1982-es eredetit, de el tudom képzelni, hogy jó ötletnek tűnt újra feldolgozni, mert ennél csak jobb lehetett. Alapvetően érdekes csavar, hogy a filmes szakma egy filmben filmet készít és görbe tükröt tart Hollywood elé, de olyan vérszegény és sekélyes a végeredmény, hogy sem akciót, sem humort, sem krimit nem látunk igazából. Hiányérzet marad bennünk minden téren, egy ilyen lehetőség elpazarlása után pedig felmerül a kérdés, hogy mi volt ez. Megúszós, „majd a nagy nevek eladják” próbálkozás? Ennyi tellett az öregektől George Gallo rendezésében? Vagy van valami óriási fricska és középső ujj mutatás abban, hogy öreg színészek filmet csinálnak egy öreg színész visszatéréséről, amit mi fiatalabbak, vagy nem hollywoodi bennfentesek nem értünk, annyira művészi?

Bárhogy is legyen, egyetlen megnézésre, némi eltökéltséggel és minden elvárás elengedésével alkalmas lehet a film, de a legfinomabb popcornt és a kedvenc üdítőnket vigyük be a mozitérbe – minden jó élményre szükségünk lesz a bő másfél óra alatt.