Emberként szeretjük azt hangoztatni, hogy milyen elképesztő színekben látjuk a körülöttünk lévő világot. Ennek oka, hogy a szemünkben három különböző fotoreceptor (vörös, zöld, kék) található, szemben például a kutyákkal, amelyek látószerve ezek közül csak kétfélét tartalmaz (zöld, kék). Messze nem mi vagyunk azonban a legtöbb színt megkülönböztetni képes faj: számos madár rendelkezik négyféle fotoreceptorral (vörös, zöld, kék, ultraibolya), a pillangók pedig ötféle különböző színérzékelő sejttel bírnak, így az ultraibolya tartományban is látnak, és jóval könnyebben megkülönböztetik egymástól a hasonló színeket.
Ez azonban még mind semmi, a nagy sáskarák minden ismert élőlényt kenterbe ver, ha színlátásról van szó, hiszen 16 eltérő fotoreceptorral rendelkezik, így képes az ultraibolya és a látható tartományban is látni, illetve a polarizált fényt is észleli. Jelenlegi ismereteink szerint a sáskarákok egy egyes képviselői az egyetlenek az állatvilágban, akiknek látószerve képes detektálni a körkörösen polarizált fényt. Ezen kívül fél szemmel is képesek a térlátásra, és egymástól függetlenül tudják mozgatni szemeiket. Az ember látószerve ehhez képest olyan „szegényesnek” tűnik, hogy valójában el sem tudjuk képzelni, milyennek láthatja a világot egy nagy sáskarák.
A sáskarákok szeme több tízezer aprócska egységből, úgynevezett kehelyszemekből áll össze, amelyek mindegyike külön fotoreceptorokkal és optikai ideggel rendelkezik. Az állatcsoport leginkább lenyűgöző látású tagjai (a Gonodactylus és a Lysiosquillina nemzetségbe tartozó fajok egyedei) látószervük közepén módosult kehelyszemekkel is rendelkeznek, amelyek hat sorba rendeződnek. Minden sor egy-egy hullámhossztartományra vagy polarizációs módra érzékeny: az első négy sor az ember által látható tartományt, illetve az ultaribolya tartományba eső fényeket detektálja, az utolsó két sor kehelyszemeiben pedig precízen pozícionált aprócska szőrszálak találhatók, amelyek lehetővé teszik a polarizált fény észlelését.
A szemek szerkezete és működése és különleges: amikor a látószervek valamire fókuszálnak, mindkét szemen belül három-három alrész összpontosít ugyanarra a területre, így lehetséges, hogy egyetlen szemmel is megoldható a térlátás. Mivel ennek köszönhetően a sáskarákok összetett szemének 70 százaléka egyetlen szűk térrészre mered, vagyis a központi látótér meglehetősen kicsi, az állatok folyamatosan mozgatják szemüket, hogy észlelni tudják a környezetükben bekövetkező változásokat. Ezen a ponton válik nagyon hasznossá, hogy szemeik egymástól függetlenül is képesek mozogni.
A legtöbb különleges látással rendelkező állat esetében sikerült igazolni, hogy ezek életében fontos szerepe van a vizuális jeleknek. A páva tojók például az olyan kakasokat preferálják, amelyek több szemfolttal rendelkeznek díszes farktollaikon, a kaméleonok közt pedig a színesebb bőr a dominancia jele. A sáskarákok viselkedésének vizsgálata, illetve morfológiai kutatások alapján úgy tűnik, hogy ezek az állatok is hasonló módon használják a színeket és a színlátást.
A hím sáskarákok násztánccal hódítják meg párjukat, illetve a más hímekkel való versengés során is fontos szerepe van színes külsejüknek. A testük különböző pontjain található, eltérő színű foltok felvillantása a szakértők szerint egyfajta kommunikációs aktus, amely révén információkat közölnek egymással az állatok. A jelek pontos mibenlétére vonatkozóan egyelőre nincsenek behatóbb ismereteink, de remélhetőleg idővel fény derülhet a színpompás állatokat körülvevő mélyebb rejtélyekre is.
