A mobilszolgáltatása miatt bírságolták meg a Digit

A routerek hiányát is vizsgálják

A mobilszolgáltatása miatt bírságolták meg a Digit

Az elmúlt években egyértelművé vált, hogy a Digi szeretne lenni a következő nagy országos mobilszolgáltató, viszont elég sok hatósági vizsgálattal kellett szembenézniük, ami miatt biztos, hogy nem sikerül megszerezniük a kulcsfontosságú 900 és 1800 Mhz-es frekvenciasávokat. Emiatt szinte lehetetlen a jó minőségű országos lefedettség elérése számukra és el sem indultak a 2022-től érvényes frekvencia aukción.

Legutóbb ismét a Gazdasági Versenyhivatal vette elő a Digit, mert a vizsgálataik alapján úgy ítélték meg, hogy a 2019-es „Tesztelj velünk” és a 2020-as „Próbáld ki” marketingkampányuk tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.

A GVH szerint a cég óriásplakát, televíziós és egyéb hirdetései nem voltak elég egyértelműek arra vonatkozóan, hogy az ingyenes és a korlátlan mobilinternet valójában mégis tartalmazhat limiteket és lassíthatják az elérését is.

A fogyasztóvédelmi hatósági jogokkal rendelkező hivatal azt is sérelmezte, hogy a szolgáltató egyes reklámjai azt sugallták, hogy ez a szolgáltatás bárki számára elérhető, valójában viszont csak ott működött, ahol megfelelő lefedettség volt, illetve az igénylő már meglévő DIGI vagy INVITEL előfizető.

Szerintük a Digi arról is jogsértő módon hallgatott, hogy a roaming szolgáltatás nem volt elérhető a Digi Mobil esetében, holott ez jelentősen befolyásolhatja a fogyasztók döntését.

Ezek miatt a hiányosságok és félrevezetések miatt 45 millió forintnyi bírságot kapott a Digi.

Ez egy enyhített büntetés, mert a GVH figyelembe vette azt, hogy az versenyfelügyeleti eljárást megelőzően a szolgáltató már korrigálta a kérdéses tájékoztatási hiányosságokat.

A Digi-nél viszont nem lélegezhetnek fel, ugyanis a vezetékes szolgáltatásuk miatt is bajba kerülhetnek. Jelenleg még vizsgálati fázisban van az, hogy a cég megfelelően tájékoztatja-e a fogyasztóit arról, hogy csak akkor működik a „DIGINet 1000” névre hallgató szolgáltatásuk, ha a felhasználó rendelkezik a szükséges eszközökkel a sebesség fogadására.

A cég ugyanis valószínűsíthetően azt a benyomást kelti a fogyasztókban, hogy az optikai szálas, FTTH technológiával kiépített szolgáltatásra az internet-előfizetéssel minden további feltétel nélkül elérhetik a kínált (vagy legalább a garantált) sebességet. – írja a GVH.

Jelenleg a GVH szeretné megállapítani, hogy köteles-e a szolgáltató a meglévő figyelmeztetéseknél is nyomatékosabban jelezni az előfizetőnek, hogy a fogyasztó dolga a megfelelő eszközök beszerzése. A Digi ugyanis a többi szolgáltatóval ellentétben nem kínál routert az előfizetők számára.

A vizsgálat folyamatban van, a jogsértés elkövetése még egyáltalán nem biztos.

Neked ajánljuk

Kiemelt
Csak gépösszerakó
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap