Bűn és bűnhődés
Meggyőződésem, hogy a pokolbéli ördögök haladnak a korral, és folyamatos fejlődésük folyományaként a huszonegyedik század kárhozottjait új, a vasvillánál döfködésnél kifinomultabb-rafináltabb metódusokkal gyötrik. Ebből adódóan okvetlenül léteznie kell egy bugyornak, ahol az alávalókat a kicsiket és nagyokat egyaránt megszólítani igyekvő, mozgóképnek álcázott haslövésekkel emlékeztetik arra, hogy nem ártott volna viselkedniük. Hiszen ezeket a túlságosan széles réteget megcélzó bóvlikat döntően a halhatatlanságra törekvés igénye nélkül gányolják össze, és a legkisebb közös többszörös lábszagú elvéhez való ragaszkodás sem javítja nívójukat. Ebből adódóan garantált, hogy a Minkey, a kémmajom vagy a Drágán add a rétedet negyvenezredik levetítése után milliók vágyódnának őszintén arra, hogy a jövőben felhergelt tűzhangyák raja eméssze el őket.
Ám szerencsére néha érkezik egy, az A Mitchellék a gépek ellenhez hasonló, mezőnyverő etalon, és üdítő emlékeztetőt kapunk arról, hogy az eltérő felfogású generációk minőségi szórakoztatása nem lehetetlen kihívás.
Apokalipszis most
Holott eleinte vajmi kevés jel utal arra, hogy nem egy futószalagon gyártott, ötlettelen-inspirálatlan tucat-semmiségbe futottunk bele. A rendezőnek készülő Katie örömében öt centivel a föld felett lebeg, mert az egy jókora veknire hajazó mopszát reflektorfénybe állító websorozata jutalmaként megcsípte egy kaliforniai művészeti főiskola ösztöndíját. Azaz komoly sansza van arra, hogy profivá avanzsáljon. De boldogságát beárnyékolja, hogy míg házitündér édesanyja és dinoszaurusz-mániás öccse támogatják, addig a modern kütyüket egy amish tarisznyarák szintjén használó édesapa csak legyint az efféle lila ködös álmodozásnak bélyegzett karrier-opciókra. Emiatt hajba is kapnak, mire a férfi magába száll, és bizarr bocsánatkérésként lemondja lánya repülőjegyét, hogy az egész díszes kompánia együtt kocsikázhasson el a kampuszhoz. A friss-kalandos élményekre éhező direktorpalánta a békét fenntartandó, acélos akaraterővel palástolja, hogy semmi kedve a kiruccanáshoz, és belemegy a dologba. Hamar kisül azonban, hogy nem a kínosabbnál kínosabb gyermekkori emlékek felemlegetése jelenti az út mélypontját. Ármányos, egykori gazdáikat sorra begyűjtő robotkatonák tűnnek fel a színen, és a rabságot csodával határos módon megúszó, sőt, két meghibásodott szerkezettel kiegészülő famílián múlik, hogy mi lesz a bolygó sorsa.
A család az család
Hátborzongatóan sablonos nyitány, és tagadhatatlan, hogy a cselekmény később sem tartogat pulzusunkat meg-megdobó, kiszámíthatatlan-vérpezsdítő fordulatokat. Azonban a forgatókönyvet jegyző Mike Rianda és Jeff Rowe a negédes-szirupos blődlik szabályainak tudatos felrúgásával gondoskodtak arról, hogy ne kómáljunk be az unalomtól. Tehát a Szomszédok-stílusban prezentált, szívszaggató hegedűszóval kísért, mély-magvas bölcsességnek búcsút inthetünk, az agyzsibbasztóan banális monológok is takaréklángon égnek, és a zsáner más, gyűlölt kötelező kellékei is hiányoznak. Helyüket a karakterek jellemét tetteiken keresztül bemutat, oktatandó történetvezetés, kikarikírozott klisék, és bő marokkal adagolt, igen széles skálát felölelő stílusú poénok veszik át. Előbb a technikai civilizációt kipellengérező szatíra kényeztet, aztán a Holtak hajnala előtt tisztelgő paródia nyűgöz le. Majd szellemes egysorosok, és Bolondos dallamok legszebb hagyományait követő burleszk-epizódok váltakoznak, a macskás mémeken keresztül kommunikálóknak, illetve a TikTok-generációnak szánt villámtréfákról nem is beszélve.
Az a bizonyos világhírű
Ezek pedig abban az esetben is garantálnák a sikert, ha a szerzők nem viszonyulnának szokatlanul kemény, ám cinizmusmentes őszinteséggel a vérkötelék kényes témájához. Kendőzetlen nyíltságuknak hála, a karakterek nem az ötvenes-hatvanas évek idealizált-álságos amerikai vígjátéksorozatai által meghonosított, az unikornisoknál is hiteltelenebb csodalényei, hanem hús-vér emberek, azok minden gyarlóságával. Ehhez igazodva mérsékelten jeleskednek a kölcsönösen előnyös kompromisszumkötésben, vagy konfliktusok tárgyalásos megoldásában, és dőreség elvárni tőlük, az örökkön-örökké hihetetlen hőfokon izzó, ráadásul feltétlen-kritikátlan szeretetet. De érzelmeik őszinteségében senki sem kételkedhet, mivel a hullámvölgyeket az élet természetes velejárójaként, és nem holmi elháríthatatlan csapásként fogadják el. Vagyis egy, a kategória szükségszerű limitációinak figyelembevételével is inkább a Pleasantville, mintsem az álproblémáikon nyűglődők útkeresésére építő Disney-giccshalmok ihlette, értékes-tabudöntögető alkotásban merülhetünk el.
Verdikt
Bár alapszituációját elvakult rajongói is csupán pironkodva neveznék eredetinek, az A Mitchellék a gépek ellen parádésan illusztrálja, hogy az egyedi megközelítés a legelcsépeltebb sztorikat is megmenti a borítékolható bukástól. Így amennyiben nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a család a társadalom saját jogán is tökéletes támadhatatlan-érinthetetlen alegysége, akkor a Lord-Miller duó kooperációjának legújabb gyümölcse abszolút méltó a figyelmünkre. Ha viszont nézőpontunk megingathatatlan, az a legokosabb, ha a vérnyomásunkat óvandó, bele se pillantunk.
