A MICROSOFT ISMÉT SEGÍT AZ INTELNEK SPECTRE FRONTON

Az OEM partnerek lassan készítik az új BIOS-okat a különböző alaplapokhoz, így a felhasználók sokáig maradnak védelem nélkül. Ezt elégelték meg a Microsoftnál.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. márc. 7. 12:01
A Microsoft ismét segít az Intelnek Spectre fronton

Az Intelnél most is gőzerővel dolgoznak azon, hogy a 2007 óta piacra dobott processzorokhoz megfelelő mikrokód frissítések készüljenek, amelyek nem csak védenek a Spectre sebezhetőség második variánsa ellen, de a rendszer stabilitását sem veszélyeztetik. Utóbbi téren korábban már történt egy kis malőr, ami néhány processzor esetében újraindulásokat okozott, hála a frissített mikrokód hibájának, ám a kellemetlenséget azóta sikerült leküzdeni, elkészültek a javítások. Az átmeneti időszakban még a Microsoft is segítséget nyújtott, így az érintettek még a javított mikrokód érkezése előtt megszabadulhattak a kellemetlen hibajelenségektől.

A korábbi információk alapján a mikrokód frissítés jól halad, ám a munka oroszlánrésze az OEM partnerek vállát nyomja, hiszen az Intel által készített frissítést nekik kell BIOS-ba integrálni, ami komoly munka, hiszen az elmúlt évek során rengeteg alaplap került piacra. A folyamat lassan halad, a felhasználók pedig mindaddig védtelenek, míg a frissítések meg nem érkeznek.

Éppen ezért a Microsoft ismét segítséget nyújt az érintetteknek: a vállalat készített egy frissítést, ami Windows 10 alatt alkalmazható, de csak a 1709-es vagy ennél frissebb változatok esetében, azaz használata előtt mindenképpen szükség lesz az Őszi Alkotói Frissítés telepítésére. Akik Windows Server operációs rendszer használnak, szintén a 1709-es kiadásra kell frissíteniük, mielőtt alkalmazzák a javítást.

A mikrokód a Skylake processzorokat célozza, de nem a Windows Update-en keresztül terjesztik, hanem külön letöltés formájában, vagyis alkalmazása felhasználói beavatkozást igényel. Az alábbi processzorokhoz jó:

Mivel frissítőcsomagról van szó, előnyökről és hátrányokról egyaránt említést kell tennünk. Előny az, hogy ha kiderül, hibás a patch, könnyedén eltávolítható a rendszerről, hiszen magát a BIOS-t nem írja át. Hátrány viszont, hogy csak operációs rendszer szintjén nyújt védelmet, azaz „dual boot” rendszereknél nem működik, csak akkor, ha a másik operációs rendszer is friss Windows 10 és arra is telepítjük a patchet. Cserébe viszont átlagfelhasználók számára is egyszerűbb a patch alkalmazása, ugyanis nem kell BIOS frissítést végezni, amitől egyébként sokan tartanak. Ez azt is jelenti, hogy a Windows 10 esetleges újratelepítése után ismét le kell tölteni a szóban forgó frissítést ahhoz, hogy a rendszer megint védett legyen – kivéve, ha addigra megérkezik a friss mikrokódot tartalmazó BIOS, amire frissítjük is a meglévőt.

A Microsoft várhatóan a többi Intel processzorhoz is készít majd hasonló patchet, így az Intel javított mikrokódjai sokkal gyorsabban elérhetnek a végfelhasználókhoz, nem kell az OEM-ekre várni. Az OEM-ek egyébként sem biztos, hogy minden egyes alaplaphoz készítenek majd frissítéseket – valószínűleg ezért is döntöttek a Microsoftnál arról, hogy beszállnak a mikrokódok terjesztésébe.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
7alvoo
7alvoo
2018. márc. 7. 18:00
#3

A biosban a mikrokód csere 1 perc, a mikrokód frissítése nyilván kicsit hoszabb idő lehet legalább 5 perc. A hoszabb idő a tisztességes tesztelés lenne. A prémium deszkák legjava dual bios -os tehát kockázatmentes, hogy a szerverekről ne is beszéljünk. Szóval túl van ez lihegve. A minap néztem egy asus zenbook -ot nem egy olcsó gép egész álló nap loggolja rajta a win a tmp hibát pedig nincs is rajta fp szenzor. Szóval a nagyobb gond a nagyobb gyártok hozzáállásával van és ez a spectra-meldown dolog-nak van egy jó oldala, hogy erre felhívja a figyelmet.

zsenifernagyneki
zsenifernagyneki
2018. márc. 7. 17:36
#2

Érdekes, arról ritkán írnak, hogy a nyílt forráskód meg mindkettőnek az alapját képezi. Az segít Microsoftnak és Intelnek is. Fent van minden GitHubon. Ez a Linux és ami mögötte áll (Ideológia, nem, nem kódolgatunk, meg zárunk le mindent Microsoft, Apple...).

BiroAndras
BiroAndras
2018. márc. 8. 16:56

Ennek semmi köze a témához, a sebezhetőség a processzor architektúrában van.

kean
kean
2018. márc. 7. 14:11
#1

Örültem volna ha a legutóbbi Spectre V2 javítást is opcionálisan teszik lehetővé... A Dell Optiplex 3050-eset több mint 1 hónapig random BSODztak a frankó MS patch miatt amíg a Dell ki nem adta az új BIOSt

BiroAndras
BiroAndras
2018. márc. 8. 16:54

Nem fordítva volt? Én úgy emlékszem az Intel javítása volt bugos, és egy Windows frissítés javította meg.

Vissza az oldal tetejére