Shop menü

A METEOR LAKE SOROZAT TAGJAINÁL VISSZATÉRHET AZ L4 CACHE HASZNÁLATÁHOZ AZ INTEL

Az már biztos, hogy az L3 Cache csak a processzormagok számára lesz hozzáférhető, így az iGPU számára L4 Cache készülhet, ami akár a médiamotorok számára is hozzáférhető lehet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A Meteor Lake sorozat tagjainál visszatérhet az L4 Cache használatához az Intel

Az Intel következő generációs processzorai, azaz a Meteor Lake generáció tagjai teljesen más felépítéssel rendelkeznek majd, mint az aktuális Raptor Lake, illetve a később érkező Raptor Lake Refresh processzorok, ugyanis az Intel is áttér a chipletes dizájnra, amit az AMD már régóta alkalmaz a RYZEN, az EPYC és a Threadripper sorozat esetében, újabban pedig az RDNA 3 alapú asztali videokártyáknál is bevetették a koncepciót.

Azzal, hogy az Intelnél is a chipletes dizájn mellett teszik le a voksukat, sok-sok előnyre tehet szert a dizájn, ugyanis az egyes chipletek a számukra ideális, költséghatékony gyártástechnológiákkal készülhetnek, viszont ez a felépítés újszerű megoldásokat is kíván, ahogy az várható volt, hiszen a komponensek külön lapkára történő „kiszervezése” miatt van néhány extra feladat is, amit meg kell oldani.

Galéria megnyitása

A chipletes felépítés következtében a processzormagok és az iGPU komponensei külön lapkákra kerülnek, ennek megfelelően a processzormagok és az integrált videó vezérlő várhatóan nem kerül azonos ringbusra és az L3 Cache sem lesz megosztott a két „erőforrás” között.

A legutóbbi Linux kernel patch jóvoltából kezd körvonalazódni, milyen megoldást választanak az Intel mérnökei, illetve az is világossá vált, hogy az utolsó szintű gyorsítótár esetében nem tud magának területet allokálni az iGPU, erre csak a processzormagok lesznek képesek. Ezzel együtt említést tettek az L4 Cache alkalmazásáról is, ami elég régen feledésbe merült az Intel háza táján, ugyanis ilyesmit legutóbb a Haswell és a Broadwell generáció tagjainál alkalmaztak, ám a jelek szerint a Meteor Lake generációval ismét csatasorba állhat az L4 Cache.

Az L4 Cache alkalmazása sok esetben felesleges és szükségtelen, hiszen elég nagy területet foglal el az értékes szilíciumostyán, az általa kínált előnyök pedig szinte minimálisak, cserébe viszont alaposan megdrágíthatja a lapka gyártását. Persze vannak esetek, amikor az L4 Cache alkalmazása szükséges, illetve igazából muszáj, ezek közé tartozik a Meteor Lake processzorok több chipletből álló dizájnja. Mivel az iGPU nem tud területet allokálni magának az L3 Cache fedélzetén, az L4 Cache alighanem az iGPU kiszolgálására készül, illetve az sem elvethető, hogy a médiamotor-részleget is egy ilyen gyorsítótár szolgálja majd ki.

Galéria megnyitása

A pontos dizájnnal kapcsolatban egyelőre nincs információ, ám az most már biztosnak tűnik, hogy az L4 Cache ismét visszatérhet az egyes Intel processzorok fedélzetére. Az még kérdéses, pontosan melyik lapkára kerülhet L4 Cache, ami korábban, a Haswell érában, illetve az azt követő egyes generációk esetében egészen a Coffee Lake sorozattal bezárólag eDRAM néven futott, kapacitása 64 MB vagy 128 MB volt, és idővel egyre inkább opcionális komponensként tekintettek rá a gyártónál, azaz csak néhány processzor kaphatta meg. Alapvetően nagy esély van rá, hogy az L4 Cache a Base Tile fedélzetén foglal majd helyet, de a SoC Tile is esélyes lehet.

Mivel a Meteor Lake sorozat első képviselői a korábbi tervek szerint az év második felében jelenhetnek meg, rövidesen hivatalos információk is érkezhetnek a chipek felépítésével kapcsolatban, illetve a szivárgások is felerősödhetnek, így a most még homályos részletekre is fény derülhet.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére