A METÁNÁL IS TÖBB DOLGOZÓT RÚG KI AZ AMAZON, FRISS SZÁMOK JELENTEK MEG AZ ÜGYBEN

A Meta nagyjából 11 ezer embertől válik meg, az Amazon pedig ennél is jelentősebb leépítésen dolgozik, ez a vezérigazgató beszámolójából derült ki.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. jan. 7. 10:28
A Metánál is több dolgozót rúg ki az Amazon, friss számok jelentek meg az ügyben

Már tavaly év végén lehetett arról hallani, hogy az Amazon több mint 10 ezer embertől válhat meg, és volt is egy kisebb leépítés még novemberben, de azt egyáltalán nem lehet ahhoz az elbocsájtáshoz mérni, amit most készít elő a vállalat. Andy Jassy belső leveléből friss részletek derültek ki az ügy kapcsán.

Nagyjából 18 ezer munkavállaló foglalkoztatását szünteti meg az Amazon.

Tavaly év végén csak arról lehetett hallani, hogy szignifikáns leépítést készít elő a cég, és novemberben a The New York Times arról számolt be, hogy nagyjából 10 ezer dolgozó válhat munkanélkülivé. Később a The Wall Street Journal már azt adta hírül, hogy több mint 17 ezer dolgozó lehet érintett, és most ez a pletyka beigazolódni látszik.

Galéria megnyitása

Andy Jassy a belső levélben azt közölte, hogy normál esetben csak az után álltak volna elő a hírrel, hogy már pontosan tisztázott, hogy kiknek a szerződését bontja a vállalat, de mivel a pletykák már előbb szárnyra kaptak, így előre hozták a hír közlését, hogy ne legyen olyan nagy a bizonytalanság. Jassy elmondta, hogy a legnagyobb létszámban Amazon Store dolgozók lesznek érintettek, de igazából a legtöbb részlegről távozhatnak munkavállalók.

A Meta leépítéséhez egyébként nem lehet közvetlenül hasonlítani az Amazon döntését. Ugyanis azt mindenképpen látni kell, hogy az Amazon sokkal nagyobb a foglalkozatottak számára tekintve, igazából majd minden vállalatnál több embert foglalkoztat világszerte. Ha a teljes létszámához nézzük ezt a 18 ezres elbocsájtást, akkor ez alig több mint 1%-nyi munkavállalót érinthet. 

Soha ennyi embertől nem vált még meg az Amazon, sőt mi több, az amerikai vállalatok történetének legnagyobb elbocsájtásáról beszélhetünk. Attól függetlenül, hogy az Amazon méretéhez képest ez valójában alig észrevehető. Az Amazon a nehéz gazdasági körülményekre és az egyre növekvő bizonytalanságra hivatkozva hozta meg a döntést. De más okokat is felsorolt Andy Jassy a beszámolójában.

Kiemelte a szakember, hogy az Amazon az utóbbi időben eszeveszett tempóban növekedett. A legutóbbi adatok szerint globálisan több mint 1,6 millió ember dolgozhat a vállalatnak, és csak az Egyesült Államokban több mint 1 millió a munkavállalói létszáma, ezt a határt tavaly az első negyedévben lépte át. Jassy úgy látja, hogy nem kellő körültekintéssel és mérlegeléssel vettek fel dolgozókat a COVID-19 járvány idején, és a korábbi elhibázott döntések is hozzájárultak a hatalmas leépítéshez.

Galéria megnyitása

Olyan részleteket egyelőre nem közölt az Amazon, hogy hol lesznek a leépítések és pontosan milyen munkaköröket érint majd a döntést. Az emberek türelmét kéri a vállalat, és a tervek szerint január második felében mindent tisztázni fognak. A cég vélhetően azért is most jelezte ezt a dolgot, hogy ne a negyedéves jelentések közlése előtt váljon hivatalossá a dolog. Így is nehéz helyzetben van a cég, és minden bizonnyal egy kettős negatív hatás jelentősen le tudná verni a részvények árfolyamát.

Korábban a cég megszerezte azt a cseppet sem dicsőséges címet, hogy a világtörténelemben elsőként tudott összehozni a tőzsdén 1000 milliárd dolláros értékcsökkenést, miután a piaci kapitalizációja az 1,88 billió dolláros csúcsról 880 milliárd dollár alá csökkent. December végén volt a mélyponton az kereskedelmi óriás, de a mostani hírre reagálva elképzelhető, hogy tovább fog gyengülni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2023. jan. 7. 20:44
#6

Sok multinál tömeges elbocsátások, meg robotizálás nem is értem hogy vár egyik a másiktól bevételt ha majd senkinek nem lesz munkája. Mondjuk el lehet menni alibi munkákat végezni, celebnek, reppernek meg jutúbernek majd ott éleződik a pénz körforgása.

erdeibohoc
erdeibohoc
2023. jan. 7. 15:02
#5

Igaza van a harmadiknak. Signal jobb csak Telegramnál. Mit gondolsz miért mindja az FBI kutya, Christopher Wray, hogy ők sem bírják még feltörni? Nagyon nyílt kód titkosításban is eredményez. Nincs kiskapu hozzá harmadik félnek. Facebookot közvetlen az USA kormány irányítja, erre már többször fény derült.

uwu
uwu
2023. jan. 7. 19:42

@erdeibohoc  Ezt még gyakorolni kell. A szarkazmus nehéz stílus, olyan mint metált játszani.

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. jan. 7. 14:23
#4

Már most látom a sok elégedett demokrata szavazot ahogy karöltve skandálják az amazon székháza elött, hogy aZ sZaNKcIoK mUnKodnAk!4!

_Nope_
_Nope_
2023. jan. 8. 13:27

@PARASZT  Globális infláció van a felborult állatási láncok és a covid alatt kiszort ingyen pénzek miatt. Ennek megfékezésére a jegybank kamatokat emel, a befektetők áthelyezik a tőkéjüket, a vállalatok pedig optimalizálnak, értsd a keresletcsökkentéssel együtt elbocsájtanak.
Javaslom, hogy gazdasági és pénzügyi híreket, ne az  M1-en keress vagy az Origóban, de nem is rohanni a Telexhez, bőven vannak még normális információ források, csak lehet az olyan olvasós, meg fárasztó...ráadásul sokszor angolul van :(

kalajvera
kalajvera
2023. jan. 7. 12:08
#3

VK.com nál nincs kírugás, és gyorsabb is. Gyertek azt fejleszteni. Másik alternatíva: TELEGRAM. https://telegram.org/

LavX
LavX
2023. jan. 7. 14:39

@kalajvera ott nem kell kirúgni őket, ha besoroznak százezreket...

uwu
uwu
2023. jan. 7. 11:57
#2

Ok, de ez nem hardver hír.

jedi
jedi
2023. jan. 7. 11:51
#1

Azigenecsém ! :O

Vissza az oldal tetejére