Amikor egy poszméh meglátogat egy virágot, nemcsak annak formája, színe, mintázata vagy illata vonzza az adott növényhez, hanem a virágra szintén jellemző elektromos mező is, derül ki a Bristoli Egyetem kutatóinak legújabb tanulmányából. Daniel Robert, Dominic Clarke és Heather Whitney eredményei alapján a rovarok még azt is képesek megállapítani az elektromos mező állapota alapján, hogy a virágot a közelmúltban meglátogatták-e más méhek.
A hatvanas évek óta ismeretes, hogy a beporzásban az elektromos erőknek is szerepe van, bár a jelenségről manapság nagyon ritkán esik szó. A rovarok repülés közben szinte mindig pozitív töltésre tesznek szert, mivel ahogy beleütköznek a levegő különféle töltött részecskéibe, azok elektronokat vonnak el az állatok testének felületéről. A növények viszont, tiszta időben legalábbis, általában negatív töltést hordoznak. Ahogy a pozitív töltésű poszméh megérkezik a negatív töltésű virághoz, a pollen sokszor szó szerint „ráugrik” a rovarra, még mielőtt az landolna a növényen.
Robertet és kollégáit az kezdte érdekelni ennek kapcsán, hogy vajon mit érzékel ebből a folyamatból a méh, érdekes módon ugyanis ezt mindeddig még senki sem kutatta. A szakértők egyedi elektromos mezőkkel rendelkező, mesterséges virágokat hoztak létre a kísérletek kedvéért. Az aktív mezővel rendelkező virágok cukros folyadékkal, a töltéssel nem rendelkezők pedig kininnel voltak meghintve, amelyet keserűsége miatt a méhek inkább elkerülnek. A méhek rövid idő alatt megtanulták, hogy az elektromos mezővel rendelkező virágokat látogassák. Amikor a nektárt hordozó virágok töltését megszüntették a kutatók, úgy tűnt, hogy méhek elveszítették legfontosabb tájékozódási pontjukat, és onnantól véletlenszerűen látogatták mindkét fajta virágot.
A rovarok azonban nemcsak az elektromos mező meglétét voltak képesek érzékelni, hanem annak formáját is, amely alapvetően a szirmok elrendeződésétől és vezetőképességétől függ. A kísérletek alapján egyértelműen úgy tűnik, hogy ez utóbbi legalább olyan fontos szerepet játszik a méhek számára a virágok megkülönböztetésében, mint azok színe, illata vagy alakja.
A kutatók külsőre nagyon hasonlító mesterséges virágok segítségével tesztelték ezt a teóriát. A virágok szirmainak színe csak árnyalatában tért el, formájuk megegyezett, nektárt viszont csak az egyik változat hordozott. Elektromos mezők hiányában 35 látogatásra volt szükség ahhoz, hogy a méhek különbséget tudjanak tenni a két virág között, amikor viszont a kutatók eltérő elektromos mezőket gerjesztettek a virágok körül, ugyanehhez 24 látogatás is elegendőnek bizonyult. Azt egyelőre senki se tudja, pontosan hogyan érzékelik az elektromos mezők milyenségét a méhek, bár Robert teóriája szerint a testüket borító szőrszálaknak lehet ebben szerepe.
A kísérletek még egy érdekességre derítettek fényt: a méhek kimutatható módon megváltoztatják annak a virágnak a töltését, amelyre leszállnak. A kutatócsoport igazolta, hogy a petúnia gyökerében 25 millivoltos ponteciálnövekedés mutatható ki egy méh landolása nyomán. A változás közvetlenül a méh leszállása előtt kezdődik, és nagyjából két perc alatt áll helyre az eredeti állapot, ami jóval hosszabb idő annál, mint amennyit a rovar ténylegesen a virágon tölt.
Ebben az időszakban a megváltozott elektromos mező jelzi a később érkezőknek, ha egy virágnak a közelmúltban látogatója volt, így a méhek elkerülhetik a nektárban kevésbé bővelkedő helyeket. Az elektromos mezőnek tehát van egy óriási előnye a virág többi jellemzőjével szemben: nagyon dinamikusan változtatható. A szirmok színe, elrendezése, a virág illata meglehetősen statikus, ezeken is lehet ugyan rajta változtatni, de jóval hosszabb időt vesz igénybe. Az elektromos mező viszont pillanatnyi pontossággal követi a növényben bekövetkező változásokat, így a méhek rögtön értesülhetnek az új információkról.
A szakértők feltételezései szerint a virágok önmaguktól is képesek az elektromos mező változtatására, hogy aztán különböző célokra használják a jelzőrendszert. A kutatók úgy vélik, hogy a természetben akadnak őszinte, és kevésbé őszinte fajok. Azok a növények, amelyekből sok van egy területen, és beporzásukhoz a méhek többszöri látogatására van szükség, nem engedhetik meg, hogy „átverjék” a rovarokat. A méhek ugyanis gyorsan tanulnak, és az információt társaiknak is továbbadják, így ha a félrevezető jelek miatt többször is nektárban szegény virágon kötnek ki, inkább elkerülik az egész mezőt, és új területek után néznek. A kevesebb látogatásból is profitáló virágok viszont elviekben nyugodtan hazudhatnak, és aktuális nektármennyiségüktől függetlenül folyamatosan „reklámozhatják” magukat. Ez utóbbi feltevéseket a kutatók a következő nyáron kívánják alaposabban megvizsgálni.
