Bár az akaraterő kétségkívül fontos tényező abban, hogy feltápászkodjunk a kanapéról, és mozogni kezdjünk, ebben a mikrobák is segíthetnek. Egereken végzett vizsgálatok azt sugallják, hogy a bélben található mikrobák komoly szerepet játszanak abban, hogy mennyire vágyunk a mozgásra. Egy kutatócsoport azonosította azokat a specifikus mikrobiális molekulákat, amelyek serkentik a rágcsálók futásra való hajlandóságát és a futással kapcsolatos kitartását. Azzal, hogy a csoport pontosan feltárta, hogy ezek a molekulák hogyan kommunikálnak az aggyal, előkészítette a terepet annak kiderítéséhez, hogy hasonló jelek segítnek-e az embereket is aktívabbá tenni.

A vizsgálat megállapítja, hogy a mikrobiom mennyire kritikus szerepet játszik a testmozgásban, és hihetetlen mélységekig vizsgálja az új terepnek számító bél–agy-kapcsolatot, mondja Aleksandar Kostic, a Harvard orvosi karának mikrobiológusa, aki a FitBiomics fittséget javító probiotikumokat fejlesztő cég társalapítója. Kostic ugyan nem vett részt a kutatásban, de másokkal együtt úgy véli, hogy a mikrobáktól származó edzésre serkentő jeleket egy napon tabletták formájában szedhetjük majd.

Christoph Thaiss, a Pennsylvaniai Egyetem mikrobiológusa társaival különböző genetikai és viselkedési varianciákat mutató egereket vizsgált. Csapata több mint ötszörös különbséget talált abban, hogy az egerek mekkora távolságot futottak le a ketrecükbe helyezett kerekeken – egyes egyedek 48 óra alatt több mint 30 kilométert tettek meg, míg mások alig mozogtak.

Az aktív és a lusta egerek között nem mutatkoztak jelentős különbségek a genomban vagy biokémiai szinten. Egy érdekességet azonban észrevettek a kutatók: amikor antibiotikummal kezelték őket, az egyébként rendkívül aktív egerek is hajlamosak voltak kevesebbet mozogni. A vizsgálatok kimutatták, hogy az antibiotikumos kezelés hatással volt a korábban aktív egerek agyára. Bizonyos agyi gének aktivitása csökkent, ahogy a dopamin szintje is. Utóbbi neurotranszmitter összefüggésbe hozható a futás és más mozgások közben megtapasztalható eufóriával, vagyis azzal a jó közérzettel, amely a hosszan tartó testmozgás hatására jelentkezik.

A kutatócsoport azt is megállapította, hogy a „steril” egerek, amelyekből hiányoznak a bélbaktériumok, aktívabbá válnak, ha az aktív egerek bélmikrobáiból kapnak. Úgy tűnik, hogy ezek a baktériumok olyan jeleket küldenek az agyba, amely gátolja a dopamin lebontását, így a neurotranszmitter felhalmozódik az agy jutalomközpontjában.

A kutatócsoport különböző kísérletekkel azt is megállapította, hogy a dopaminszintet fokozó jelek a gerincidegeken keresztül jutnak el az agyba. Ezen idegek stimulálásával a csapat még a bélbaktériumokat nélkülöző egereknél is képes volt mozgásra hajlamosító hatást kiváltani. Thaiss és munkatársai azt is vizsgálták, hogy a mikrobák által termelt különböző anyagok közül pontosan melyek hatnak az idegekre. Amikor zsírsavamidoknak tették ki ezeket, az állatok agyában akkor is megugrott a dopaminszint edzés közben, ha nem voltak bélbaktériumaik.

Hogy a felfedezés az embereknél is hasznosítható lehet-e, az egyelőre nagy kérdés. A kutatók is leszögezik, hogy a rágcsálók izomszerkezete és biokémiája eltér az emberekétől – ahogyan az aktivitásuk is. Ugyanakkor akadnak arra utaló adatok, amelyek alapján lehet remény az ilyen irányú kutatások emberi hasznosulására. Korábbi vizsgálatok alapján a maratonistákban kifejezetten magas egy bizonyos bélmikroba szintje, ami arra utal, hogy az emberekben is van összefüggés a testmozgás és a bélflóra között. Számos munka bizonyítja azt is, hogy a dopamin kulcsszerepet játszik az általános motivációban. Ahogy Kostic fogalmaz, a jutalomközpont annyira központi szerepet játszik az emlősök fiziológiájában, hogy szinte biztosan nem csak az egereknél működhet egy ilyen koncepció.