A NASA az űrkutatás népszerűsítése érdekében rendszeresen szórakoztatja a Naprendszer más égitestjeiről készült lélegzetelállító fotókkal az érdeklődő közönséget. Ennek remek példája a pár napja publikált marsi kék dűne képe, amelyen egy gyönyörű, türkizkéknek tűnő homokhalom látható.

A dűne természetesen a valóságban nem kék, hanem környezetétől eltérő színe azt jelzi, hogy annak anyaga geológiailag eltér a körülötte lévő területek anyagától. A Mars körül keringő MRO idén januárban fotózta le a dűnét, amely a Lyot-kráter belsejében sorakozik több hasonló felépítésű társával együtt. Ahogy a nagyobb területet átfogó másik felvételen alább látszik, a „kék dűne” egy a kráterben található úgynevezett barkánok közül.

Míg a Titán vagy a Pluto szénhidrogénekből álló dűnéi hasonlóságaik mellett sok mindenben nagyon különböznek a földi dűnéktől. a Lyot-kráter homokja gyakorlatilag azonos módon viselkedik, mint ahogy a földi sivatagok egyes régióra jellemző. A barkánok pajzs vagy sarló alakú, vándorló homokdűnék, amelyek a Föld több pontján is megtalálhatók. Különösen sok ilyen homokhalom figyelhető meg Közép-Ázsiában, a Kaszpi-tenger és a Góbi-sivatag közötti területen.

A barkánok rendszerint kemény, sziklás felszínek felett alakulnak ki, és folyamatosan úgy módosul a formájuk és helyzetük, hogy a legkisebb légellenállást fejtsék ki a folyamatos, nem túl erős széllel szemben. Így a szél felőli, lankás oldalon folyamatosan „épül” a dűne, majd a homok annak éles tetején átbukva lecsorog a meredek szélárnyékos oldalon. A dűnék így a szél irányába vándorolnak, és attól függően, hogy milyenek a körülmények, egyesek közülük több tucat métert is megtehetnek évente.

A képeken látható dűnék tehát pontosan ilyen konstrukciók, csak éppen a Marson vándorolnak. A kiemelt dűne kék színe pedig jelen esetben egyszerűen azt jelzi, hogy annak anyagát sokkal finomabb homok adja, mint a környezet homokja.

A barkánok marsi jelenléte meglepetés volt a szakértők számára, hiszen a dűneképződés jelentős részben a légkör sűrűségének függvénye. Mivel a marsi atmoszféra rendkívül ritka (sűrűsége 1 százaléka a földinek), a kutatók sokáig nem voltak biztosak abban, hogy a szelek elég erősek lehetnek ahhoz, hogy ilyen mértékben megmozgassák a homokot. A vándorló dűnék léte azonban ezt kétségkívül igazolja ezt.