Az AdDuplex ismét előállt a Windows Phone legfrissebb statisztikai adataival, és a számok megdöbbentőek. A Nokia fölénye mostanra olyan nagy a vetélytársakkal szemben, hogy nem is igazán lehet más okostelefonról beszélni, ha Windows Phone körökben nézelődünk, mint Lumiáról. Egyedül a HTC az, aki kiemelhető a finnek mellett.
A Nokia az elmúlt hónapban 1,5 százalékkal növelte tovább az előnyét, ami mostanra 88,4 százalékra rúg a többiek előtt. Ez nagyobb hányad, mint amellyel az Android dominálja a teljes piacot, ráadásul gyorsabban is nő. Amennyiben a tendencia nem fog változni, rövidesen 90 %-ot is meghaladó lesz a Nokia szerepvállalása. A finnek mellett hárman vannak, akik mérhetően képviseltetik magukat a piacon: jelen van a Windows Phone 8 pártján a HTC, a Huawei és persze a Samsung. Ebből a trióból azonban egyedül a HTC az, aki még jelentősebb résszel rendelkezik a virtuális tortából. A tajvaniak 8,5 százalékot tudhatnak magukénak, míg a Samsungnak be kell érnie 1,9-cel, a Huaweinek pedig már csak 1,2 százalék jut. Tehát több mint hetvenszer annyi Windows Phone-os gépet adnak el a Nokia márkajelzésével, mint például a Huaweiével.
Ha lebontjuk modellekre a népszerűségi listát, a helyzet akkor sem sokkal jobb. Az első tízesbe a Lumiák mellett befért még a két, nemzetközileg is forgalmazott Windows Phone 8-as HTC is. A 8X és a 8S a hetedik és a nyolcadik helyet foglalja el 4,8 és 3,6 százalékkal fejenként. A legnépszerűbb WP8-at futtató masina a legolcsóbb is egyben. A Lumia 520-ról van szó, melynek toronymagasan a legtöbb eladást köszönheti a Nokia. 31,6 százalékos részesedéssel vezeti a sort egymagában, míg a dobogóra mögötte a Lumia 920 és a Lumia 620 állhatott fel – ez utóbbi megint csak egy olcsóbb variáns, tehát a vásárlók összességében a kedvezőbb ajánlatokat keresik. A jegyzett legfrissebb készülék a Lumia 925 a felhozatalban, ennek 2,1 % jutott, és ezzel éppen a tizedik helyet szerezte meg magának a csúcsgép. Minden bizonnyal a következő hónapok során a Lumia 1020 is fel fog tűnni a listában. A fényképész Windows Phone esetében az ára ellenére nagy népszerűségre számítanak.
Egyébként van még élet a Windows Phone 8-on túl is, ráadásul nem is akármilyen. Most essen néhány szó erről is. Nem sűrűn beszélnek ugyan róla, de a Windows Phone esetében is létező probléma az operációs rendszer szegmentáció. Ráadásul nem is kicsit oszlik meg a piac a Windows Phone 7-es és az újabb rendszert futtató okostelefonok között. Folyamatosan kopnak ugyan ki a felhasználók kezéből a régebbi és olcsó gépek, na meg az újak egyre többen vannak, de így is a piac éppen egyharmada még a korosodó Windows Phone számlájára írható. Értelemszerűen így 67 százalék jut jelenleg a WP8-nak, de a grafikonból látszik, hogy egyre jelentősebb szerepe van – bár mostanra eléggé belassult a növekedés.
A Microsoft és a Nokia egyesülése mindezek mellett csak olaj lesz a tűzre a többi gyártó szemszögéből. A két vállalat a szoros kapcsolat kialakítását követően valószínűleg nagyon hasonló piacot fog alkotni, mint ami az iOS mögött van, csak ezt önerőből "hozzák létre". Elképzelhető, hogy hamarosan – hiába elérhető mindenki számára – nem lesz olyan gyártó, aki a Windows Phone használata mellett tenné le a voksát. Egyedül a HTC tarthat még ki egy ideig, de a fentieket látva, valószínűleg a tajvani gyártónál is meg fogják elégelni, hogy legfeljebb néhány százezres eladás néz ki minden erőfeszítésük ellenére a Microsoft platformján. Egyszerűen a mostani viszonyok mellett már nem gazdaságos külön fejleszteni a WP8 számára a vállalatoknak (természetesen leszámítva a Nokiát).