A vízhiányos területeken különösen fontos, hogy többféle technológiai megoldás is rendelkezésre álljon a víz előteremtéséhez, hiszen gyakran más infrastrukturális összetevők is hiányoznak, mondja Alina LaPotin, az MIT kutatója. A szakértő és társai által kifejlesztett eszköz egy erősen adszorbens (vízelnyelő) anyagot, zeolitot tartalmaz, amely éjjelenként vízgőzt szív magába a levegőből. Nap közben pedig a rendszer a Nap energiáját használva felszabadítja a vizet a zeolitból, hogy az folyékony formában hasznosítható legyen.

Mivel a zeolit nagyon porózus és óriási belső felülettel rendelkezik, a csaknem teljesen száraz levegőből is képes vizet megkötni, mondja LaPotin. A kísérletek során a kutatócsoport 20 százalékos relatív páratartalom mellett is képes volt vizet kinyerni, ami nagyjából megfelel a sivatagi körülményeknek.

A már létező hasonló rendszereknek (ködhálóknak és egyéb nedvességmegkötő rendszereknek) általában legalább 50 százalékos relatív páratartalomra van szükségük az eredményes működéshez. Az ilyen összeállítások ráadásul gyakran korlátozottan használhatók, és sok energiát is igényelnek, pedig a vízhiányos régiókban sokszor elektromos áram sem áll rendelkezésre. LaPotin és társai olyan kompakt vízkinyerő készülékeket szeretnének kidolgozni, amelyek a világ szinten minden táján bevethetők, nincsenek az elektromos hálózatra utalva, és hordozhatók is.

A prototípus egy doboz formájú készülék, amely akril, alumínium és réz keverékéből áll, és jelenlegi formájában mintegy 7 kilogrammot nyom. A kísérletek során ez a rendszer naponta 0,77 liter vizet tudott kinyerni a levegőből egy négyzetméternyi napenergiát hasznosító panel segítségével. A kutatók most azon dolgoznak, hogy milyen még erősebb vízmegkötő képességű anyagokat tudnának alkalmazni, hogy tovább fokozva a készülék hatékonyságát.