Az utóbbi években jól megfigyelhető, hogy látványos mértékben megnőttek a fizikai hanglemezek eladásai és a növekvő tendencia jelenleg is tart. Ebben az esetben nem a videojátékos közönség által is jól ismert CD-ről van szó, sokkal inkább a jó öreg vinyl korongokról. Most azt nem kifejtve, hogy a bakelit megnevezés annak idején tévesen terjedt el és ágyazta be magát a köztudatba, mindenképp izgalmas látni, ahogy a digitális tartalmak korában egyfajta ellenkultúraként jönnek vissza a régimódi szórakozást nyújtó eszközök, mint például az évek óta dübörgő társasjátékok és a reneszánszukat élő zenei lemezek.
Nem csak régiségboltokban vadászhatunk hát lemezekre, a kínálat ennél jóval nagyobb akár online, akár személyesen nézelődnénk. Lassan már az amatőr zenekarok és underground zenészek sem hagyhatják ki, hogy alkotásaikat vinyl-en is megjelentessék, ahogy műfajtól függetlenül szinte minden aktuálisan népszerű előadó kiadója felült a trendre és gondol a rajongókra. Mert a digitális tartalmak korában a fizikai kiadások visszatérése táplálja az egykori és az új fogyasztók gyűjtőszenvedélyét, így a hallgatók egyszerre támogathatják kedvenceiket és gazdagodhatnak valami mutatós emlékkel, ami ráadásul megőrzi a zenéket a jövő számára.
Ehhez a trendhez igazodva a hangtechnikával foglalkozó gyártók szép lassan bejelentkeznek saját ajánlataikkal a lejátszó iránt érdeklődő közönség számára, különféle igényszinteket és árkategóriákat képviselő ajánlatokkal. Magam részéről a jó ár-értéj arányáról és igényes hozzáállásáról ismert Audio-Technica egyik népszerű lejátszójával, annak is frissített, jelengenerációs változatával tehettem egy próbát, mely egyel a belépőszint fölött járva kifejezetten ízléses és igényes csomagnak tűnik. Egyfelől mindazok számára, akik oldschool hi-fi rendszer összeállításában gondolkodnak, de az USB-sem véletlenül szerepel a névben, az AT-LP120XUSB tehát tartogat modern trükköket is
Specifikációk
Típus | 3 sebességes, teljesen kézi működtetés |
Motor és meghajtás | DC szervomotor, Direct drive |
Sebességek | 33-1/3 RPM, 45 RPM, 78 RPM |
Lemeztányér | Öntött alumínium |
Indítási nyomaték | >1.0 kgf.cm |
Fékezési rendszer | Elektronikus fék |
Jel/Zaj arány | >50 dB |
Kimeneti jelszint | "PHONO": 4 mV névleges 1 kHz-en, 5 cm/sec, "LINE": 240 mV névleges 1 kHz-en, 5 cm/sec; Phono erősítése: 36 dB névleges, RIAA kiegyenlített |
USB Funkciók | A/D, D/A – 16-bit/44.1 kHz or 48 kHz USB választható; USB 1.1, Windows 7, MAC OS X |
Tápellátás | 100 to 240 V, 50/60 Hz, 1.5A Max. |
Méretek | 452.0 mm (17.80") W x 352.0 mm (13.86") D x 141.6 mm (5.57") H |
Tömeg | 8 kg (porvédő nélkül) |
Mellékelt tartozékok | AT-VM95E hangszedő, AT-HS6 fej, 1.9 m USB kábel, dupla RCA (apa) földelő kábellel, ellensúly, filcpad, porvédő fedél, 45 RPM adapter, kivehető hangszedőfény |
Csomagolás és tartozékok
Szokás szerint a doboz vizsgálata az első lépés, egy ilyen érzékeny eszköz esetében pedig számítani lehet az aprólékos és gondos csomagolásra, hiszen számos sérülékeny elemet tartalmaz. A lejátszó egy méretes, fehér alapszínű és fényes felületű papírládában érkezik, melyet extra védelem gyanánt ezúttal is belecsúsztattak egy hagyományos barna kartondobozba.
A gyártóra jellemző letisztult, de elegáns dizájn már itt is jól látható, ez a jelző pedig nem csak a dobozra, de a termék megjelenésére is kifejezetten jól illik. A látvány ismerős lehet a cég fejhallgatóiról és mikrofonjairól, ez az egységes minimalizmus továbbra is jól áll nekik és kellő komolyságot kölcsönöz a márkának. A termékről készült fotó mellett ráadásul még a vállalat alapítójáról, Hideo Matrushitáról is láthatunk egy 1965-ből származó képet, ahogy éppen egy hangszedőt tesztel. A történelmi visszatekintés mellett ez nyilván azt a célt szolgálja, hogy a vásárlókat megerősítsék abban, hogy nem ma kezdték a munkát.
A csomagolás alaposságáról csak pozitívan nyilatkozhatok, egy manuálisan működtethető lejátszóról lévén szó, részben az összeszerelés is a mi feladatunk lesz. Szóval ez amolyan játék a felnőtteknek, ahol az összeállítás az élmény része, mely a cellux óvatos felhasításával kezdődik és a tű lemezre helyezésével záródik. Az ehhez szükséges elemeket pedig kellő alapossággal helyezték el a doboz gyomrában, mindennek külön helye van, dobozkák, tasakok, ragasztószalag csíkok és hungarocell elemek sűrűje várja a vásárlókat.
A tájékoztatóanyagokat félretéve, legfelül az átlátszó akrilból készült porvédő fedőt pillantjuk meg, puha, szivacsos tasakjában. Ezután a filcszövet lemezkorong jön kartonlappal és további műanyag tasakkal biztosítva, majd maga a lejátszó szintén egy szövetzsákban, alul és felül is hungarocell keretbe ágyazva. Amúgy a hungarocell elemek széleibe kis zsebeket vájtak, melyek számos apró kiegészítőnek adnak helyet, hasonlóan a TV-khez és monitorok csomagolásaihoz. Itt találjuk a hangszedőt, a hangkarra csavarható ellensúlyt, az opcionálisan használható tűmegvilágító lámpát, illetve a fedélhez tartozó lábakat, melyeket szintén külön-külön lehet a helyére csúsztatni.
Végül az alsó tartókeret aljának közepén az alumínium lemeztányér fekszik, két szélén egy-egy további dobozkával. Az egyik a mindkét végén dupla RCA fejes, egy-egy földelő vezetékkel is megtoldott hangkábelnek, illetve a digitális funkciót kiszolgáló USB kábelnek, míg a másik az AC adapternek ad helyet. Utóbbi korábban beépített volt, ez tehát máris egy szemmel látható fejlesztés, ráadásul cserélhető konnektorfejeket kapott és természetesen az egyik egy hazai szabványos csatlakozó, minden adott a gyors beüzemeléshez. Az egyik dobozban egy kerek kis adapter is rejtőzik, mely a 45 fordulat / perces lemezek lejátszásához lehet hasznos és magán a lejátszón külön kis mélyedésben tárolható.
Anyaghasználat és dizájn
A gyártó ezen szériája nagyjából a Technics hasonló, de jóval drágább SL-1200-as modelljének megjelenését vette kölcsön és az a helyzet, hogy ez kifejezetten jól áll neki. A bevált dizájn komolyságot és stílust kölcsönöz a lejátszónak, annak ellenére, hogy közelebbi vizsgálatnál talán a felületes szemlélő is észreveheti, hogy azért léteznek ennél drágább ajánlatok is. Ugyanakkor történt változás az elődmodellhez képest, a testforma áramvonalasabb, az ujjlenyomatmágnes zongoralakkot pedig matt felület váltja, ami egyértelműen szuper döntés és kellemesen letisztult megjelenést kölcsönöz a lejátszónak.
Összességében elégedettek lehetünk az LP120XUSB megjelenésével és megmunkálásával. A részletek kidolgozása aprólékos, igazából semmi nem érződik igazán olcsónak vagy bazárinak, talán csak a zömében műanyag elemek utalhatnak arra, hogy a klubokban valamivel masszívabb és profibb megoldások forgatják a lemezeket. Ha ízlésünknek a fekete esetleg túl komor lenne, meglepően jól néz ki az ezüst színű variáns is és bár nekem fekete színű asztali erősítőm van, vásárlás előtt alaposan elgondolkodnék az ezüst változaton.
A termék 8 kilót nyom a fedele nélkül, ami pont elég tekintélyes ahhoz, hogy ne érezzük olcsónak, ám ennél is fontosabb, hogy a súlya stabilitást kölcsönöz neki és csökkenti a rezonanciát, ami egy ilyen eszköz esetében fontos tulajdonság. Utóbbi erényét a gumival ellátott talpak is elősegítik, melyek állíthatók és némi mozgatást is megengednek a stabilitás beállítása érdekében, kifejezetten igényes megoldás. Fontos, hogy a precizitás érdekében javasolt egy vízmérték használata, mely nem része a csomagnak, ugyanakkor a lábak magassága tekergetéssel állítható. Ehhez a géptestet enyhén meg kell emelni, majd jöhet a tekergetés és a méricskélés, míg elérjük a tökéletes, horizontális fekvést. Érdekes továbbá a tűmegvilágító lámpa, mely RCA csatlakozón keresztül kap áramot a kék LED-fény aktiválásához, használata nem kötelező, viszont hasznos lehet és még hangulatos is.
A lemeztányér egy hagyományos, öntött alumíniumból készült korong, mely kong, ha megpendítjük, a rajta lévő kivágás pedig arra utal, hogy szíjhajtásos modellekhez is használható. Ez tehát nem egyedi, kifejezetten a 120-as szériához készült darab, inkább általános célú, mely profibb és kevesebb rezgést átvezető tányérra is cserélhető. Jár hozzá egy filcpad is, amire a lemezeinket helyezhetjük. Ez szintén egy egyszerűbb megoldás, sokan más anyagra, eltérő vastagságú lapokra esküsznek, mindenesetre kezdetnek ez is megteszi, a fejlesztéshez pedig kb. végtelen számú cseredarab elérhető. Az új vásárlók pedig már itt szembesülhetnek azzal, hogy milyen mély is a nyúl ürege, hiszen a különböző alkatrészek jó része cserélhető, ami magában hordozza az egyre fejlettebb és persze drágább elemek beszerzésének lehetőségét.
A hangszedőkar már a helyén van, a hangszedőfejet a beépített AT-VM95E hangszedővel viszont külön csomagolva találjuk. Ez az elem is egy, az X modellhez tartozó fejlesztések között. A lényeg, hogy az előd AT-VM95 hangszedőjénél jobb hangminőséget nyújt, köszönhetően az erősebb kimenetnek (4.0 mV vs. 3.5 mV) és az elődjéhez képest szélesebb frekvenciatartománynak (20-22 000 Hz vs. 20-20 000 Hz). Ez egy értékes fejlesztés, mert a jelen generáció vásárlói alapból jobb hangzást kapnak, de természetesen költhetnek további tízezreket, vagy még annál is többet fejlettebb megszólalást biztosító hangszedőre, de higgyük el, kezdéshez ez is nagyszerű lesz.
A fej rögzítéséhez előbb a kart a beépített rögzítőbilinccsel kell a helyére szorítani, ha stabil, akkor jöhet rá a fej. Utóbbit a kar végébe kell csúsztatni és az alumínium fej torkolatánál, a tekerhető kerékkel lehet stabilizálni. Ehhez a kezünkkel a helyén kell tartani a fejet, az alugyűrű pedig szépen, de határozottan a helyére húzza a fejet, ütközéskor érezni fogjuk, hogy sikerrel jártunk. Ehhez még hozzá tartozik a hangkar kiegyensúlyozása, a követési erő és az anti-skate, avagy besodródásgátló beállítása. Talán ez a leginkább pepecselős folyamat, még szerencse, hogy a gyártó szöveges és a YouTube-on elérhető videós segédanyagokat is mellékel a tapasztalatlan felhasználók számára. Ezeket kövessük figyelmesen, mert az aprócska tű és a lemezek felülete is sérülékeny, a különböző lejátszók és hangszedők pedig eltérő beállítást igényelhetnek.
A hátoldalt is érdemes megvizsgálni, itt láthatjuk például a két RCA kimenetet, tehát szó sincs beépített vezetékekről, ahogy az a tápellátás esetében is tapasztalható. Talán alapvetőnek tűnik, mindenesetre ezáltal megvan a lehetőség a kábelcserére, ha idővel megtörne, esetleg csak minőségibbre vágynánk. Szintén fontos és hasznos a beépített erősítő jelenléte, ezáltal a felhasználó dönthet, hogy előerősített jelet használ vagy a vevőegység beépített erősítőjére támaszkodik. A funkciót egy egyszerű fizikai kapcsolóval érhetjük el és a gyártó szerint szintén fejlesztettek rajta, erősebb jeltovábbítással és minimalizált torzítással. Még egy földelőaljzatot is kapunk, mely szintén az asztali erősítők esetén jellemző adalék és csökkenti a zúgást. A mellékelt RCA vezeték rendelkezik ilyen kiegészítéssel is, tehát kifejezetten korrekt kiszolgálást kapunk.
Végül pedig ott a termék nevében is jelzett USB csatlakozó, mely a készülék digitális képességére utal és a mellékelt, közel 2 méteres USB kábel. Ezzel az opcióval Windows vagy macOS rendszerek esetén élhetünk a digitális hangrögzítés lehetőségével, így például ritka lemezeinkről készíthetünk biztonsági mentést, ami szuper funkció. A használatához a kis kapcsolót Line állásba kell állítani és lényegében bármilyen hangrögzítésre alkalmas szoftverrel használatba vehetjük. A bekapcsolt lejátszó Plug & Play működik, csatlakoztatáskor megjelenik az eszközlistán, így a megfelelő szoftverben – pl. az ingyenesen elérhető Audacity-ben – pillanatok alatt megkezdhetjük a rögzítést.
Kezdőknek és haladóknak?
Mondhatnám, hogy ez egy belépőszintű lejátszó, de csak akkor lenne igazam, ha az audiofil kategóriába igyekszünk bebocsájtást nyerni, amúgy maga a gyártó érthető okokból a haladó szintbe sorolja. Létezik ennél olcsóbb és egyszerűbben használható termékük is, a kifejezetten belépő kategóriát az AT-LP60X képviseli, mely ezzel ellentétben egy szíjhajtású lejátszó automata működéssel egyszerűbb kivitelezésben, mely a maga nemében szintén jó ajánlat.
Az LP-120-as modell azonban a komolyabban vehető ajánlatok közé tartozott, az X utótaggal megtoldott változat pedig annak a továbbfejlesztett változata, pont úgy, ahogy a mikrofonjaik és fejhallgatóik esetében is láthattuk már. Tudtommal a cég nem készít teljes lemezjátszókat, csak bizonyos részek, pl. a hangszedők saját gyártmányok. A bérgyártás és az átvett technológia nem egyedi eset a hangtechnikában, vagy más hardverekben utazó cégeknél és nem is von le semmit a kész termék minőségéből.
Ez tehát egy klasszikus, manuálisan kezelhető modell, mely közvetlen motormeghajtást kapott, ami ebben az árkategóriában kifejezetten vonzó. Ez meghatározó tulajdonság egy ilyen készülék esetében, hiszen a tányért, illetve lemezt közvetlenül meghajtó motor stabilabb, kiegyensúlyozottabb sebességet és lejátszást biztosít. A szíjak idővel kopnak és megnyúlnak, melyek ugyan cserélhetők, de kellemetlen, ha a zene egyszer csak belassul és nézhetünk cseredarab után, az tehát hosszú távon a megbízhatóbb dizájn. Ráadásul a 120X modellek ezen a téren is fejlődést mutatnak a korábbiakhoz képest, ugyanis töredékére csökkent a meghajtáshoz szükséges fogyasztás.
Mivel kisebb erő kell a lemezek forgatásához, az erőlködéssel járó zúgás és a fellépő torzítás mértéke is alacsonyabb, miközben a gyártó javított az indítási sebességen is. Ez azt jelenti, hogy a lejátszás érezhetően gyorsabban veszi kezdetét, ami értelemszerűen kellemesebb felhasználói élményhez vezet. Ez a komolyabb nyomaték azonban csak arra szolgál, hogy gyorsabban elérje a kívánt lejátszási sebességet, a lejátszás során azonban már nem tartja fent. Ez általános felhasználáskor lényegtelen, de a lemezlovasok számára feltűnhet, hogy a motor kevésbé áll ellen a kezüktől, felülről érkező nyomásnak. Ez a lejátszás belassulásán érhető tetten és professzionális felhasználásnál nem ideális.
Tapasztalatok
Mivel gyűjtőszenvedélyemnek engedve az utóbbi időben magam is beszereztem néhány lemezt – tervezve egy lejátszó beszerzését –, szerencsére máris volt kéznél némi tesztelni való. Fontos, hogy a lejátszó tényleg szinte azonnal megkezdi a közvetítést és a tapasztalataim szerint valóban stabilan tartja a szükséges sebességet is. A zenehallgatással eltöltött napok, esték során nem fedeztem fel inkonzisztenciát, ami megnyugtató eredmény. Ezen felül a fej a lejátszást követően nem szaladt be a lemez közepére, tehát az anti-skate funkció tényleg stabilabb elődjénél, mely ismert kritika az elődmodellel szemben és amit gyártó is kiemelt, mint említésre érdemes fejlesztést. Az első, komolyabb akadályokat tehát gond nélkül vette a lejátszó.
Szintén fontos, hogy a lemezek mennyire lengenek ki forgás közben. A régebbi vinyl-ek esetében előfordulhat deformáció, alakváltozás, melynek oka többnyire az óvatlan, nem megfelelő tárolás, illetve a váltakozó környezeti hőmérséklet, tehát a korongok idővel veszíthetnek eredeti formájukból. Az LP120XUSB ezen a téren is jól teljesített, a frissebb lemezeknél csak alig észrevehető hullámzás volt megfigyelhető, szépen, közel vízszintesen pörögtek. A Beethoven 9. szimfóniáját hordozó, korosabb lemez esetében inkább a kissé elhasznált felületen lévő karcok voltak feltűnők, a fej szépen lekövette a látványosabb alaktorzulást és itt is stabil lejátszást produkált.
Amennyire meg tudom ítélni, a hangzás kifejezetten meggyőző volt. Az erősítőm meleg, telt és egészen részletgazdag hangzást adott át, melyet az adott hanglemezhez mérten, az erősítő potmétereivel finomhangolva optimalizálhattam. Azt viszont minden komoly érdeklődő számára javasolhatom, hogy a legjobb hangzás eléréséhez szerezzen be egy önálló erősítőt. A lejátszóba beépített előerősítő hasznos adalék, de nem ér fel az asztali egységek képességeihez, így annak hiányában lényegében olyasmiért fizettünk, amit nem tudunk rendesen kihasználni. Természetesen egy igényes, aktív hangfalpárral sem lesz nagy okunk a csalódásra, az LP120XUSB alapvetően meggyőző teljesítményt nyújt.
A hangzást természetesen tovább javíthatjuk komolyabb hangszedő, illetve jobb tányér és igényesebb lemezalátét beszerzésével, de akinek nincsenek komolyabb tapasztalatai hasonló eszközökkel, valószínűleg nem érzi majd a vágyat további tízezrek elköltésére. Általános felhasználásra az Audio-Technika ajánlata több, mint nagyszerű választás, mellyel számos zenei stílust és különböző korú, illetve minőségi lemezt élvezhettem. Engem nem zavart a plasztik test sem, mely szigorúan vizsgálva talán nem kelt igazán prémium érzetet, de összességében igényes benyomást kelt és ami a legfontosabb, kiválóan teljesíti a feladatát.
Kell ez nekem?
Az a helyzet, hogy nehéz igazán rosszat mondani az AT-LP120X lejátszókról, melyek egyedül abban térnek el egymástól, hogy az alapok mellett kínálnak-e USB-s hangmentő funkciót, illetve beépített Bluetooth kapcsolatot. Az a helyzet, hogyha valaki hosszú távra tervez, ez talán az egyik, ha nem a legjobb ár-érték aránnyal bíró ajánlat, ami jelenleg elérhető. Akit nem riaszt el az egyszeri és amúgy meglehetősen egyszerű összeszerelés, az egy kifejezetten igényes megjelenésű, jól kivitelezett készüléket kap a pénzéért, mely megbízható kiegészítője lesz bármely zenerajongó otthonának.
Az Audio-Technica eddig is ismert volt a jó ár-érték aránnyal bíró ajánlatokról és ez a termék is ékes példája a jól elköltött forintoknak. A fontos alkatrészek cseréjének lehetősége igazán jövőbiztossá teszi, így azok is elégedettek lehetnek vele, akik nem vágynak ennél is többre, akiben viszont felébred az audiofil szellem és kísérletezne a még finomabb hangzás elérésével, a lehetőség adott. Egyedül azoknak nem javasolható, akiknek semmilyen különösebb igénye nincs a hangzás terén és a lehető legkönnyebb hozzáférést keresik a régi lemezeikhez, számukra léteznek automata karral és szíjhajtással működő darabok,gyengébb kivitelezésben, de valóban kevesebbért.
Aki viszont komolyan gondolkodik egy igényes lejátszó beszerzésén, de a 100 ezer forintos összeghatárt nem szeretné komolyabban átlépni, az Audio-Technika ajánlata egyértelműen ár-érték bajnok. Az AT-LP120XUSB jól mutat és jól is szól, ráadásul még a ritka lemezeinket is digitalizálhatjuk vele egy átlagos PC segítségével, mely hasznos adalék lehet. A magam részéről is erősen elgondolkodom a vásárláson, hiszen nemrég kezdtem a lemezgyűjtésbe, aki viszont már nézelődik egy ideje és visszafogná a költségeket, ezzel a szériával valószínűleg nem fog mellényúlni.