Shop menü

A KUTYÁK KORAI TÖRTÉNETÉRE DERÍT FÉNYT EGY ÚJ VIZSGÁLAT

A kutatásból többek közt kiderül, hova vitték magukkal elődeink kutyáikat, és hol válogattak inkább az új lakóhelyen már ott élő állományból.
Jools _
Jools _
A kutyák korai történetére derít fényt egy új vizsgálat

Legalább 15 ezer év telt a kutyák háziasításának kezdete óta, a folyamat részleteiről pedig még mindig rendkívül keveset tudunk. Valamikor a legutóbbi jégkorszak vége felé egy (vagy több) szürke farkas megközelített egy (vagy több) emberi lakóhelyet, és lassan összebarátkozott az ott élőkkel. Hogy ez hol és hányszor történt meg, és mik voltak azok a jellegek, amelyek a folyamatot, a kutyák evolúcióját segítették, az sok szempontból rejtély. Egy friss DNS-összehasonlító elemzés azonban közelebb visz ennek megfejtéséhez, feltárva, hogyan tartottak az emberekkel a korai kutyák – és hol váltak külön az utak.

Egy 2016-os vizsgálat eredményei azt sugallták, hogy a kutya domesztikációja legalább kétszer zajlott le, egyszer Európában vagy a Közel-Keleten, egyszer pedig Ázsiában. Egy frissebb vizsgálat szerint Amerikában már 10 ezer évvel ezelőtt éltek kutyák, bár ezeknek a ma élő fajtákban nincs genetikai nyoma. Más kutatások Szibériában és egyéb helyeken is találtak ősi kutyákra utaló nyomokat, amelyekről nem tudni, hogyan kapcsolódnak a háziasítás korábbi szakaszaihoz.

Az Oxfordi Egyetem és a Francis Crick Intézet kutatói az előzőekben a hasonló adatok bővebb kontextusba helyezése érdekében több mint 2000 ősi kutyamaradványt vizsgáltak meg, 27 újabb teljes genomot adva hozzá a korai kutyák genetikai adatbázisához, amely mostanáig 5 genomot tartalmazott. A 32 ősi kutyagenomot egymással, farkasokkal, ma élő kutyákkal, illetve 17 egykorú, helyi emberi genommal vetették össze.

Már a kutyák DNS-ének összehasonlító elemzése is érdekes eredményeket hozott. Úgy tűnik, hogy 11 ezer évvel ezelőtt már legalább 5 jól elkülönülő leszármazási vonal létezett, amelyek a Közel-Keleten, Észak-Európában, Szibériában, Új-Guineában és Amerikában terjedtek el. A jelentős diverzifikálódás azt jelzi, hogy a háziasítás ennél sokkal korábban kezdődött, ami összhangban van a régészeti bizonyítékokkal is: a legősibb ismert kutyamaradványok 15–16 ezer évesek, és Németországban kerültek elő. Az elemzésből az is kiderült, hogy a mai csivavák az amerikai leszármazási vonalhoz tartoznak, míg például a huskyk a korai szibériai kutyák leszármazottai.

Galéria megnyitása

A farkasokkal való összevetés legnagyobb meglepetése az volt, hogy míg más háziasított fajok esetében jellemző, hogy azok a háziasítás után is hajlamosak vad genetikai jellegeket összeszedni, ez a kutyákra nem igaz. A sertések és a vaddisznók egymás közelségében élnek, és képesek egymással szaporodni, így ma is van köztük némi kétirányú génáramlás. A kutyáknál azonban ez szinte a kezdetektől csak egy irányba működött: kutya gének kerültek át a vad farkasokba, fordítva viszont nem volt jellemző.

Ennek hátterében a kutatók az ember és a kutya közti sajátos viszonyt sejtik. Míg egy malac esetében nem számít annyira, hogy az egy kicsit vadabb lett a kelleténél, mert egy vaddisznó került be a felmenői közé, hiszen mindenképp az asztalon végzi, a kutyáknál az elvadulás sokkal komolyabb probléma. Ha egy vérvonal túlságosan elvadul, annak tagjai nem lesznek jó házőrzők, nem segítik a vadászt, és megtámadják az embert. Így ha egy kutya túlságosan „átmegy farkasba”, attól inkább megszabadul az ember, jelentősen csökkentve a farkasoktól összeszedett genetikai jellegek átörökítésének lehetőségét.

A farkasokkal való összevetés ezen túl azt tárta fel, hogy a kutyák domesztikációja egyszeri, de legalábbis egy helyszínhez és időszakhoz kötött esemény volt. Az ember legjobb barátja eszerint egy ősi, mára a vadonban nyom nélkül kihalt farkaspopulációtól származik.

Galéria megnyitása

A vizsgálat talán legérdekesebb eredménye az emberi genomokkal való összevetés volt. Az ősi kutyákkal egy helyen és egy időben élt emberi maradványokból az emberek genetikai hátterét is felderítették, és az eredet kapcsán sok átfedést találtak. Például az 5000 évvel ezelőtt Svédország területén élt kutyák és emberek egyaránt közel-keleti közvetlen felmenőkkel rendelkeztek. Ami azt sugallja, hogy a korai földművelők az északi terjeszkedés során magukkal vitték kutyáikat is.

Máshol azonban nem ilyen egyértelmű a kép. A német területeken 7000 éve élt gazdálkodók szintén a Közel-Keletről érkeztek, kutyáik azonban szibériai és európai felmenőkkel rendelkeztek. Úgy tűnik tehát, hogy ezek az emberek a helyi kutyákat fogadták be megérkezésük után, amelyek már jobban adaptálódtak a helyi körülményekhez.

A kutatócsoport jelenleg a farkas- és kutyagenomok, illetve csontleletek összehasonlító elemzésére koncentrál, és arra próbálnak fényt deríteni, hogyan nézhettek ki az első kutyák.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére