66 millió évvel ezelőtt, a kréta időszak végén a teóriák szerint egy hegynagyságú aszteroida csapódott be a Földbe. Az égitest a mai Yucatán-félsziget területén landolt, több mint 30 kilométer mély krátert ütve a kéregbe. A becsapódás nyomán olyan globális változások álltak be az éghajlatban, amivel a dinoszauruszok java nem tudott megbirkózni, és a bolygót addig uraló állatok a madarak kivételével kihaltak.
A nagyjából 150 millió éve megjelent, apró termetű ragadozó dinoszauruszokból kifejlődött madarak sem úszták meg azonban sértetlenül a kataklizmát. A kréta végére az Aves osztály rendkívül sok fajt számlált, és nagyon elterjedt volt, és a többi dinoszaurusszal végző becsapódás őket is megritkította. Egész fejlődési ágaik tűntek el, és a mai sokszínű madárfajok a kevés túlélőtől származnak.
Daniel Field, a Bathi Egyetem kutatója kollégáival arra volt kíváncsi, hogy mi lehetett a túlélők titka, miért vészelték át ezek a katasztrófát, amikor rengeteg rokonuk elpusztult. Új vizsgálatuk alapján a válasz meglepően egyszerűnek tűnik: a jelek szerint azok a fajok élték túl, amelyek mai tyúkokhoz hasonlóan többnyire a földön tartózkodtak. Vagyis keveset repültek, a felszínre fészkeltek, és ott is kerestek táplálékot.
A kutatócsoport tagjai a modern madarak szokásainak feltérképezésével indították vizsgálatukat, és ebből igyekeztek visszakövetkeztetni, hogyan viselkedhettek ezek elődei. Így jöttek rá, hogy a kréta végét túlélő elődök többnyire a földön töltötték idejüket. Ez nem jelenti azt, hogy ne tudtak volna repülni, de az idő nagy részében inkább járkáltak repkedés helyett. És csak a repülő fajok eltűnése utáni időszakban kezdtek egyesek közülük átköltözni a fákra, és életmódot váltani.
A repülő fajok sorsáról a fák virágpora, illetve ennek hiánya tanúskodik, a pollen ugyanis nagyon jól képes megőrződni fosszilis állapotban. Field és társai egy észak-dakotai lelőhely ősi pollenmaradványait vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a becsapódás után a pollenszint szinte azonnal lezuhant, és gyorsan gyakorlatilag nullára csökkent. Röviddel később a mintákban emelkedni kezdett a harasztspórák mennyisége, mintha ezek kezdték volna újra benépesíteni a felszínt. Ugyanez a trend más kontinenseken is megfigyelhető, így minden bizonnyal globális jelenségről lehet szó.
Field magyarázata szerint a becsapódás 1500 kilométeres körzetében az erdők gyakorlatilag azonnal megsemmisültek, a felszabaduló hő pedig annyira felhevített a légkört, hogy világszerte erdőtüzek kezdtek pusztítani. Az esetlegesen túlélő fákat kicsivel később savaseső károsította, majd évekig alig kaptak napfényt a légkörbe került hamu és por miatt. A fákkal együtt pedig a rajtuk élő és fészkelő madarak is elpusztultak. A szakértők becslése szerint az erdőknek legalább ezer évbe telt helyrerázódni, és a megmaradt madarak csak ezt követően kezdték újra benépesíteni a fákat.
Az új teóriával a független szakértők szerint egyetlen probléma lehet: bár a fosszíliákból kétségtelenül úgy tűnik, hogy a fákon lakó madarak elpusztultak a becsapódás után, ezek a fajok kevésbé hajlamosak megkövesedve megőrződni, mint a felszínt lakó madarak. Így a rendelkezésre álló adatok alapján egyelőre nehéz megállapítani, hogy a kihalás vagy az életmód miatt annyival kevesebb a kréta után a repülő fajok száma.
A képet ráadásul tovább árnyalja, hogy a leletek alapján nem minden fán élő faj halt ki, és nem minden felszíni ág élte túl a katasztrófát. Abban ugyanakkor egyetértenek a szakértők, hogy az erdők katasztrófája kétségkívül szerepet játszott az élővilág és benne a madarak átformálódásában.
