AZ INTEL KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓS GPU ARCHITEKTÚRÁJÁVAL KAPCSOLATOS STRATÉGIÁJÁRÓL BESZÉLT A VÁLLALAT ILLETÉKESE

Az új generációnál már kevesebb konkrét architektúrát fejlesztenek, amire nemcsak a költséghatékonyság, hanem a gyorsabb végrehajtás miatt is szükség van.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. febr. 6. 13:28
Az Intel következő generációs GPU architektúrájával kapcsolatos stratégiájáról beszélt a vállalat illetékese

Az Intel háza táján eredetileg négyféle GPU családdal akarták lerohanni a különböző piaci szegmenseket, ami elég sok erőforrást igényelt, már ami az egyes architektúrák és termékek fejlesztését illeti, ennek megfelelően csúszott is a megjelenés egy picit. A hivatalos bejelentés után nem sokkal négyről háromra apadt a fejlesztések száma, ugyanis az adatközpontok szegmensébe szánt Xe-HP architektúrát végül süllyesztőbe dobták, ám még így is rengeteg munka maradt, tökéletesíteni kellett a drivereket.

Galéria megnyitása

Az eredeti felhozatalban az iGPU-k és az alacsony teljesítményű dGPU-k szegmensét az Xe-LP architektúra vette célba, míg a normál videokártyák számára az Xe-HPG adta az alapokat, az adatközpontokat a fentebb említett Xe-HP vette volna célba, míg a nagy számítási teljesítményt igénylő szerverekbe az Xe-HPC készült. Noha az efféle szegmentáltság sok szempontból lehet kifizetődő, hiszen segít az adott célszegmens minél hatékonyabb megcélzásában, az Intel illetékese szerint eléggé drága móka egy efféle termékcsalád kifejlesztése, az architektúra módosítása a különböző igények alapján, valamint a minőségellenőrzéssel kapcsolatos feladatok is szerteágazóak. Az Alchemist sorozat esetében nem kevesebb, mint kilencféle GPU variációt készítetek, ami rendkívül bonyolulttá tette a munkát – egy ilyen termékcsalád kifejlesztése még egy olyan nagy vállalatnak is gondot okoz, mint amilyen az Intel. Ráadásul az Xe-HP kapcsán feleslegesen fejlesztették ki a szoftveres támogatást és a drivereket, ezekre ugyanis végül nem lett szükség.

Tom Petersen szerint tanultak az első generáció kapcsán, éppen ezért a következő generációnál, amely a Battlemage nevet viseli, jelentősen leegyszerűsítik az alapokat adó GPU kínálatot. Gyakorlatilag kétféle GPU architektúrát fejlesztenek, az egyik az Xe2-LPG, a másik pedig az Xe2-HPG lesz. Az Xe2-LPG a dolgok jelenlegi állása szerint az iGPU piacot veheti célba, elsőként jó eséllyel a Meteor Lake processzorok fedélzetén debütálhat, amelyek teljes DirectX 12 Ultimate megfelelőséggel rendelkezhetnek. Az Xe2-HPG ezzel szemben már a normál videokártyákat veszi célba, és nemcsak az asztali modelleket, hanem a noteszgépekbe szánt verziókat is.

Galéria megnyitása

Az Xe2-LPG és az Xe2-HPG architektúrákat a korábban felosztott AXG csoport egyik részlege, a klienspiacra fókuszáló CCG fejleszti majd, míg a HPC piacra szánt modellekbe szánt grafikus processzorok a DCG csoportban készülnek. Tom Petersen szerint a két fő architektúrának lehetnek kisebb optimalizációkkal ellátott verziói, amelyek bizonyos szegmensekre fókuszálnak, arról azonban nem beszélt, hogy az Xe2-HPC architektúra is készül-e, vagy az apró optimalizációkkal váltják ki – valószínűleg előbbiről van szó.

Az új stratégia alighanem segíteni fog az Intelnek abban, hogy költséghatékonyabban és gyorsabban dobja piacra új generációs Intel Arc sorozatú videokártyáit, illetve a szerverpiacra szánt termékeit. Hogy ezek pontosan mikor érkeznek? Ezt egyelőre nem árulták el, és az is rejtély, végre sikerül-e a felsókategóriát is megszólítani az asztali videokártyák szegmensében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

27 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rfj1989
rfj1989
2023. febr. 7. 8:41
#5

Azt írja a képen, hogy a gpu sebessége exponenciálisan fog nőni, mégis lineárisan ábrázolja :D LoL

Balucsek
Balucsek
2023. febr. 7. 10:38

@rfj1989 Mert nem érted a marketingesek humorát. Az Xe platform a táblázat tetején X^2 X^4 X^6... És a fejlesztők szerencséjére nem írták ki milyen skálát használ a vertikális tengely. Ha 1 hatványai akkor meg is vannak XD
De amúgy is jellemzően exponenciális jellegű a növekedés, mert előző gen x = új gen, ahol az x jellemzően 1,3-1,5 körül mozog. pl egy 1080 ti és egy 4090 közt közel 3 szoros a teljesítmény különbség, techpowerup relative performance grafikonok alapján 1,281,56*1,44=2,87 amit a 3d mark scoreok is nagyjából megerősítenek.

ZoliS
ZoliS
2023. febr. 6. 18:42
#4

Jó kis AMD-Intel árverseny van kilátásban. Ha Intel jobb teljesítményt fog kínálni alacsonyabb áron, akkor AMD videókártya részlegének befellegzett.

Dragon3k
Dragon3k
2023. febr. 7. 0:29

@ZoliS  eddig ha valamelyik jobb teljesítményt nyújtott, akkor mindig drágább is volt. Az Intel se szeretett szolgálat, ha hozza a konkurencia teljesítményét, akkor ugyanoda fog árazni is.

KikiGames
KikiGames
2023. febr. 6. 18:19
#3

Hajrá Intel. Jöhetnek az olcsó belépő gamer kártyák. A drivert rakjátok rendbe és minden oké lesz! 

AV1 +pont

Busterftw
Busterftw
2023. febr. 13. 10:27

@punchman Csak ugye nem ezt irtad:
"Full AV1 support jelenleg akár tetszik, akár nem, egy prémiumkiadás. Bárki megoldását is választod."

Tehat megegyszer, a Full AV1 support akar tetszik akar nem, az AMD-nel premiumkiadas, mert az intel ez harmadannyiert megoldja.
Felesleges a tovabbi tereles. Full AV1 supportrol van szo, nem pedig arrol mi mast kapsz a penzedert.

"rossz kártyát kapsz párszáz euróért"
Az mi az, hogy rossz kartya? Nem felsokategoria, tehat rossz? A Hogwarts Legaxy RT tesztet lattad? A 350 euros kartya 3x gyorsabb mint a RAdeon 7000 szeria.

"Ezért most AV1-re kimondottan pénzt kiadni, luxuskiadás."
igen, ha AMD-t veszel. Intelnel nem az.

"Az a prémiumkiadás, hogy elköltesz 350 eurót csak azért hogy legyen AV1."
Nem csak azert, kapsz egy 3070 szintu kartyat hozza.

"Az egész mondandód azzal indítottad hogy az AMD-ről kezdtél el becsmérlően beszélni. A szemüveg rajtad van."
Az egesz mondandod arrol szol, hogy a 3x annyiba kerulo full AV1 supportot kinalo AMD-t probalod itt eladni mint jo deal es megmagyarazni, hogy az AV1 support az premiumkiadas, ami egyszeruen hazugsag a reszedrol, de hat megszoktuk.

Az Intel ezt mar tudja harmadaron (a legdragabb verzioval szamolba, de az osszes tobbi SKU tudja), ami se nem premium, se nem luxuskiadas.
Tovabbi jo felremagyarazkodast.

Dom013
Dom013
2023. febr. 6. 17:56
#2

Iszonyatos köd van az emberek fejében. Úgy szurkolnak mintha fociról lenne szó. Beragadnak megszokások, érzelemből vásárolnak.

Gpety
Gpety
2023. febr. 6. 17:08
#1

Szerintem a legnehezebb dolog elérniük azt, hogy az emberek Itel GPU-t akarjanak venni Nvidia, vagy AMD helyett. Lehet bármennyire jó is a termék, egy elég érdekes piacra akarnak beférkőzni, ami tele van szemellemzős eszmékkel. Jelenleg pedig még a jó termékük sincs meg ehhez.

Busterftw
Busterftw
2023. febr. 13. 10:54

@punchman "Ebből hogyan sikerül levezetni az állításod, hogy az AMD piacát szívta el?"
Mivel a 3 szereplos piac csokkent es nem nott, az Nvida novelte a reszesedeset, az AMD-nel csokkent az Intele pedig nott.
Tehat az AMD karara nott az Intel.

"Azt elfelejted, hogy az Nvidia és az AMD piacon van az újgenerációs kártyáival, amik így sokkal több érdeklődést váltanak ki, mint az öregedő kártyák."
Nem felejtem el, csak a vita szempontjabol teljesen irrelevans. A lenyeg az, hogy a high-end nem olyan kis szelete a piacnak, mint ahogy azt te beallitod.

"Nem értem ezzel mit akarsz mondani."
Nem kell erteni, ott vannak a szamok. Az AMD-nek lassan nem az Nvidia lesz a konkurencia, hanem az Intel.

Vissza az oldal tetejére