Shop menü

A KÍNAI KORMÁNYZATBAN BETILTOTTÁK AZ IPHONE HASZNÁLATÁT

Az oroszokat követően Kína is tiltólistára tette az Apple okostelefonjait, ami biztosan nem jó jel a cég számára.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A kínai kormányzatban betiltották az iPhone használatát

Az elmúlt években sokszor lehetett arról hallani, hogy egy-egy kormány úgy döntött, hogy betiltja a Huawei okostelefonok használatát a hivatali körökben. Mostanában pedig ugyanez zajlik, csak éppenséggel nem a Huawei van a célkeresztben, hanem az Apple, és rövid időn belül a második nagyhatalom dönt úgy, hogy nem biztonságos az iPhone-ok használata.

Július közepén érkezett a hír, hogy az oroszok állítólag arra utaló nyomokat találtak, hogy az iPhone-okat kihasználva szerezhetett érzékeny adatokat az Egyesült Államok. Noha erre bizonyítékot nem láttunk, Oroszország vezetése úgy döntött, hogy az iPhone-okat kitiltják a minisztériumból. Saját célra bárki azt használ, amit szeretne, de a kormányzati információknak el kell kerülnie az iOS-t futtató készülékeket.

Most pedig Kína határozott úgy, hogy a kormányzati dolgozóknak le kell cserélnie az iPhone-jaikat, mert az Apple termékeit tiltani kezdik.

Azt nem tudjuk, hogy a két ügy között van-e bármilyen összefüggés, de figyelembe véve azt, hogy az utóbbi időben Kína és Oroszország egyre komolyabb kapcsolatot alakított ki egymással politikai, gazdasági és egyéb frontokon is, egyáltalán nem lenne meglepő, ha valahol összefutnának a szálak. A kínai ügyről a Wall Street Journal számolt be a napokban egy olyan forrásra hivatkozva, aki közel áll a döntéshozáshoz.

Galéria megnyitása

Egyelőre nem világos az ügy minden részlete, azt például nem lehet tudni, hogy mennyire széles körű a döntés. Állítólag a különböző irodákon a magasabb beosztású dolgozók adták ki az utasításokat az iPhone-ok cseréjére különböző értekezleteken és csoportos beszélgetésekben. De azt nem tudni, hogy milyen messzire ér az elrendelt tilalom. A különböző központi kormányzati irodákban, hírszerzési körökben egészen biztos, hogy le kell tennie a felhasználóknak az Apple-től származó okostelefonokat.

A feltételezések szerint az időzítésnek üzleti háttere is lehet. Hamarosan bemutatásra kerül az iPhone 15 széria, és elképzelhető, hogy az új készülék elterjedése a kormányzati körökben feszültséget eredményezhetne az amerikai és kínai kereskedelmi háború eszkalálódása mellett. A WSJ úgy tudja, hogy a kínai vezetés arra vonatkozóan nem adott semmilyen iránymutatást, hogy milyen márkát válasszanak a kormányzati dolgozók, csak annyi a lényeg, hogy ne az Apple eszközeihez nyúljanak, hanem androidos készüléket vegyenek használatba.

A hír megjelenését követően az Apple részvényei meglepő gyengülést mutattak. Ez alapján a befektetőket meglehetősen érzékenyen érintette, hogy a kínai kormány az iPhone-ok tiltásáról beszél. Elképzelhető, hogy attól tartanak, hogy emiatt az emberek szélesebb körben is kétszer meggondolják a jövőben, hogy az iPhone vagy egy másik készülék megvásárlása mellett döntsenek. Közel 5 százalékos esést mutatott be az Apple a tőzsdén, ami lényegében 100 milliárd dollár (!) elillanását jelentette a piaci kapitalizációt tekintve.

Galéria megnyitása

Kína már több mint egy évtizede dolgozik szüntelenül azon, hogy a külföldi vállalatok jelenlétét visszaszorítsa a régióban. Az Apple-lel az utóbbi időben egészen jó volt a viszony a látszat szerint, de a mostani döntés üzenetként is felfogható. Az elmúlt időszakban az Apple azon dolgozott, hogy minél nagyobb mértékben szervezze ki Indiába és Vietnamba a termékei gyártását Kínából, szóval nem kizárt, hogy ez lényegében már egy válaszlépés.

Viszont azért azt is látni kell, hogy az adatvédelmi aggályok is befolyásolhatták a kormányt az elhatározásban. 2020 óta ugyanis Peking egy olyan kampányt folytat, melynek keretében igyekeznek csökkenteni a tengerentúli technológiáktól való függést. Az iPhone pedig ebből a szempontból egy időzített bomba volt Kínában mindig is. Idén májusban is volt egy komolyabb felszólítás a kormányzat felé, hogy kezdjenek el az „önállátásra” törekedni a technológiai fronton.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére