A KÉT WINDOWS 11 BUG KÖZÜL AZ EGYIKRE MÁR KI IS ADOTT EGY HIVATALOS JAVÍTÁST AZ AMD

Ez a patch csak a Preferred Core funkció működését állítja helyre, az L3 Cache sávszélességével és késleltetésével kapcsolatos problémákra majd csak később érkezik gyógyír.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. okt. 25. 8:47
A két Windows 11 bug közül az egyikre már ki is adott egy hivatalos javítást az AMD

Windows 11 alatt az AMD processzorokkal eddig problémák voltak, ugyanis két bug miatt némi teljesítménycsökkenésre lehet számítani, ami esetenként akár 15% is lehet. A Microsoft és az AMD szakemberei már nekiláttak a bugok felszámolásának, korábban arra is ígéretet tettek, hogy még ebben a hónapban elérhetővé válik mindkét javítás. Az AMD térfeléről meg is érkezett a patch, méghozzá egy új lapkakészlet-driver formájában, amelynek köszönhetően az egyik bugtól megszabadulhatnak a felhasználók.

Az új lapkakészlet-driver a Preferred Core funkciót állítja helyre, ami kevés programszál futása esetén a leggyorsabb magokhoz irányítja a terhelést, így a teljesítmény a lehető legmagasabb lesz. Az UEFI CPPC2 névre keresztelt funkció eddig nem működött Windows 11 alatt, ami az AMD szerint bizonyos esetekben lassulást eredményezhetett a különböző RYZEN processzorok esetében, de ezt a lassulás inkább 65 W-os TDP keret, illetve nyolcnál több mag esetén volt hangsúlyosabb. Szerencsére erre a hibára most már van javítás, amit az AMD szerint feltétlenül érdemes mielőbb letölteni, ha Windows 11-es operációs rendszert használunk a támogatott RYZEN processzorokkal.

A másik hiba, amely az L3 Cache késleltetését és sávszélességét érinti, szintén lassulást okoz bizonyos munkafolyamatoknál: a mérések alapján eSport címek alatt akár 15%-kal is csökkenhet az FPS érték, míg a különböző asztali alkalmazások változó, de nagyjából 3-5% közötti lassulást produkálhatnak a normál állapothoz képest. Erre a hibára várhatóan még ebben a hónapban érkezik javítás, de ezt már nem az AMD, hanem a Microsoft adja ki, természetesen a Windows Update szolgáltatáson keresztül.

A két bug igazából a lehető legrosszabbkor jött, ugyanis már küszöbön az Intel következő generációs asztali processzorainak rajtja, amelyekhez a hibrid architektúra miatt mindenképpen a Windows 11 használatára van szükség, ugyanis az új operációs rendszerrel lehet kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket. Ez azért probléma, mert így a mérésekhez minden esetben a Windows 11-et használják a tesztelők, amely alatt a RYZEN processzorok lassabbnak tűnnek majd a valósnál, hála a bugok negatív hatásainak, ez pedig az összképet is csorbítja. Amennyiben a Microsoft által készített hibajavítás nem érkezik meg időben, néhány teszt eredményei torzulhatnak, de reméljük, hogy az ígéretnek megfelelően tényleg októberben jelenik meg a patch, így akkor lesz még idő a RYZEN processzorok korrekt tesztelésére is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2021. okt. 25. 20:55
#5

Túl van lihegve a sztori. Lefogadom hogy a jótöbbségnek fel se tűnt semmi, csak a fél képernyőt elfoglaló címlapokról értesültek hogy figyejjé má, lassabb a géped, akkor is ha észre se vetted. Mint ahogy nekem se tűnt fel. Javítsák oszt kész, használhatatlan úgyse volt. Senkit nem hat meg egy kéthetes rendszer esetében, ilyenkor úgyis csak azok váltanak akik tisztában vannak esetleges kockázatokkal.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. okt. 26. 7:02

@pdx006 a többségnek valószínűleg azért nem tűnt fel, mert volt annyi eszük, hogy ne telepítsenek béta op.rendszert.

Samanoske
Samanoske
2021. okt. 25. 19:41
#4

Ne az amd agyjon ki,semmi közük a winhez,intel nem ért hozzá vagy mi? Mondjuk ha win hiba nem csodálom.

TransHThTL
TransHThTL
2021. okt. 25. 14:03
#3

A másik hibára pedig a Microsoft adta ki a javítást már október 21-én a KB5006746-es patch formájában. (Addresses an L3 caching issue that might affect performance in some applications on devices that have AMD Ryzen processors after upgrading to Windows 11 (original release))

Imasundaj
Imasundaj
2021. okt. 25. 11:26
#2

Akkor van egy hiba a "preferred core" funkcióval. Ezt a funkciót az AMD lapkakészlet drivere adja. Valamiért a microsoft egy ilyen bonyolult funciót nem képes beépíteni a windows-ba. De sebaj, az AMD javítja a hibát.

A másik hiba az L3 cache késleltetése, ami pedig teljes mértékben a microsoft hibája, ők fogják kiadni hozzá a javítást is.

Megjegyzem ezek teljesen jól működtek windows 10 alatt.
Kiváncsi vagyok mit tud az alder lake-el kezdeni ez a csoda...

d.v.d
d.v.d
2021. okt. 25. 19:39

@Imasundaj A chipset driver közvetít a CPU és a Windows közt. Mivel -úgy tudom, hogy- új CPU driver modellt kapott a Win11, simán félremehetett valami a fejlesztés során. Mondjuk a hibát nem ismerem, de feltételezem, hogy a chipset driver nem, vagy rosszul adta át ezt az adatot, az ütemező meg ennek tükrében ütemezett, ahogy tudott.
Ha anno úgy találták ki, hogy a Windows ütemező ezt támogatni fogja (MS fejlesztés) és lekérdezi majd a jó magokat, a driver pedig elmondja (AMD fejlesztés), akkor ez máshogy nem fog működni. (el tudom képzelni, hogy mindegyik Ryzen generáció máshogy tárolja ezt és valszeg egyszerűbb az AMD oldaláról ezt megoldani)

arn
arn
2021. okt. 25. 9:48
#1

Meg kell varni az alder laket :)

Vissza az oldal tetejére