A kapitány küldetése – A jódlizó uborka balladája

Messze az átlag feletti színészek sem képesek hatékonyan ellensúlyozni egy megfáradt ötlet álmosító laposságát.

A kapitány küldetése – A jódlizó uborka balladája

50 %
{{ average }} %
Szerzői értékelés
Szerző
50
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

Buli van Aprajafalván

Miközben tény, hogy korábban is akadtak praktikus funkció nélküli, és az esetek javában esztétikai élménnyel sem kényeztető bóvlik, ezek szárnyalása a huszadik század első harmadának végén vette kezdetét. Így az azóta eltelt időszakot joggal nevezhetjük a megfizethető kuriózumokra, és meghökkentő holmikra éhezők aranykorának. A furcsasággyűjtők kedvükre cirógathatják hűséges kiskedvenc-kövüket, hogy aztán leporolják csattogó műfogsor-gyűjteményüket, majd könnyed lazításként elgyönyörködjenek a puszta létezésükön kívül semmiféle funkcióval nem bíró hasznavehetetlen masináik kollekciójában. Aztán folytathatják a vadászatot, mert jódlizó uborkával, dehidratált vízzel, sóhajgépezettel, kéz-alsónadrággal, vagy zajos-irritáló kecskeszoborral gyarapíthatják gyűjteményüket, és adhatnak komoly ideológiai muníciót a fogyasztói társadalom elpusztításán ügyködő polpotista terrorsejteknek.

Magától értetődik, hogy alkalmasint a szórakoztatóipar is él a különlegesség csábító-csalogató erejével. Vitathatatlan, hogy az élen a slágergyárosok járnak: az egyetlen poénra vagy egyedi jellegzetességre kihegyezett nótákkal Dunát lehetne rekeszteni. 1958-ban Sheb Wooley Purple People Eater-je és Ross Bagdasarian Witch Doctor-ja hódított. 1961-ben Barry Mann fricskázta meg a primitív Doo-Wop kliséket. 1976-ban a Disco Duck tarolt, a kilencvenes években és az új évezred elején hazánkban a Hupikék Törpikék paródiák hódítottak, 2020-ban pedig végre elértük a teljességet. Hiszen végre megjelent az első, kifejezetten kutyáknak szánt karácsonyi dal, a Raise the Woof.

Angyalok és démonok

A filmesek sem vetik meg ezt a fortélyt. Viszont itt kissé mások a szabályok, mivel míg egy három-négy perces szerzeménynél vagy egy bolondos ajándéknál bőven elég a hülyécske  alapvetés, addig ezen a területen ennél több kell. Elvégre egyetlen, mókás-furcsa elem miatt kevesen éreznek heves késztetést arra, hogy végigüljenek egy másfél-két óra körüli művet. Ezért gyakori húzás, hogy egy népszerű színész rendhagyó alakítására hívják fel a figyelmet, mert egy idegen terepen vitézkedő sztár tökéletes nézőcsalogató.

Persze, az Állj, vagy lő a mamámon, a Fesd át a kocsidon, vagy a Ha/Ver második részén edzettek okkal gyanakodnak, mivel a tréfálkozó akciósztárok vagy verekedő komikusok inkább elméletben muzsikálnak fényesen. Ennek tükrében nem meglepő, hogy mikor az A kapitány küldetésének reklámkampánya során a marketingesek gondosan kiemelték, hogy ez Tom Hanks első westernje, a tapasztaltabbak fejében egyből beindult a vészcsengő.

Ugyan a polgárháború már öt éve véget ért, ám az USA 1870-ben még mindig a konfliktus terheit nyögi. A létbizonytalanság általános, és bár az egyesülést katasztrofálisan menedzselő Andrew Johnson elnöksége után Ulysses S. Grant regnálása kétségtelen előrelépés, a meghökkentően erélytelen férfiú alatt virágzik a korrupció. A győzelmi mámorban úszó unionisták egyrészt beteges-bizarr élvezettel dédelgetik sérelmeiket, másrészt fikarcnyi együttérzést sem mutatnak a legyőzöttek felé.

Cserébe a konföderáció hívei nem rejtik véka alá, hogy ha tehetnék, megint fegyvert ragadnának, köpnek Washington utasításaira, és felgyülemlett frusztrációjukat feketék, őslakosok, mexikóiak és bevándorlók lincselésével vezetik le. Az anno Texasban kapitányként szolgáló Jefferson Kyle Kidd (Tom Hanks) azonban igyekszik kimaradni a marakodásából: egyedül az a cél vezérli, hogy méltóságát megőrizve teremthesse elő a kenyerét.

Jobb ötlet híján sajátos szolgáltatást indít: előadásokat tart az ország elmaradottabb vidékein, ahol a szerény belépti díjat kifizetőknek felolvassa a lapok legérdekesebb, illetve legfontosabb híreit. A sajátos idillnek azonban hirtelen vége szakad. Mert mikor egy kiégett szekérroncsnál rábukkan egy indiánok által felnevelt lányra (Helena Zengel), hamar nyilvánvalóvá válik számára, hogy az angolul alig gagyogó kiskamasz kizárólag benne bízhat. Megfogadja hát, hogy kerül amibe kerül, de hazaviszi védencét. Ám ez nem ígérkezik fáklyásmenetnek: gátlástalan haramiák, merev hivatalnokok és tébolyodott kiskirályok szegélyezik útját. Ráadásul a kérlelhetetlen elemekkel is meg kell küzdenie, és azzal is kénytelen kalkulálni, hogy a sors által ide-oda vetett kamasznak nem igazán fűlik a foga ahhoz, hogy a rokonainál robotoljon.   

Halálsoron

Vagyis papíron több sem kell egy pazar kalandhoz, és az is önkéntelen optimizmusra késztet, hogy annak ellenére, hogy a szereplőgárdából Hanks kivételével hiányoznak a csillagok, meghökkentően erős teljesítmények nyűgöznek le. Az ágazati veterán természetesen ezúttal sem hoz szégyent a fejére, és Thomas Francis Murphy is remekel az őrület határán táncoló bandavezérként. de fiatal kolléganőjük mindkettejükön túltesz. Mivel gyakorlatilag egy-két mondattöredéktől eltekintve pusztán testbeszéddel tárja fel előttünk egy egyik kényszerhelyzetből a másikba csöppenő, öntörvényű vadember sajátos lelkivilágát.

Ám sajnos a kezdeti varázs fél-háromnegyed óra alatt óhatatlanul elillan, és csüggedt rezignáltsággal törődünk bele, hogy az ezernyi lehetőséggel kecsegtető éra nem több holmi vázlatosan felskiccelt kulisszánál. Jóformán semmi sem derül ki az öldöklés utáni esztendők társadalmáról, vagy arról, hogy hogyan érintett egy átlagos amerikait hazája rohamléptékű modernizálódása. Ehelyett a fókusz az apránként összecsiszolódó duó tagjai közötti érzelmi köteléken, és vállt vállnak vetve átélt hányattatásaikon van.

De ez az elcsépelt téma egész egyszerűen nem elég izgalmas ahhoz, hogy tartósan a monitor vagy tévé elé szegezzen. Pláne, mert a készítők az eseményeket színesíteni hivatott intermezzókat a zsáner bevett fogásait összegyűjtő nagykönyvből másolták ki, és fikarcnyit sem ügyeltek arra, hogy élettel töltsék meg ezeket a poros-avétos ál-fordulatokat. A képlet világos: az erény aranypajzsos lovagja küzd meg a vegytiszta gonoszság züllött-romlott martalócaival. Holott miként azt kismillió, lényegesen árnyaltabb-kifinomultabb produkció hirdeti, az egyének viszonyaira összpontosító vadnyugati történetek évtizedekkel korábban meghaladták ezt a primitív alapvetést.

Az 1952-es Délidő a bárgyú-kivagyi hőskultuszt pellengérezi ki, az 1960-as Hét mesterlövész összetett jellemekkel dobja fel az egyik legsablonosabb toposzt. Az 1965-ös Az Elder banda pedig a testvéri vérköteléknek és a kisemberek a hatalmasokkal vívott harcának állít örök emléket. Ám itt visszanyúlunk az okkal feledésre ítélt kezdetekhez. Egy, a semmiben lebegő, steril, felszínes-elvont tanmesét kapunk, ahol bántóan közhelyes figurák sütögetik a maguk pecsenyéjét, és bő húsz percre előre tudjuk, hogy kivel mi fog történni.

Verdikt

Összességében tehát miközben vitathatatlan, hogy akadnak jó pillanatai, hovatovább, egyszer még a műfajt mérsékelten preferálók is egészségügyi kockázatok nélkül megnézhetik, Paul Greengrass legújabb rendezését nehéz nem kihagyott ziccerként elkönyvelni. Így ha nem vágyunk többre némi keserédes esti kikapcsolódásnál, bátran tehetünk vele egy próbát. De borítékolható, hogy a túlságosan ismerős helyzetek és karakterek miatt hat-nyolc nappal később egyetlen konkrét jelenetet, vagy párbeszéd-töredéket sem leszünk képesek felidézni.

Összefoglalás

A kapitány küldetése – A jódlizó uborka balladája

A kapitány küldetése – A jódlizó uborka balladája

A kapitány küldetése – A jódlizó uborka balladája
Szerzői értékelés
50
%
Tom Hanks első westernje.
Az alakítások jók.
Elcsépelt alapötletre épül és a kor csupán egy érzelgős tanmese kulisszája.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap