I. oldal - Még a Földön...
Rovatunk címlapján nem egy jelentős játékfejlesztő megfordult már, kezdve a zseniális John Carmackkel, a nagyot mondás királyaként ünnepelt Peter Molyneux-n át, egészen a teljesen őrült gyerekkorral büszkélkedő American McGee-ig. A felsorolt személyiségek egytől egyig milliomosok lettek, a játékipar vált múltjukká és jelenükké, ellenben egyikük sem tört olyan magasságokba, mint Richard Garriott - szó szerint, lévén a jó öreg Lort British űrturistaként is beírta magát a történelemkönyvekbe. Bizony, Mr. Garriott az élő bizonyíték rá, hogy a játékok iránti megszállottság hátán akár a csillagok közé is el lehet jutni - szólok is Svindlernek, hogy foglaljon jegyet a NASA-nál!
Még a Földön...
Persze ahogy rovatunk összes eddigi vendége, Richard Garriott sem úgy kezdte, hogy megszületett és már írta is alá a dollármilliókat érő szerződéseket. A kis Richard a ködös Angliában, Cambridge-ben látta meg a napvilágot 1961. július 4-én, egy olyan évtizedben, amikor a videojáték, mint trendi szórakozás, még kanyarban sem volt. Szülei amerikaiak voltak, még csecsemőkorában visszaköltöztek Texasba. Édesapja, a most 81 éves Owen Kay Garriott egyébként elismert tudós, aki nem mellesleg az asztronautaságig vitte, szóval volt kitől ellesni pár trükköt az űrsétákhoz. Persze ez a gyermek Richardot még nem izgatta annyira. Sokkal érdekesebb volt számára egy akkoriban még csak feltörekvő új tudományág, a számítástechnika. A computerek világa már a gimis Garriottot is arra ösztönözte, hogy az iskolai vezetőség tagjainak homlokráncoló tekintete ellenére is programozó kurzust indítson, és elkezdjen játékokat készíteni, méghozzá a sulibeli Teletype gépeken (ha valaki nem tudná, ezek a számítógépek hőskorának igazi veteránjai, már akkor elavultak voltak, amikor Garriott hozzájuk nyúlt).
Garriott saját bevallása szerint a '70-es évek első felében 27 kisebb játékot készített, melyek mind az általa olyannyira szeretett fantasy irodalmon alapultak. A középiskolák és az egyetemek pincéiben ebben az időben terjedt el a Dungeons & Dragons, A gyűrűk ura a hippi mozgalom nem hivatalos olvasmánya lett, Amerika pedig tobzódott a különféle mesebeli lényekről szóló történetekben. Garriott imádta ezt a kort, alig várta, hogy saját maga is sztorikat meséljen, világokat teremtsen, és bár az említett 27 játék nem igazán nevezhető eredeti alkotásnak (szinte mindegyik afféle D&D másolat), azért jól mutatja az ifjú zseni eltökéltségét.
A kezdeti szárnypróbálgatásokat határozott orientációs lépések követték. A 70-es évek vége Garriottnak az egyetemről szólt, ahol természetesen programozást tanult, noha sok újat már nem tudtak mutatni neki. Bár a Texasi Egyetemen szerzett diplomát, legjelentősebb egyetemista élménye egy sokkal korábbi, 1977-es, Oklahomai Egyetem által szervezett számítástechnikai táborhoz kötődik. Az egyhetes elfoglaltság alatt a táborozók sorra bemutatkoztak, ám amikor Garriottra került a sor, a megszokott "hi" helyett egy "hellót" eresztett el, ami meglehetősen angolosnak tűnt, így - a származásáról mit sem tudván - az új haverok el is nevezték Britishnek, azaz britnek. Richard nagyon szereti ezt a becenevet, azóta is használja és több videojáték karaktert elnevezett róla, igaz, akcentusa a valóságban teljesen amerikai.
II. oldal - Akalabeth földjein
Akalabeth földjein
1979-et írtunk, amikor a fiatal és ötletekkel teli Richard Garriott még az egyetem előtt munkát vállalt egy ComputerLand szaküzletben. A maga korában páratlanul gyorsan terjeszkedő üzletlánc a legújabb gépeket árulta eladásra, természetesen horribilis áron - ez volt tehát a legkönnyebb módja annak, hogy az ember akkoriban csúcstechnológiás computereket nyomkodhasson. Mivel még mindig megszállottja volt a fantasy irodalomnak, ezért nekiállt egy nagyobb szabású játéknak, melyet az akkoriban forradalmian új Apple számítógépeken programozott le.
Ez volt az Akalabeth, melyet Garriott hivatalosan is az első igazi játékának tekint. A programot pár ottani kollégának is megmutatta, akik oda voltak érte. A boltvezető győzködte az alig 18 éves srácot, hogy legyen esze, terjessze a programot, mert egy zsák pénzt lehet keresni vele. Nosza, Garriottnak se kellett több: az anyukájával nyomtattatta ki a műanyag tasakokban, kézzel csomagolt játék borítóit. 200 dollárjába került és mindössze nyolcat adott el belőle - talán egy életre elment volna a kedve az egésztől, ha nem talál rá a játékra a California Pacific nevű vállalat és kezdi hivatalos úton is terjeszteni a programot. Az eredmény: 30 ezer eladott példány, darabonként 5 dollár nyereség! Richardnak se kellett több, beiratkozott az egyetemre, és nekilátott elkészíteni az Akalabeth folytatását, melynek a címe Ultima volt.
És hogy milyen játék is az Akalabeth? Nos, mai szemmel nézve szinte értékelhetetlenül egyszerű, BASIC-ben írt, Apple II-re kiadott, majd később DOS-ra átportolt szerepjátékról van szó. Primitívsége ellenére azonban vitathatatlan tény, hogy az akkor részletesnek minősülő, igen ritka grafikus megjelenítés, a körökre osztott harcrendszer, valamint a kidolgozott háttérvilág játéktörténelmi jelentőséget hordoz magában. Nem mellesleg az Akalabeth-ben szerepel először Britannia királyának, Lord British-nek a neve.
III. oldal - A sötétség korából a vakító fénybe
[bold]
A sötétség korából a vakító fénybe[/bold]
Az Akalabeth-szel 150 ezer dollárt kereső Richard tudta, hogy valami maradandót alkotott, így barátjával, Kenneth Arnolddal nem sokkal később el is készítették az Ultima I: The First Age of Darknesst. A szintén Apple II-re kiadott, 1981-es játék sokat fejlődött a sokszor csak Ultima Zerónak nevezett elődjéhez képest: tovább finomodott a grafika, nőtt a választható fajok száma és összetettebbé vált a mágia. A világ rokon volt az Aklabeth-ben bemutatottal, a sztori pedig egy Mondain nevű gonosz varázsló körül forgott. A kiadást most is a California Pacific intézte, ám ezúttal egy év alatt "csak" 20 ezer darab talált gazdára (ez egyébként idővel 50 ezerre hízott).
Az Ultimát kisvártatva követte az Ultima II: Second Age of Darkness, melyben a főszereplőnek időutazás segítségével kellett megakadályozni az atomháborút - a fantasy világok technokrata szuperfejlődése egyébként máig ritka eleme a műfajnak, ami roppant sajnálatos. A játékban lehetett beszélgetni az NPC-kkel, ám a kód ezen feature okán jóval bonyolultabb alapozást igényelt, mint amit a BASIC nyújthatott volna. Így történt, hogy az 1982-es Ultima II-t Garriott és Kenneth már Assemblyben kódolta. Mivel viszont egyikük sem értett hozzá igazán, a játék végül tele volt kellemetlen programhibákkal.
Ennek ellenére persze borítékolható volt a siker, igaz, Richard kezdte unni a kiadással kapcsolatos mizériát. Bár a California Pacific korrekt partnernek bizonyult, az első Ultima után nem sokkal csődöt jelentett, így a folytatást egy egészen jelentéktelen kis cég, a Sierra On-Line adta ki... A még mindig szemtelenül fiatal játékfejlesztő úgy vélte, hogy ha ennyit keres, akkor ő is képes terjeszteni a játékait. 1983-ban bátyjával, Roberttel és apjával, Owennel karöltve megalapította az Origin Systemst, és ezzel új korszak köszöntött a szárnyait bontogató számítógépes játékvilágra.
IV. oldal - Sorozatok sorozata
Sorozatok sorozata
Az Ultima cím egyszeriben a legismertebb számítógépes szerepjáték-széria lett, melynek harmadik részét immár az Origin Systems készítette és adta ki. Richard tele volt ötletekkel, a trilógia záróakkordja, az Exodus: Ultima III például irányítható csapatot hozott, meg persze 3D-s játékélményt - tudjátok, amikor már végre nem csak a labirintust ábrázoló vonalakat láttuk magunk előtt, na, az akkoriban kész Crysis volt. S hogy Richardnak hányan segítettek mindebben? Nos, saját bevallása szerint az első négy Ultimát gyakorlatilag egyedül készítette: ő írta a sztorit, ő rajzolta az összes hivatalos artworköt, ő komponálta a zenét és ő írta a kódot. Mi több, a játékok háttérvilágát annyira kidolgozta, hogy azt már példaképe, Tolkien is megirigyelhetné.
Kenneth inkább afféle lelki támasz volt a számára, mert Garriott, valódi maximalista lévén, utált másokkal dolgozni. Állítja egyébként, hogy pont ettől lett belőle nagynevű dizájner: mivel mindenbe belekóstolt és a játékkészítés összes aspektusát kiismerte, tudta, hogy később, mikor már muszáj volt csapatban dolgoznia, kiktől milyen szintű munkát várhat el. A harmadik Ultimát sokat kritizálták, mert a szerepjátékok "ördögi" mivolta sehogy sem fért bele a keresztény kertvárosiak gondolatvilágába, így az utolsó, egymagában készített Ultima IV: Quest for the Avatárt erkölcsi mondanivalóval is felruházta Garriott. Ezt követően elkezdett embereket toborozni, így az 1988-as Ultima V: Warriors of Destiny már több munkatárs közreműködésével készült - egyébként ebben a részben programozott utoljára Lord British, az Ultima VI: The False Prophet munkálatai során már csak mint tervező vállalt szerepet. Ez volt az első Ultima, ami elhagyta az Apple gépeit, és az 1990-ben feltörekvő PC-n kezdett új életet.
Hogy miért nem térünk ki részletesebben az Ultima játékokra? Egyrészt azért, mert ez a cikk Richard Garriottról, és nem az Ultimáról szól, másrészt pedig azért, mert nincs sok értelme. Bár az epizódok folyamatosan fejlődtek, a franchise érezhetően elfáradt. Az első trilógia színvonalát a második nem igen tudta megközelíteni, noha a rajongók többsége az Ultima IV-et tartja a legérdekesebb játéknak a sorozatból, hála az erkölcsi mondanivalóba mártott, ám korántsem buta történetnek. A többiről később, most vissza a jelenbe, akarom mondani a múltba!
Az ekkor már milliomossá vált Garriott lassan, de biztosan élő ikonná vált, és az ezzel járó személyi kultuszt tovább duzzasztotta olyan elképesztően exhibicionista cselekedetekkel, mint hogy az interjúkon királynak öltözve, koronával a fején jelent meg (sőt, ezt az EA-s korszakban is előadta, íme), illetve a játékai reklámplakátjain mint élő Lord British pózolt. Sőt, saját varázstárgy gyűjteményt vásárolt össze, még saját kísértetjárta kastélya is van! A '90-es évek legendás lovagjáról persze megoszlanak a vélemények: egyesek szerint Garriott-tal elszállt a ló, nagyképű seggfej lett belőle, akivel kész katasztrófa volt interjút készíteni. Mások viszont állítják, hogy extravagáns személyisége nélkül az Origin sosem jutott volna oda, hogy 1992-ben fantáziát lásson benne a világ egyik legnagyobb kiadója, az Electronic Arts, és felvásárolja.
V. oldal - A világok vége
[bold]A világok vége
[/bold]
Márpedig ez megtörtént, szóval akármit is csinált Garriott, jól csinálta. A kanadai óriás már akkor is hatalmas befolyással bírt a piacon, egy ilyen üzlet gyakorlatilag felért a lottó ötössel. A kiadó ráadásul nem akármilyen projektet támogatott: Richardék nekiálltak addigi legambiciózusabb játékuknak, az Ultima Online-nak, ami a sorozat MMORPG megfelelője volt. A játék öt éven át készült, ez alatt az idő alatt pedig még egy rakás Ultima epizód megjelent, melyeket a sajtó egyre kevésbé fogadott kellemesen. Rendszeresen felrótták a sorozatnak az egyre elavultabb játékmenetet és az idővel gyengülő grafikát, Richard azonban tudta, hogy ez olyan áldozat, amit muszáj meghozni az Ultima Online sikere érdekében. Garriott a mai napig nagyra tartja az MMORPG műfajt, szentül hiszi, hogy az online szerepjátékok képviselik mindazt, amiért az összes egykori nagy RPG-s játékfejlesztő dolgozott. Az 1996-os E3-on leleplezett Ultima Online pedig tényleg nagy siker lett, akkora, hogy 1997-es megjelenése óta még mindig játszható - természetesen ingyen, ugyebár.
Hiába lett azonban hatalmas siker a felülnézetes MMORPG, ha maga a fő Ultima széria elsorvadt. Az EA nem örült, nagyon nem, és az ekkorra végképp elszállt Richard túl későn tért vissza a valóságba. A kiadó 1999 őszére teljesen kiábrándult az Originből, és úgy döntött, hogy a csapat innentől kezdve csak és kizárólag MMORPG-ken fog dolgozni. Egyetlen tollvonással törölték Garriott összes futó projektjét, beleértve a számára különösen kedves Harry Potter MMO-t. Lord British tajtékzott, földhöz vágta koronáját, kihajította serlegét a palota ablakán, de mindez már nem segített... Kénytelen volt beletörődni, hogy gyermeke, az Origin Systems nincs többé. Még abban az évben elhagyta a céget és saját csapatot alapított azokkal a hű jobbágyokkal, akik hajlandók voltak követni őt. Így alakult meg a szintén sikertelenségbe fulladt Destination Games.
Sajnos Richard Garriott magánéletéről nem sokat tudunk, legalábbis ebből az időszakból. Annyi bizonyos, hogy gyűjtőszenvedélye nem lankadt, több millió dollárt költött ritka, okkult tárgyakra, és egyre jobban érdekelte az űrutazás - 1993-ban két, még a Holdon lévő, régi űrjárművet is felvásárolt 68 ezer dollárért, holott egy ideig biztos nem fogja tapogatni őket. Valamint egyre többet foglalkozott máig kedvenc hobbijával, a bűvészkedéssel.
 
VI. oldal - Tiszta lappal a csillagok közé
[bold]
Tiszta lappal a csillagok közé[/bold]
Garriott új csapata rögtön egy nagyszabású MMORPG-t kezdett fejleszteni. Richard összehaverkodott a koreai NCSofttal, így a program kiadását a hatalmas MMO-s cég finanszírozta. Mi több, Richard a kiadón belül is szerzett pár jól csengő pozíciót, és olyan játékokba segített be, mint a Lineage. A szíve csücske azonban a Tabula Rasa volt, melynek 2001-ben veselkedett neki a Destination Games. Eleinte minden rendben ment, de 2003-ban komoly viták alakultak ki a játék irányával kapcsolatban. A brigád egy része máshogy képzelte a dolgokat, ahogy Garriott, így a dolgozók háromnegyedét kirúgták, a játékot pedig a nulláról kezdték újra - hát igen, Lord British-sel nem éri meg packázni! Kár, hogy ez a kis malőr több millió dollárba került, és az NCSoft egyre idegesebb lett a sehová sem haladó projekt miatt.
Ha már 2001-nél tartunk, ez az év valahogy nem jött össze a királynak: abban az évben durrant nagyot a dot-com lufi, azaz az online befektetések hirtelen értéktelenedtek el. Mivel Garriottnak majdnem az egész vagyona az internetes világ vállán nyugodott, annyi pénzt vesztett, hogy csaknem csődbe ment. Érdekesség, hogy ő akart lenni a világ első űrturistája, de mivel már a puszta életvitele is veszélybe került, túladott a NASA jegyein, és csak évekkel később teljesíthette be álmát.
Játékok terén sem volt minden rendben. Teltek-múltak az évek, de a Tabula Rasa csak nem akart megjelenni. 2003-ból 2004, 2004-ből 2005 lett, és bár Garriott szívesen nyilatkozott "az MMORPG-k jövőjéről", egészen a 2007-es megjelenésig nem tudtuk, mire számítsunk. Aztán kijött a játék és... megbukott, méghozzá annyira, hogy már 2008-ban biztos volt, hogy le kell állítani a szervereket. Garriott nagyon csalódott volt, de nem adta fel, úgy döntött, készít még egy játékot az NCSoftnak, amivel jóvá teszi a hibát. Ami azonban ezután történt, az máig vita tárgya.
2008-ban végre összejött, hogy Richard Garriott az űrt is megjárja. 30 millió dollárjába került, de állítása szerint nincs nagyobb élmény a világon, minden centet megért a dolog. Utazásáról 2010-ben még dokumentumfilm is készült, ha valakit nagyon érdekel, mit csinált a világ egyik leggazdagabb játékkészítője a Föld körül, annak ajánlott megtekinteni.
Visszatérvén a nagy kalandról, Richard nyílt levelében azt írta a rajongóknak, hogy elhagyja az NCSoftot, mert az élmény megváltoztatta az életét, és mostantól minden idejét az űrkutatásnak szentelné. Már épp kezdtek megnyugodni a játékosok, amikor Lord British pert indított az NCSoft ellen, mondván, hogy ez a levél nem tőle származik, esze ágában sincs felmondani, sőt, a kiadó egyszerűen ki akarja túrni! A bíróság persze a király mellé állt, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, de hogy pontosan mi történt, azt lehet, hogy sosem tudjuk meg.
VII. oldal - Vissza a Földre
[bold]
Vissza a Földre[/bold]
Végül peszer szakítás lett az NCSofttal, ami után ismét egy cégalapítás következett: 2009-ben Garriott létrehozta most is létező csapatát, a Portalariumot, melynek eddig két facebookos kaszinós játéka volt. Ez persze nem minden, Lord British bejelentette "Ultimate RPG" munkacímű projektjét, mely állítása szerint az MMO-k jövője lesz - meglátjuk, ilyesmit már elsütött a rossz emlékeket idéző Tabula Rasával kapcsololatban is.
2011-ben végre megházasodott, felesége a nála húsz évvel fiatalabb francia szépség, Laetitia Pichot de Cayeux lett, akinek fel is vette a vezetéknevét, biztos ami biztos. Nemrég megszületett első gyermekük, Kinga Garriott de Cayeux. Mindemellett árúba bocsátotta lehendás otthonát, a Britannia Manort. A 2011 vége óta árult ingatlan gyakorlatilag afféle gyerekkori mesekastély, ennél bizarrabb otthont nem is nagyon lehet elképzelni. Ára 4,1 millió dollár, ha valaki esetleg megvenné, szóljon, mert szívesen körülnéznénk benne.
És hogy mit hoz a jövő Lord British számára? Nos, nem tudjuk, de reméljük, hogy az Ultima sorozat atyja még legalább egy nagy durranással előrukkol. Egyébként pedig szeretne elmenni a Holdra, hogy megnézhesse a két űrjárót, amit vett, szóval lehet, hogy a tévében is halljuk majd a nevét a közeljövőben.
