A HyperX távolról sem nevezhető fiatal brandnek, hiszen a Kaliforniából induló Kingston által életre hívott márkanév 2002-óta van jelen a piacon. A vásárlók sokáig a számos eladási rekordot felállító DDR memóriákkal azonosíthatták, ám a gyártó szépen lassan kibővítette a portfólióját SSD-kkel és USB-s pendrive-okkal is. Ahogy az már csak lenni szokott, a klasszikus PC-s termékeiket kifejezetten játékosoknak szánt perifériák követték, a Cloud szériának köszönhetően pedig a legkedveltebb fejhallgatók rangsorában is kiemelkedő helyet foglalhatnak el. Végül ez a siker lehetővé tette számukra, hogy a Kingston feliratokat levegyék a dobozokról, így a HyperX 2014-ben önálló markanévként folytatta az útját.

Az évek alatt nem csak fejhallgatók, de egerek és egészen jól sikerült billentyűzetek is felbukkantak náluk, ám 2021-ben jött a meglepő hír, miszerint a HP egy több, mint 400 millió dolláros összegért cserébe a saját szárnyai alá vette őket. A memóriamodulokat azonban teljes mértékben a Kingstonnál hagyták, hogy kizárólag a gamer szubkategória alá tartozó megoldásokra koncentráljanak. A közönség egy részéből ez a hadmozdulat kiváltott némi aggodalmat, hiszen a HP Omen sorozata érezhetően kevésbé tűnik izgalmasnak vagy innovatívnak, mint a neves piaci vetélytársak ajánlatai.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a HyperX halott, vagy akár csak tetszhalott lenne, hiszen évről évre jelentkeznek kifejezetten figyelemre érdemes kütyükkel. A Cloud alapmodellje már a harmadik szériánál jár és már vezeték nélküli iterációt is kapott, idén pedig a CES-en ismét felvezettek több közelgő terméket, melyekből most két ígéretes darabot nekem is volt szerencsém kipróbálni, még a megjelenésük előtt. Az egyik a felhasználók és tesztelők által is elismert Alloy mechanikus billentyűzetek legújabb változata, a cserélhető kapcsolókkal felszerelt Rise. A másik pedig egy egészen új termékvonalhoz, a Mini alsorozatukhoz tartozik, mely apróra faragott egerek és fejhallgatók (jön az új Cloud Mini!) mellett kontrollereket is felvonultat, utóbbit például a Clutch Tanto Mini formájában. 

Külsőségek, anyaghasználat és specifikációk 

Az Alloy Rise esetében már simán prémium kategóriáról beszélhetünk, amiről a 200 dollárban meghatározott ajánlott fogyasztói ár is meggyőzhet, de van belőle 75%-os verzió numerikus pad nélkül, 170 dollárért. Ehhez képest a Clutch Tanto Mini 40 dollárról startol, szóval a magyar piacon biztosan meghaladja majd az átszámítva nagyjából 14 ezer forintos végösszeget, de akkor lássuk, hogy milyen körítést szántak ezeknek az újdonságoknak. Fontos apróság, hogy a cikk megjelenéséig egyik termékhez sem készült teljes értékű termékoldal a HyperX oldalán, így lényegében nincs hozzájuk hivatalos specifikációs lista, csak a saját méréseimre és a felkutatott információkra hagyatkozhattam.

A nagyágyúval kezdve egy meglehetősen jellegzetes és egyben szokványos doboz fogadott, a gyártóra jellemző vörös, fehér és fekete színösszeállítással. A billentyűzet a borítókép alapján nem tűnik extravagánsnak, viszont kiderül róla, hogy lineáris Red kapcsolókkal dolgozik, amelyek könnyedén cserélhetők; hogy természetesen RGB-s; hogy kapott különálló médiavezérlőket; hogy a PC-k mellett asztali konzolokkal is kompatibilis és ami talán a legérdekesebb: egy alumíniumból készült, eltávolítható felső keret borítja.

Sajnos az is kiderül róla, hogy magyar kiosztásra továbbra is hiába várunk a HyperX-től, ám ebben az esetben szerencsére nem US, hanem UK változatról van szó. Bár ez a képről még nem derül ki, de emiatt az összes ékezetes betűnknek megvan a megfelelője, még az Í is elérhető a megszokott helyén, a Z és a rövid Shift között. Szomorú, hogy a HP és a HyperX számára nem elég nagy piac Magyarország, hogy megérje számukra magyar sapkákat gyártani a kapcsolók fölé, de mivel nem voltak hiányzó karakterek, megtehettem, hogy különösebb fennakadások nélkül használjam az Alloy Rise-t a cikk elkészítésére.

A doboz fedelét felnyitva a sima plasztik szatyor helyett műszövetbe borítva találjuk a terméket, ami kellemes meglepetés. Bár a zárómadzaggal nem rendelkező zsák kevésbé hordozásra, inkább a kellemesebb első benyomás elérésére készülhetett, én azért értékeltem a gesztust. A masszív kartonban ezen felül papír alapú Quick Start Guide és köszönőkártya, illetve egy keskeny kis fakkban egy Type-C kábel található. A gépünkbe természetesen USB-A-val csatlakozik, de ez egyelőre még nem ad okot a kifogásra, a közepesen rugalmas vezeték pedig kellően hosszú és a műszövet harisnyája is igényesnek tűnik. Ezen felül egy kétoldalú csipeszt is kapunk, mellyel a billentyűsapkák és a mechanikus kapcsolók is eltávolíthatók.

A magyar kiadás hiánya végül egy előnnyel is jár, így, ha minden igaz, mi is a duplafalú PBT sapkákat kapjuk és nem olcsóbb ABS-t, mint korábban megannyiszor, például a ROG Azoth esetében. Aki tehát igényességre vágyik, az nem fog csalódni a Rise-ban, ugyanis minden tekintetben egy jól összerakott megoldásról beszélhetünk. Talán csak az amúgy üdvözlendő médiavezérlők lógnak ki kicsit a sorból, de azok is csak egy egészen kicsit. A termék nagyjából 1.3 kilogrammot nyom, szóval akár önvédelemre is alkalmas, de stabilan fekszik az íróasztalon is. A csúszásmentességet négy plusz kettő gumitalp segíti elő, utóbbiak a kihajtható lábakra kerültek, tehát összesen két fokozatban állítható a meredekség csuklóink kényelméhez.

A határozott árazást a gyártó minőségi anyagok felhasználásával és precíz kivitelezéssel igyekszik megindokolni, ezeket a területeket pedig tulajdonképpen ki is pipálhattam. Kézbe véve a szokásos csavargatós-hajlítgatós próba következett, amelyre korrekt mértékű rugalmassággal és zéró recsegéssel vagy ropogással reagált. A Rise masszív és alaposan összerakott billentyűzet, effelől semmi kétség. A már említett különlegességét nem csak a cserélhető kapcsolóknak köszönheti, de részben a hozzájuk köthető megoldásának is, miszerint a keycapekhez és a switchekhez való hozzáférést egy levehető fémkeret gátolja.

Az alumínium elemet teljes egészében matt feketére fújták le és összesen 8 apró mágnes tartja a helyén, amit a billentyűzet műanyag felületébe ágyaztak. Az eltávolításához én azt találtam a legegyszerűbb megoldásnak, ha a tekerhető és lenyomható hangerőszabályzóra támasztom a hüvelykujjam, a többivel így már egészen könnyen felfejthető. Maga a fém önmagában is meglehetősen masszív darab, nem fogjuk egykönnyen meghajlítani vagy megtörni, az éleit pedig finoman eldolgozták, így természetesen szereléskor senkit nem fenyeget majd váratlan sérülés.

Bár ez elsőre nekem sem volt egyértelmű, de a gyártó további, eltérő színű és mintázatú fémlapok forgalmazását tervezi, hogy a felhasználók kedvük szerint módosíthassák a billentyűzetüket. A fekete mellé fehér kiadás már bizonyosan érkezik és a CES-es fotók alapján szürke és valamilyen kék árnyalatú kiegészítő is várható, de a garantált menüben még nem lehetünk biztosak.

Arra még érdemes lehet figyelni, hogy pont a tekerőgomb mellett van a billentyűzet szélére illesztett HyperX embléma, amelyet egy kis fémlapra gravíroztak. Igen ám, ez viszont valamilyen megfontolásból – mint később kiderült, szintén a variálhatóság miatt – szintén mágnessel kapaszkodik a helyére, én pedig az első néhány alkalommal csak azért is abban kapaszkodtam meg, a kis lap pedig nyilván lepattant, aztán mehettem utána.

Ami számomra egy fokkal kevésbé sikerült vonzóra, azok a médiagombok. Bár az enyhén gumiszerű tapintásuk nem rossz, szintén stabilak, az RGB is kiterjed rájuk és lenyomni sem rossz őket, valahogy kicsit kilógnak az összképből. A sapkák itt is eltávolíthatók, de a pótlásuk már nehézkes lehet, a gombok pedig az egységes megvilágítást leszámítva elkülönülnek cserélhető kapcsolóktól. Sajnáltam továbbá, hogy a hangszabályzó potméteren szintén műanyag kupak kapott helyet, a fém egyértelműen jobban állna a terméknek.

A Type-C portból egy darab van hátul, valahol az Esc és az F1 gombok mögötti területen. Kábelcsatorna nincs kialakítva, de igazából az egész hátsó tömb eléggé minimalisztikusra sikerült. Nem zavaró vagy ronda, csak sima fekete műanyag, ami alig-alig tükrözi vissza az ujjlenyomatainkat. Valószínűleg amúgy is ritkán fogjuk az "eseménytelen" alját vizsgálgatni, ráadásul a bal-és jobb oldalán RGB-s csíkokkal igyekeztek feldobni a visszafogottra formázott készülékházat. Én kifejezetten kedvelem a kevésbé hivalkodó megoldásokat, amik nem üvöltik kilométerekről, hogy "gamer", szóval ez részemről rendben van, mások számára viszont akár unalmasnak vagy túl komornak is tűnhet.

A Clutch Tanto Mini dobozkája egy fokkal visszafogottabb, a vörös szín pedig még nyomokban sem érhető tetten, inkább a fehér alapszín dominál némi feketével és szürkével, illetve egy adag zölddel. Utóbbi annak köszönhető, hogy hivatalos Xbox kiegészítőről van szó, ami azért lényeges, mert a Microsoft még tavaly bejelentette, hogy kizárólag az általuk jóváhagyott, illetve a velük partnerségben álló gyártók adhatnak ki olyan termékeket, amelyek kompatibilisek a játékkonzoljaikkal. Ez a művelet biztosan sokak számára jelentett kellemetlenséget, de a Microsoft jól felfogott anyagi érdeke mellett azt is jelenti, hogy a jövőben kevésbé kell aggódnunk az alternatív forrásból származó kiegészítők felemás minősége miatt.

A Tanto Mini a doboz állítása szerint egy teljes értékű kontroller kompakt méretben, viszont kizárólag vezetékes formában használható, tehát se Wi-Fi, se Bluetooth nem lesz opció a csatlakoztatásra. Ebből kifolyólag akkucsomaggal vagy elemekkel sem kell foglalkoznunk, de legalább nem csak asztali gépekkel, de mobilokkal és táblagépekkel is használható lesz, illetve továbbra is lehetőség van 3.5 mm-es fejhallgató csatlakozó csatlakoztatására. A gombkiosztás és az analóg karok  aszimmetrikus elhelyezkedése szintén a gyári Microsoftos vezérlőkről lehet ismerős, de ha a nagy, kerek, fehér színű Xbox gomb alapján nem sejtenénk semmit, a színes A, B, X és Y gombok is rávezethetnek, hogy mivel van dolgunk.

A dobozt felnyitva egyből egy kis meglepetés fogadott, mivel a termék és a mellékelt vezeték csomagolását nem műanyag szatyorral, de nem is szövet szütyővel oldották meg. A gamepadet és a vezetékét is szimpla papírral vették körbe, aminek valószínűleg afféle környezettudatos szemlélet lehet a hátterében és valóban, a csomagolás az öntapadós zárómatricát is figyelembe véve nem igazán tartalmazott műanyagot. Akárhogy is, jót mosolyogtam rajta, mert olyan érzésem volt, mintha a közért húspultjától távoznék, miután kértem 25 deka trappistát (kb. 16.7 deka lett és maradhat).

A mellékelt kábel jóval merevebb, mint az, ami a billentyűzethez jár és harisnyázást sem kapott, viszont jár hozzá egy, a Type-A fejre gyárilag ráillesztett adapter, ami megkönnyíti, hogy okostelefonnal vagy más, szintén Type-C-s eszközzel használjuk. Sajnos a termék specifikációi, alapadatai sem a dobozon, sem a mellékelt tájékoztatóban nem szerepeltek, így hivatalos adatok híján a saját méréseimre kellett hagyatkoznom, melyek szerint kb. 127 x 93 x 50 mm-es dimenziókkal rendelkezik és nagyjából 167 grammot nyom a vezetéke nélkül.

A Clutch Tanto Minire első találkozáskor nehéz lenne más jelzőt találni, minthogy aranyos. Az átlagnál jóval kisebbre sikerült kontroller szinte nadrágzsebben is elfér, miközben minden a helyén van rajta, amit egy szokványos méretezésű megoldástól várnánk. Az anyaghasználat engem egyből meggyőzött és kifejezetten tetszett az enyhén áttetsző, sötétszürke burkolat, ami a gamepad frontoldalát uralja, de nagyon kellemes a másik felét fedő elem is, mely enyhén recés textúrát kapott. Gumiként azonosítható matériákat sehol sem találtam, de a műanyag elemek mindegyike igényesnek érződik, a különböző gombok pedig különböző felületkezelést kaptak, ami kiváló indítás.

A nagyszerű minőségérzetért azonban ennél jobban is megdolgoztak a HyperX-nél, ezt pedig a gombok kidolgozásával érték el. Azon túl, hogy hibátlan formákkal és illesztésekkel találkoztam, minden gomb feszesen és stabilan ült a helyén, ráadásul nagyszerű érzés volt lenyomni őket. A fizikai visszacsatolás már-már tökéletesnek érződött, a gombok egészen puhán kattantak egyértelmű nyomáspontokkal, az L és R részlegtől egészen a négyirányú D-padig. Utóbbi pedig gyakori gyenge pontja a hasonló eszközöknek, szóval kifejezetten megnyugtató, hogy milyen stabil és egyben jól használható volt.

A szokásos Xbox-os gombkiosztás mellett a Type-C port szintén tradicionális helyen, a kontroller felső szélének középen kapott helyet, ahogy lent a 3.5 mm-es jack be- és kimenet, mikrofonos headsetek számára. Az USB vezeték csatlakoztatásáról és az áramellátásról a nagy Xbox gomb alatti LED ad visszajelzést, mely fehéren világít. Ami extra, az a hátoldalon látható kapcsoló, melyet jobbra tolva válthatunk tablet módba, így a kontroller figyelembe veszi, hogy éppen mobileszközzel szeretnénk használni. 

Na jó, de milyen őket használni? 

Az Alloy Rise tehát egy teljes méretű billentyűzet szabványos kiosztással, extra médiavezérlőkkel kiegészülve. Mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy a klaviatúra által nyújtott gépelési élmény nagyszerű volt, szinte odáig voltam tőle. A kapcsolók egészen halkan, baráti hangon reagáltak a leütésekre, kis odafigyeléssel pedig még ezen is tudtam finomítani. A lineáris HyperX Red switchek számomra ideálisnak bizonyultak hosszas gépeléshez és játékhoz egyaránt, egyszer sem volt okom panaszkodni, az élmény végig könnyed volt, kifejezetten jó érzés volt használni.

A termék egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy egy a cserélhető kapcsolós megoldások közül, mely a kategória egyik aktuális trendjének tekinthető. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az alaplap 3-tűs és 5-tűs kapcsolókat egyaránt fogad, így nagyjából a piacon elérhető összes kapcsoló és sapka bevethető lesz rajta. Persze csak ha valakinek ez a kifejezett célja, mert mint említettem, a gyárilag zsírozott, lineáris vörös kapcsolók kiváló minőségűek, legalábbis ami a használatuk során kiderül, az erre engedett következtetni. A duplafalú PBT kapcsolókra sem lehet panaszunk, ezek jóval tartósabbak az átlagos daraboknál, érzetre is masszívabbak a szokásos, vékonyka keycap-eknél, de a leütés hangját és érzetét is pozitívabb irányba billentik.

Természetesen készülnek eltérő kapcsolókkal ellátott változatok is, így aki a taktilisabb vagy eltérő élményt nyújtó variánsokra esküszik, az megkaphatja őket, miközben ugyanilyen stabil és lágy gépelésre számíthat. Igazából meg is lepődtem, mert nem emlékszem, hogy mikor volt dolgom utoljára olyan gamer billentyűzettel, ami a hangerejét tekintve nagyjából párban volt egy sima, membrános modellel. Ez kifejezetten érdekes és szerintem elismerésre méltó a HyperX részéről, ezt a terméket ügyesen összerakták. A lenyomáshoz szükséges erő is kellően alacsony ahhoz, hogy az ujjunkkal hozzáérve még ne kezdje végtelenül szórni az adott karaktert, viszont gyorsan reagáljon a mozdulatainkra.

No persze ne feledkezzünk meg arról, hogy a HyperX egy gamer brand, az Alloy Rise pedig a látszat ellenére egy gamer billentyűzet. Ha minden igaz, a polling rate nem ezer, hanem egyenesen 8000 Hz, szóval nyolcszor gyakrabban végez mintavételezést, mint az amúgy is bőven elegendő sebességgel dolgozó vetélytársai. Ez a gyakorlatban aligha érzékelhető különbség az átlagos felhasználók számára, de biztosan akad olyan, akit megnyugtat a nagyobb mozgástér vagy egyenesen felspanolja, ha a nagyobb számok szerepelnek a specifikációs listán. És ennyi, ha a pötyögés kiváló volt, a játékélmény legalább ennyire jó volt, bár ott a nagy koncentráció miatt amúgy is csak akkor tűnne fel valami, ha az kifejezetten hátráltatna. Erről azonban szó sincs, lazulni vágyók és kompetitív játékosok egyaránt nagy magabiztossággal választhatják a Rise-t, kétlem, hogy csalódni fognak.

Szoftveres támogatás gyanánt a házi NGENUITY sztoftverre kell hagyatkoznunk, ami talán nem a legegyedibb és leginkább sokrétű alkalmazás, de a lényeget megkapjuk tőle. Egyedi színprofilok, amiket játékokhoz csatolhatunk, különböző világítási módok és effektek, gombonként variálható színek, sőt. A HyperX rendelkezik egy beépített fényszenzorral, mely érzékeli például, ha lekapcsoljuk villanyt, így automatikusan visszafogja a fényerőt, hogy az ne égesse ki a szemünket. A funkciót a szoftveren belül kapcsolhatjuk ki-és be, illetve meghatározhatjuk az elvárt fényerőt is. Rögzíthetünk makrókat, különböző leütési kombinációkkal, mely automatizált folyamatokhoz vagy bizonyos játékok alatt nagyon hasznos lehetőség. Szóval minden itt van, ami kellhet, talán csak fapadosabbnak érződik, mint néhány hasonló program, viszont gyorsan reagál és bugokat sem produkált.

Nos, az a helyzet, hogy nem tudtam belekötni a Clutch Tanto Mini-be sem, bár a neve egy taggal talán hosszabb, mint kellene, de ez már legyen az én bajom. Ahogy a Rise esetében, úgy itt is nagyszerű érzés volt lenyomni a gombokat, melyek éles pattanás helyett puha, kattanó hangot hallattak. Ez tehát az ujjaimnak és a füleimnek is barátságos élmény volt. Nekem alapvetően viszonylag kisebb kezeim vannak, így egyáltalán nem jelentett gondot az átlagnál apróbb készülékház és a finoman ovális formái miatt még egészen kényelmesnek is mondanám, jól illeszkedett a tenyerembe. Hasonlóan pozitívan nyilatkozott egy kollégám, akinek a nagyobb kezeiben is kényelmesen foglalt helyet, ám több óra játék után talán jobban elgémberednek az ember ujjai, mint a testesebb kontrollerek használatakor.

Ezt leszámítva, felhasználói szempontból egy tökéletesen átlagos Xbox kontrollerről van szó, nem elfeledve a hátoldali kapcsolóját, melyre tényleg szükség volt az Androidos telefonom irányításához. Váltáskor viszont azonnal megjött a kommunikáció, szóval ez is jól működik. Lényegében a legnagyobb gondunk az lehet vele, ami a billentyűzettel is: nem wireless. A Rise esetében az árazása miatt már-már elvárható lenne a vezetéknélküli működés lehetősége, míg ettől az apró perifériától meg kifejezetten fura, hogy azzal a masszív és vaskos kábellel kellett működésre bírnom. Gyerekek és mobilos felhasználók számára kiváló, de sokkal praktikusabb lenne vezeték nélküli opciókkal vagy legalább csak Bluetooth-szal.

Kell ez nekem? 

Nehéz igazán rosszat mondani róluk, mert a felhasználói élmény alapvetően mindkét esetben nagyon pozitív volt. A kivitelezés minősége, a hangra és gépelési élményre fordított aprólékos figyelem meglátszik a billentyűzeten, de ez nagyjából ugyanígy igaz a kontrollerre is. Bár az összhatás talán nem maradéktalan, pont a lényeges pontokon a legjobbak, ami feledteti a kevésbé lenyűgöző részleteket. A Rise esetében az egyik, ha nem a leghalkabb gamer billentyűzetről van szó a piacon, ami önmagában is dicséretes, a cserélhető switchek pedig csak további szabadságot adnak az arra vágyók kezébe. A funkcionalitás terén a kötelezőt hozza, de aki alapvetően írni vagy játszani szeretne, az nem fog mellé nyúlni vele. Kiváló választás, de ha az ára a megszokott módon alakul, akkor azért nem biztos, hogy ez lenne az elsőszámú célpontom. 

A Clutch Tanto Mini egy kellemes kis meglepetés volt, hiszen a jópofa eszköz egy egészen igényes perifériát takar. Ha valaki az olcsóbb utánzatok után veszi a kezébe, egészen biztosan meglepődik a tapintható különbségtől, amit egy ilyen jól kidolgozott termék nyújt, de a hivatalos Xbox kontroller mellett sincs semmiféle szégyenkezni valója. Plug and Play eszköz lévén könnyedén és azonnal használatba vehető, a wireless lehetőség hiánya viszont sokak számára hátráltató tényező lehet. Részemről mindkét termék megérdemli a Perfect Choice díjat, ám a tavaszra ígért forgalmazásuk még nem kezdődött el, így a végfelhasználói árak tükrében az ajánlhatóságuk mértéke változhat. Megbízhatóság terén azonban mindkettő erős versenyző és elég meggyőzőek voltak a Reliability különdíj kiérdemléséhez.