A nehéz helyzetben levő Huawei számára továbbra is az jelenti a legnagyobb kihívást a felhasználók elérésének szempontjából, hogy pótolja a Google kiesése révén keletkezett űrt az Android operációs rendszer és az Emotion UI mellett. A vállalat már elindította korábban az AppGallery mellé a Petal Keresőt, ami eleinte appok kezelésére szolgált, de ma már klasszikus online keresőként is használható. Most ez újabb funkciókat kapott, és megérkezett mellé a Petal Maps, valmint a Huawei Docs is.
A legfontosabb újítás most a Petal Maps, ugyanis a Google Térképnek élhető alternatívát nem tud nyújtani a Huawei. Próbálkozott már több térképnek a beemelésével is az AppGallery-be, de ezek között van ami fizetős, és a funkcionalitást tekintve egyik sem képes felvenni a lépést a Google megoldásával. A Petal Maps viszont idővel hasonlóan sokoldalú lehet majd, mint a Google Térkép, a Huawei ígérete szerint.
Egyelőre azt lehet tudni erről a szolgáltatásról, hogy több mint 140 országban lehet majd használni, és olyan nyelveken lesz elérhető kezdetben, mint az angol, a spanyol, a francia, a német, az olasz és persze a kínai. Azt nem tudni, hogy a térképet ehhez ki szolgáltatja, de lesz benne egy klasszikus navigációs opció, ami hangosan és vizuálisan is képes lesz instrukciókat adni az utazások során.
A Petal Maps használható lesz járművel és gyalogosan is, sőt mi több, része lesz ennek a tömegközlekedés támogatása is, de ez valószínűleg csak később fog elérhetővé válni, és városról városra fog terjedni a támogatása, ahogy az a Google Térképnél is van. Kerül a térképbe 3D és 2D nézet is, kinek melyik a szimpatikusabb, azt választhatja. Akár levegőben tett gesztusokkal is lehet majd váltani a térképnézetek között, ami a vállalat szerint vezetés közben biztonságosabb, mint a képernyő tapogatása.
Részét képezik majd a Petal Mapsnak az érdekes pontok a térképen, így például a benzinkutak, boltok, vendéglátóegységek. A különböző helyek esetében a felhasználónak lehetősége lesz menteni, így a kirándulások alkalmával lehet tervezésre is használni ezt a szolgáltatás. Végül a Huawei azt is kiemelte, hogy a navigációs adatok minden esetben titkosítva lesznek kezelve, ezekhez senki nem szerezhet hozzáférést az illetékeseken kívül.
A Petal Keresőnél már van szöveges és hangos keresési opció, és hamarosan már a kamera is használható lesz, képek alapján is indítható lesz a keresés. Ez a Google Lens funkcióra hasonlíthat majd, amit a rivális folyamatosan fejleszt, és ma már nagyon sok érdekes opcióval bír, szóval fel van adva a lecke a Huawei számára.
A Petal vizuális keresője is egészen sokoldalúan fog működni. Ezt lehet majd például kártyainformációk beolvasására használni, és linkeket is meg lehet majd úgy nyitni, hogy azokat lefotózza a felhasználó, így nem kell attól tartani, hogy valamit elgépel a bevitelnél, és egy hosszú hivatkozásnál gyorsabb is lesz ez a módszer. A képfelismerő algoritmus jelenleg működik emberi arcoknál, állatoknál, ételeknél, és még tájaknál is, idővel pedig még több dologra fog kiteljesedni nagy pontossággal, például a növényfelismerésen éppen most dolgoznak a fejlesztők.
Végül a Huawei Docs is elkészült, ami a vállalat első irodai programcsomagja dokumentumok kezelésére. Több mint 50 különböző formátum megnyitására alkalmas összességében, képes kezelni a szöveges dokumentumokat, beleértve a PDF-eket, a táblázatokkal is boldogul, és a prezentációk szupportja is adott. A Huawei Docs több mint 100 országban érhető el az AppGallery közbenjárásával.