A HUAWEI ELSŐ NOVA SZÉRIÁS KAGYLÓMOBILJA 1,2 MILLIÓ HAJTÁST IS KIBÍR

A Pocket modelleket követően elkészült a költséghatékonyabb Nova Flip, de nem ez fogja felfűteni az árversenyt, viszont állítólag nagyon tartós.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. aug. 9. 6:04
A Huawei első Nova szériás kagylómobilja 1,2 millió hajtást is kibír

Az elmúlt időszakban már több gyártónál is elkezdtek olyan hajtogatható okostelefonok megjelenni, amik egyre kedvezőbb áron jönnek. A Huawei-nél is volt már ilyen megoldás a Pocket S képében, és most a Nova Flip erősíti ezt az irányt, de azért nem kell arra várni, hogy ez fog elindítani egy agresszívabb árversenyt. A mobiltelefonban egy új rendszerchip is felütötte a fejét, egyelőre ismeretlen felépítéssel.

A Pocket 2-nél is alkalmazott, 6,94 hüvelykes képernyőt tárja a felhasználók elé a Nova Flip a kihajtást követően. Erről azt kell tudni, hogy 2690 x 1136 képpontos felbontással szolgál, és ennél is fontosabb, hogy LTPO AMOLED technológiát használ, részben ezáltal képes lemenni akár 1 Hz-ig, miközben 120 Hz-en is pöröghet, ha éppen arra van szükség.

Galéria megnyitása

A Huawei eddig a Pocket modelleket divatos megjelenéssel tervezte, a Nova Flip viszont már egy olyan külső képernyővel jön, ami próbál több lehetőséget nyújtani, de ezen a téren még így is elmarad a főbb riválisoktól. Egy 2,14 colos, AMOLED technológiás panelt használ 480 x 480 képpontos felbontással. A 120 Hz támogatás ebben az esetben is megvan, és a szoftveres támogatáson sokat dolgoztak a fejlesztők az új HarmonyOS-nél.

Galéria megnyitása

A Nova Flip a HarmonyOS legfrissebb, 4.2-es kiadását vonultatja fel (értelemszerűen a Google nélkül), ami nemcsak azért lesz érdekes, mert a külső képernyő tekintetében sok új funkciót fog biztosítani. Azért is lényeges ez a frissítés, mert ezzel már több mesterséges intelligenciával megtámogatott fejlesztést is bevezet a Huawei. Az AI Fun például egy olyan újítás, ami a külső képernyőhöz kapcsolódik, és különböző animációkat fog megjeleníteni a telefon állaptának függvényében. Lehet majd itt egyedileg generált hátteret is használni.

Galéria megnyitása

32 megapixeles szelfikamerát használ a Nova Flip, és megkapta az új da Vinci Portrait Engine-t, ami különleges kidolgozású portréképek megörökítését teszi majd lehetővé. Ez a fejlesztés egyszerűbb köntösben már korábbi Nova modellekben megjelent. A videózáskor 4K Ultra HD támogatással lehet számolni 30 FPS mellett, a videóhívások, streamek során is remek minőséget nyújthat, ha ebben az adott szolgáltatás és a hálózat is partnernek bizonyul.  

Galéria megnyitása

A készülék egy 1/1,56 hüvelykes szenzort használ RYYB alpixelelrendezéssel, hogy több fényt legyen képes befogadni, és jobb színdinamikát tudjon nyújtani. 50 megapixeles a képalkotó, a pixelek összevonását követően pedig 12,5 MPixeles fotókat fog biztosítani, ugyancsak nagyobb érzékenység, és adott esetben rövidebb záridő mellett. Egy 8 megapixeles társkamera található még a készülékben, de erről nem sok derült ki. 4K Ultra HD videózással lehet számolni a főkameránál is, és lesz elektronikus stabilizálás a simább felvételekért.

Galéria megnyitása

Nyolcmagos rendszerchipet kapott a Nova Flip, és a Huawei saját tervezésű lapkájáról beszélhetünk. Részleteket azonban ennek a felépítéséről most még nem tudunk, de állítólag Kirin 8000 névre hallgat, és kiszivárgott információk alapján a Mali-G610 integrált GPU-t alkalmazhatja. A rendszermemória 12 GB-os méretet öltött, nem is készül szerényebb kivitel jelen állás szerint. A háttértár nem bővíthető, 256 GB-tól indul a skála, és egy 512 GB-os opción át el lehet jutni az 1 TB-ig is.

A mobil hálózati modem képességei a Huawei érzékeny témaként kezeli, de azt megtudhattuk, hogy a készülék képes lesz a jelerőséget hatékonyan növelni, hogy a kapcsolat minősége mindig a lehető legjobb legyen. A Nova Flip kapott Bluetooth 5.2 modult, és képes akár lossless hangátvitelről is gondoskodni 990 kbps-ig (L2HC, LDAC), biztosítja a Wi-Fi 6 támogatást, és fejlett, többfrekvenciás A-GPS vevő is található benne.

Galéria megnyitása

Büszkén emelte ki a Huawei, hogy sikerült egy olyan felépítést terveznie az eddigi tapasztalatokat és a legfrissebb fejlesztéseket felhasználva, ami minden eddiginél lényegesen tartósabb. A független svájci SGS, ami a világ egyik legnagyobb tanúsítvány kibocsátója, már egy ideje teszteli a hajtogatható mobiltelefonok ellenállóképességét, és úgy találták, hogy a Nova Flip bírja a legjobban a folyamatos hajtogatást. A tesztek során arra jutottak, hogy 1,2 millió meghajtást is el tud viselni a szerkezet végzetes meghibásodás nélkül. Ez azt jelenti tíz éves időtávra levetítve, napi 330 alkalommal is kihajtható. Miközben az új külső képernyőnek hála egyébként ritkábban kell kinyitni, mint a korábbi flipes Huawei-eket.

Galéria megnyitása

Kihajtott állapotában csak 6,88 milliméter vastag a mobiltelefon, és 15,12 milliméter lesz az összehajtást követően, mikor zsebre vágja a felhasználó. A Nova Flip tömege 195 gramm. Az ujjlenyomat-olvasót a tervezők az oldalán helyezték el, így mindig könnyen hozzáférhető lesz. Kapott egy érdekes hordótáskát is az újdonság, ami elsősorban a hölgyeknek szól. Fekete, fehér, zöld és rózsaszín verzióban is forgalomba kerül a termék, kiviteltől függően lehet a burkolat bőrhatású vagy üveg.

Galéria megnyitása

4400 milliamperórányi akkukapacitást préseltek a tervezők az okostelefonba, ennek köszönhetően már egészen jó lesz az üzemideje. Tölteni kellően gyorsan lehet a Nova Flipet, 66 wattos teljesítményt támogat. A Huawei elmondása alapján a 100 százalékos feltöltés lemerült helyzetből 40 percet fog igénybe venni, de a 80%-os szintet kevesebb mint 30 perc alatt el fogja érni. 5 W-os töltésmegosztás is van, de csak kábelen, és legfeljebb arra jó ez, hogy a viselhető kiegészítőknek lehessen vele vésztöltést adni.

Galéria megnyitása

A Huawei Nova Flip Kínában kerül majd a boltokba elsőként, ami nem meglepő. A vállalat kénytelen a hazai pályára fókuszálni, miután a nyugati piacokon nem igazán tud érvényesülni a Google szolgáltatások és más amerikai fejlesztések nélkül. 5300 jüanról (270 ezer forint) indul a készülék 12/256 GB-os csomagban, és 6500 jüanig (330 ezer forint) felmegy, ha valakinek az 1 TB-os verzióra lenne szüksége. A forgalmazása napokon belül indul.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2024. aug. 9. 18:43
#2

Ilyen adat a büdös életbe nem érdekelt hogy mi mennyit bír ki. Billentyűzeteknél is vakítják a parasztot mennyi leütést bír ki, aztán 100 emberből 100 nem azért dobja ki, mert nem működik rajta valamelyik. Nem is szokott előfordulni, csak valami 40 éves retró gépeknél amiben szétporladtak az alkatrészek. Telefonnál pedig majd ki milyen selejtet kap el.

wintercounter
wintercounter
2024. aug. 10. 16:58

@DemonDani Nekem sokkal gyakrabban halnak meg egerben a kapcsolok. A jelenlegi brown switches billentyum mar 10 eve nyuzom, es kozben mar ez a 4. high-end egerem (igaz az egyikben a szenzor halt meg, de a tobbiben a kapcsolo).

hunspirit
hunspirit
2024. aug. 9. 11:36
#1

RIP AMD!

tomchee
tomchee
2024. aug. 9. 12:46

@hunspirit bip hdmi

Vissza az oldal tetejére