A Hold meglehetősen rejtélyes és furcsa égitest. Égi kísérőnk számos olyan jellemzővel rendelkezik, amelyekre nehéz magyarázatot találni. Ott van például rögtön a mérete: átmérője negyede a Földének. A Pluto és a Charon kettősét leszámítva a Naprendszer nagyobb méretű, ismert égitestjei között a Hold messze a legnagyobb relatív átmérővel rendelkezik anyabolygójához képest.
Ez azonban nem minden. Míg rendszerünk minden más holdja saját bolygója egyenlítői síkjában kering, a Hold keringési síkja 5 fokkal tér el a Föld pályasíkjától, miközben bolygónk egyenlítői síkja 23 fokkal tér el ez utóbbitól. További furcsaság, hogy bár külsőre rendkívüli módon eltérőnek tűnik a két égitest, a Föld és a Hold összetétele meglepően hasonló, holott a legtöbb bolygó holdjai gyökeresen eltérnek saját planétájuktól.
A Holddal kapcsolatos rejtélyek jelentős részére kielégítő magyarázatot kínál a nagy becsapódási hipotézis. Ennek lényege, hogy miután a Napot körülvevő anyagkorongban elkezdtek kialakulni a bolygók, néhány 10 millió évvel a Föld formálódása után egy Marshoz hasonló méretű égitest ütközött planétánkkal. Az esemény nyomán nagy mennyiségű anyag került a világűrbe, amely lassan gyűrűt formált az egyenlítő mentén. Az ütközés hatására a Föld forgása felgyorsult, és a bolygó öt óra alatt fordult meg saját tengelye körül. Később, ahogy a törmelékből lassan elkezdett összeállni egy új égitest, a születő Hold és a Föld közötti gravitációs kölcsönhatások nyomán a Föld forgása lelassult, kísérőnk pedig egyre távolabb került a bolygótól.
Az elmélet megmagyarázhatja a Hold szokatlanul nagy méretét (a becsapódás nyomán sok anyag került Föld körüli pályára), de nem ad mindenre választ. A legszembetűnőbb probléma, hogy amennyiben a Hold valóban kidobódott anyagból létrejött, egyenlítői gyűrűből állt össze, akkor vajon miért nem kering ma is az Egyenlítő mentén. Az is kérdéses továbbá, hogy miért hasonlít annyira a Földére az összetétele, amikor egy hasonló ütközés során a becsapódó másik égitest is tetemes mennyiségű anyagot hagyhatott hátra.
Egy tudóscsoport most úgy véli, megoldást talált az említett problémákra, új elméletük ráadásul azt is megmagyarázza, miért annyira ferde a Föld tengelye. A Kaliforniai Egyetem szakértői alapvetően egyetértenek a nagy becsapódási hipotézissel, de úgy vélik, hogy az ütközés nagyobb energiájú volt a korábban véltnél. Sarah Stewart és kollégái szerint a kozmikus katasztrófa két órára gyorsította fel a Föld forgási periódusát a klasszikus hipotézisben becsült öt óra helyett. A nagyobb energiák hatására a Föld anyaga is szinte teljesen törmelékessé vált, és vegyült az ütköző égitest anyagával, így végül mind a bolygó, mind annak kísérője ugyanazon keverékből formálódott meg, megmagyarázva a hasonló összetételt.
Az új modell alapvetése, hogy a Földet súrolva érintő égitest annyira kibillentette a Földet korábbi helyzetéből, hogy annak tengelye sokkal jobban megdőlt az ekliptika síkjára állított merőlegeshez képest, mint ami napjainkban jellemző bolygónkra. A 60–80 fokos kitérés megváltoztatta a holdi árapály evolúcióját is. Ahogy a Hold távolodni kezdett a Földtől, egy idő után a Nap gravitációja is elkezdte látványosan kifejteni hatását az égitestre.
Az első jelentős pályarezonancia akkor állt be a három égitest között, amikor a Hold a Föld sugarának 20-szorosára járt tőlünk. Ennek nyomán a kutatók által létrehozott modell szerint a Föld tengelyferdesége mérséklődött, és eredményeként a Hold pályasíkja 30 fokos szögben állt be az ekliptikához képest. 30 földsugárnyi távolságban (a mai Föld–Hold-távolság felénél) lépett fel a következő nagy változás, amelynek során a Hold pályasíkja a maihoz hasonló mértékben megközelítette a Földét, mondja Stewart.
A Földtől távolodó Hold a Nap hatására tehát az ekliptika síkjához egyre közelebb eső pályát vett fel, és közben elkezdte „egyenesbe hozni” a Föld tengelyét. Az alábbi videó részletesen megmutatja, hogyan zajlott a folyamat. A modellben a Nap a kép bal oldalán foglal helyet, és a Föld tengelye a csillag felé dől. Ahogy az idő telik a Hold pályájának átmérője, dőlésszöge és alakja is változik, megváltoztatva a Föld tengelyferdeségét is. A folyamat első lépései a szakértők szerint már mindössze egymillió évvel az ütközés után jelentkezhettek.
