A Naprendszerben ugyan egyetlen más ismert égitesten sincsenek olyan tektonikus lemezek és rengések, mint a Földön, de ez nem jelenti azt, hogy a talajuk ne mozogna. Az Apollo-korszak óta ismert, hogy léteznek holdrengések, és körülbelül másfél évtizede azt is tudjuk, hogy a Hold zsugorodik: az elmúlt 200 millió évben 50 méterrel csökkent a sugara. Most új bizonyítékok erősítik meg ezeket a megállapításokat.
A Hold régebben sokkal aktívabb volt geológiailag, de az idő múlásával a belseje lehűlt és megszilárdult. A belső részek összehúzódásával a kéreg megrepedezett és deformálódott. Tom Watters és kollégái ehhez a folyamathoz kapcsolódó törésvonalakat azonosítottak a Hold síkságain, amelyeket általában tengereknek neveznek.
A csapat katalógust készített az azonosított apróbb törésvonalakról, amelyekből 1114 újat találtak, így a teljes szám 2634-re emelkedett. A törésvonalak kora 124 millió év körüli, és létükért minden valószínűség szerint a Hold összehúzódása a felelős. „A tengerekben található fiatal, kisebb gerincek észlelése és azok okának felfedezése teljessé teszi a képet a dinamikus, összehúzódó Holdról” – nyilatkozta Watters.
„Ez a munka segít globálisan teljes képet kapni a Hold legutóbbi tektonikai mozgásairól, ami jobb megértéshez vezet a Hold belsejéről, hő- és szeizmikus történetéről, valamint a jövőbeli holdrengések lehetőségéről is” – tette hozzá Cole Nypaver, a kutatás másik résztvevője.
A Hold eljövendő emberi és robotikus kutatása új és részletesebb betekintést nyújthat a Hold belsejében zajló tevékenységekbe. Az Artemis program célja, hogy az évtized végére újra emberek érkezzenek a Hold felszínére. A Hold körüli pályára irányuló Artemis II már remélhetőleg néhány héten belül elindul, és olyan területekre enged rálátást, amelyeket korábban senki nem figyelt meg.
„A Hold kutatásának nagyon izgalmas időszakát éljük” – mondja Nypaver. „A közelgő holdkutatási programok, mint például az Artemis, rengeteg új információval szolgálnak majd Holdunkról. A holdi tektonika és szeizmikus aktivitás jobb megértése közvetlenül hozzájárul majd ezeknek és a jövőbeli küldetéseknek a biztonságához és tudományos sikeréhez.”
