Bevallom, nem igazán szeretem a 3D-s platformjátékokat. Nem mintha rosszak lennének, de bennem valahogy a C64-es Giana Sisters, és az első Pentiumomra sok-sok évvel ezelőtt rejtélyes módon, „gyárilag” felkerült Jazz Jackrabbit, és társaik jelentik a platformjátékot. A háromdimenziós ábrázolás megjelenése óta így nagyjából elengedtem a műfajt, csak az olyan nagy nevekbe néztem bele, mint mondjuk a Super Mario Galaxy. Az A Hat in Time azonban még nekem is tetszett. A közösségi finanszírozásból született alkotás számos kiváló elemet tartalmaz és remek szórakozást nyújt nagyjából 20 órán át.
Az alapvető struktúra a Super Mario Galaxy-ra emlékeztet, hiszen a történetet és tennivalókat különböző fejezetekre bontották, melyek mindegyike jól meghatározott célkitűzésekkel vár minket. Főhősünk egy nagy kalapot viselő, színes ruhás, vidám és cuki kislány, aki épp az űrhajóján tart hazafelé, mikor egy apró, bár roppant vicces kis „baleset” történik: bekopogtat az ablakon (igen, ez is van az űrhajón) egy bajuszos fickó, aki aztán be is töri az üveget, bárhogy mutogatjuk, hogy nem lenne tanácsos az űrbe nyitni a belső légteret. A fizika törvényeinek engedelmeskedve minden tárgy megindul kifelé a levegővel együtt, de a nagyobb baj, hogy a jármű üzemanyagául szolgáló idődarabkák, vagyis homokórák is szétszóródnak az űrben. A fő feladat az, hogy visszaszerezzük őket, enélkül ugyanis nem tudunk továbbutazni. Bonyolultabb sztorit nem kell várni egy platformjátéktól, ráadásul a humoros részek, feliratok és képtelen helyzetek, a különös karakterek és popkulturális utalások garantálják, hogy egy percig se unatkozzunk.
A változatos pályák mindegyikén el kell végeznünk bizonyos küldetéseket az adott homokóra megszerzéséhez. Erre olykor teljesen szabadon lehetőségünk nyílik, máskor különböző mellékszálakat kell előbb lezárnunk ahhoz, hogy eljussunk korábban elérhetetlen helyekre, amik majd a célhoz vezetnek. Az egész értelme nagyjából az, hogy bár a fő feladat elvégzésére ösztönöznek minket, ehhez fokozatosan fel kell derítenünk az egyes fejezeteket és összegyűjtenünk az összegyűjtenivalókat.
A pályadizájn az egyik legjobban sikerült elem. Mindig van valami csavar valahol, ami fenntartja az érdeklődést, mondjuk észreveszünk egy eddig nem látott átjárót, rájövünk, hogy felfelé is mehetünk, vagy a lejtő alján, a sarok mögött is vár ránk valami, vagy egy tereptárgy felhasználható valamilyen célra, de emellett persze szerepelnek a klasszikus platformelemek is, mint a gyűjtögetés és ugrándozás. Néhol - amolyan melléküldetésként - egy gyilkosság bizonyítékait kell összeszednünk, vagy vissza kell szereznünk egy turista fényképezőgépét. Némelyik ötlet annyira jól működik, hogy szívesen láttam volna akár többször is. Pár homokóra olyan időszakadásokban tűnt el, melyek minden pálya speciális részébe vezetnek, ezeket külön ki is emelik kék és lila színekkel. A bónuszterületek eleinte fokozatosan nyílnak meg, ahogy haladunk előre, később pedig különböző relikviák megfelelő sorrendbe állításával érhetjük el őket. A szakadásokban a geometria és a távolságok torzultak, kicsit úgy, mint az American McGee-féle Alice-ben.
Arra számítsatok, hogy a játék egyáltalán nem könnyű, néha kőkemény platform-kihívások elé állít minket, és ebbe a bossharcok is beletartoznak. Segítségünk szerencsére lesz, mégpedig a különböző kalapok formájában, illetve néhány extra mozdulatot is bevethetünk, például a falon futást, vagy a hason csúszást, esetleg a dupla ugrást. Az összegyűjtött kis gömbökből különböző passzív tulajdonságokat is vehetünk, mondjuk olyat, amivel magasból leesve sem sérülünk, vagy olyat, amivel távolabbról is magunkhoz tudjuk „húzni” a gömböket.
A látvány tökéletesen illik a könnyed hangulathoz. Színpompás, részletes, kicsit rajzfilmszerű tájak és mókás karakterek (mint a bajszos kislány) jellemzik, a játék roppant okosan használja ki az Unreal Engine 4 képességeit is – a legjobb szó rá talán a bájos. Bár távolról sincsenek benne ultrafinom textúrák, kellemes a szemnek, sokszor érdemes megállni és körbenézni, hogy megcsodálhassuk a panorámát. Mindehhez kiváló animációk is társulnak, saját karakterünk, de az NPC-k és ellenfelek vonatkozásában is (lásd például a húshengeren egyensúlyozó maffiózó extraröhejes jelenetét, akinek arcán átszellemült koncentráció ül, miközben serényen kapkodja lábait, hogy le ne pottyanjon). A mélység- és távolságérzet nagyon jó, még messziről is könnyedén megkülönböztethetjük a részleteket. A mókás hanghatások és a swingtől az elektronikusig terjedő zenei paletta tökéletesen foglalja keretbe mindezt, ne lepődjetek meg, ha azon kapjátok magatokat, hogy valamelyik dallamot dudorásszátok.
A grafikai beállítások meglehetősen részletesek és skálázhatóak, én felhúztam mindent maximumra, de a középkategóriás gépemen (i5-4460, Radeon R9 280) így olykor meg-megdöccent a játék, ezért visszavettem kicsit az árnyékokból és az élsimításból – a látvány minősége nem változott számottevően, de az akadások megszűntek. Azt javaslom, hogy várjátok meg, míg eljuttok az első pályára és ott babráljatok az opciókkal, így könnyebb lesz belőni azt, ami tökéletes a gépetek számára, a kezdő jelenetek annyira nem hozzák ki, ha gond van.
A kamera, ami nálam fontos az ilyen játékoknál, egészen jól teljesített, mindent láttam, amit akartam és amire szükség volt. Csak néhány alkalommal fordult elő, amit nagyon utálok, vagyis az, hogy teljesen beközelített, anélkül, hogy ez ellen bármit tehettem volna. Ilyenkor erősen korlátozódik a látóterünk, de szerencsére általában nem tartott sokáig a dolog.
Az A Hat in Time esszenciája a felhőtlen szórakozás, amit szinte teljes egészében hoz is. A karakter irányítása szuperpontos, az extra mozdulatok viccesek, frissek, izgalmasabbá teszik az ugrabugrálást. A hason csúszással például minden különösebb ok nélkül legalább fél órát szórakoztam. :) Az összetett pályák által nyújtott kihívások, a remekül sikerült dizájnötletek miatt simán el lehet vele lenni több órát is egyhuzamban, sőt, a végén szinte biztos, hogy többre vágyunk majd – jó hír, hogy a fejlesztők további pályákat ígértek, méghozzá ingyenes frissítés formájában, sőt, modolási lehetőséget és co-op játékmódot is terveznek, amivel tovább növelik az amúgy is magas ár-érték arányt. Ha egy családbarát, vicces, szórakoztató 3D-s platformjátékra vágytok, az A Hat in Time jó választás lehet!
