Shop menü

A GVH VIZSGÁLATOT INDÍTOTT A GOOGLE ELLEN EGY EGÉSZEN ÉRDEKES OKKAL

A keresőóriás visszaélhetett a piaci fölényével egy olyan területen, amire sokan nem is gondolnának.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A GVH vizsgálatot indított a Google ellen egy egészen érdekes okkal

Az elmúlt években a GVH több BigTech eljárást is indított, és most megint egy ilyen vizsgálatba fogott. A nagy technológiai vállalatok közül korábban a Facebookot vonta felelőségre a Gazdasági Versenyhivatal, de a Vibert és a TikTokot is vizsgálja még pillanatnyilag is.

Hazánkban a trösztellenes eljárások általában a GVH nevéhez köthetőek, és most a Google-t is a Versenyhivatal vonta vizsgálat alá, aminek az eredményeként akár milliárdos bírságot is kaphat a vállalat. És bár az elmúlt évtizedekben nagyon cifra dolgok miatt támadták a Google-t, a GVH-nek sikerült egy különösen extrém funkciót kiszemelnie magának.

Galéria megnyitása

A hatóságok szerint a keresőóriás az úgynevezett dalszövegkártya használatával sérthet versenyjogot. Elvileg előnyben részesíti a konkurenciával szemben a saját megoldását a vállalat. De mi is az a dalszövegkártya? Nos, arról az elemről van szó, ami azonnal látható lesz a videós találatok alatt, ha az ember egy dalnak a címére rákeres. Itt rögtön lehet majd látni az adott műnek a szövegét.

A GVH szerint azzal, hogy a Google rögtön a saját felületén mutatja a zenéknek a szövegét, hátrányos helyzetbe hozza azokat a honlapokat, amiknek a fő tevékenységi köre a dalszövegeknek a publikálása. Ha bebizonyosodik, hogy a keresőóriás jogsértő módon befolyásolja a dalszöveg közzétételével foglalkozó piaci szereplők közötti versenyt, akkor jelentős bírságot szabhat ki a GVH a szolgáltatásra.

A hatóságok közleménye alapján különösen az okostelefonok esetében problémás a dalszövegkártya megjelenítése, az ugyanis teljesen kitakarja a többi találatot, így az emberek azonnal nem is látják majd, hogy lennének egyéb találatok is a kiemelt, készen tálalt dalszövegen túl. Ráadásul nemcsak a dalszöveg felel azért, hogy a konkurencia kiesik a képből, hanem a YouTube is a videós találatokkal, szóval teljesen a saját szolgáltatásait tolja az előtérbe a Google.

Galéria megnyitása

Ugyanakkor az ügyben kicsit furcsa az, hogy a GVH megfogalmazása szerint „saját dalszöveg-megjelenítési szolgáltatását” preferálja a Google, miközben ez igazából csak részben felel meg a valóságnak. Hiszen magát a dalszöveget a Google más forrásból meríti, erre nincs adatbázisa, ráadásul a vállalat eleve forrásmegjelöléssel mutatja a dalszövegkártyákat. Szóval azért nem teljesen fekete-fehér az ügy, kíváncsian várjuk a kimenetelt.

A Versenyhivatal kiemelte a mostani ügy kapcsán, hogy korábban már sikeresen tudott eljárni egy 2018-as ügyben a Google-lel szemben, akkor kötelezettségeket írt elő a vállalatnak, amiket minden bizonnyal teljesített is a keresőóriás, de erről már nem szól a fáma. Azt viszont még hozzátette a GVH, hogy 2019-ban a Facebook ellen is sikeresen jártak el, és annak az ügynek 1,2 milliárd forintos büntetés lett a vége, amit a közösségi oldalnak kellett megfizetnie.

A GVH egyre nagyobb figyelmet szentel a BigTech vállalatok tevékenységének a felügyeletére, amivel természetesen nincs egyedül. Világszerte egyre több vizsgálat és per indul az IT ágazat legnagyobb szereplői ellen. A mostani eljárásban hat hónapig tartó vizsgálatra lehet készülni, ami kettő alkalommal is meghosszabbítható szükség esetén ugyancsak 6-6 hónappal.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére