Egy új kutatás eredményei arra utalnak, hogy az etanol lebontásának képessége nagyjából 10 millió évvel ezelőtt, a gorilla, a csimpánz és az ember közös ősében fejlődhetett ki. Ekkor kezdett el ugyanis elődünk egyre több időt a földön tölteni, és - a feltevések szerint – a fákról lehullott, erjedőben lévő gyümölcsöket fogyasztani.
Steven Brenner, floridai vegyész és kollégái az etanol lebontását végző enzimek genetikai vizsgálata révén jutottak arra a következtetésre, hogy az alkoholizálás kezdetei az ember kialakulását megelőző időkre tehetők. A modern emberben az alkohol-dehidrogenáz-4 (ADH4) felel elsődlegesen az etil-alkohol lebontásáért, és a nyelőcsőtől kezdve, a gyomron át, a belekig mindenütt megtalálható. A főemlősök is rendelkeznek ezen enzim egyes változataival, azonban az ADH4 nem minden formája képes valóban hatékonyan lebontani az etanolt.
Benner kutatócsoportja 27 ma is létező főemlős fajban vizsgálta meg az ADH4-et kódoló DNS-szakaszt, majd az adatok alapján igyekeztek visszakövetni a leszármazási fán, hogyan nézhettek ki az egyes elágazások létrejöttekor ezek a gének. Az eredmények azt mutatják, hogy a főemlős elődök többsége még nem lehetett képes lebontani az alkoholt. Nagyjából 10 millió évvel ezelőtt azonban, a gorilla, a csimpánz és az ember közös ősében azonban valami gyökeresen megváltozott: ezen elődünkben a korábbi változatokhoz képest ötvenszer hatékonyabbá vált az ADH4 működése, így ősünk már a modern kor italainak etanolmennyiségével is egészen jól elboldogult volna.
Benner úgy véli, hogy az enzim hatékonyabb működésére azért volt szükség, mert elődünk egyre hosszabb időszakokat kezdett a fákon kívül tölteni, és egyre gyakrabban került sor arra, hogy hullott gyümölcsöt evett. Az etanol lebontásának képessége így az evolúciós előnyök közé lépett elő, a hatékonyabb enzimkészlettel rendelkezők esélyesebbé váltak a túlélésre. Azok a főemlősök viszont, amelyek a fákon maradtak, például az orangutánok, gyakorlatilag alig találkoztak erjedt gyümölccsel, így esetükben nem volt szükség az etanol lebontásának képességére.
Az elmélet további megerősítésére persze fosszilis bizonyítékokra lenne szükség, és pontosan ebből az időszakból - az ember, a csimpánz és a gorilla közös ősének idejéből - alig találni leletet. Éppen ezért a közös ős életmódjával kapcsolatos elképzeléseket is rengeteg vita övezi, megoszlanak a vélemények annak tekintetében is, hogy pontosan mennyi időt töltött elődünk a földön, és egyáltalán mikor kezdett el hosszabb időszakokra lelátogatni a fáról. A teória igazolására tehát egyelőre nem sok esély nyílik, de kétségkívül érdekes elképzelésről van szó, amely több dologra is magyarázatot jelenthet.
