Az Animal Planet 2013 őszén kérte fel Charlotte Lindqvist genetikust arra, hogy segítsen be egy dokumentumfilm készítésébe, amely a himalájai jetiről szól. Bár a szakértőt majdnem mindenki óva intette attól, hogy belemásszon az egyesek szerint létező, mások szerint nem létező, főemlőshöz hasonlító lény vizsgálatába, Lindqvist végül belement a projektbe. Erre nagyon jó oka volt, hiszen genetikusként elsősorban medvékkel foglalkozik, és a jeti legendájára pontosan az az egyik lehetséges magyarázat, hogy valójában himalájai barna medvékről van szó.

Az Animal Planet tehát azt akarta, hogy valaki tudományos eszközökkel próbálja meg igazolni a jeti létét vagy nemlétét, Lindqvist pedig a hegységben élő barna medvéket kívánta tanulmányozni. A himalájai medvepopulációról nagyon keveset tudni. A vadon élő medvék DNS-ének beszerzése a világ minden táján problematikus, bár Lindqvist az utóbbi években egy nagyon hatékony hálózatot épített ki alaszkai terepi biológusokból, akik rendszeresen mintákat küldenek neki, segítve a jegesmedvék vizsgálatát.

Galéria megnyitása

A Himalájában élő medvékről azonban szinte alig állt rendelkezésre megbízható információ – egészen mostanáig. A szokatlan együttműködés eredményeit kedden publikálta Lindqvist kutatócsoportja, és ha következtetéseik nem is fognak véget vetni a legendának, legalábbis erősen megkérdőjelezik a jeti létezését. A szakértők összesen kilenc állítólagos „jetimaradványt” és sok-sok medve DNS-ét vizsgálták meg.

A kutatók mintákat vettek egy spirituális gyógyító által talált combcsontból, amelyről kiderült, hogy egy tibeti barna medve csontja, egy kolostorban őrzött mumifikált tetemből, amely himalájai barna medvének bizonyult, és egy kitömött tetemből is, amelyet a nácik gyűjtöttek be az 1930-as években. Ez utóbbiról kiderült, hogy egy kutya földi maradványairól van szó. A többi állítólagos jetimaradványból öt tibeti barna medvékhez, egy pedig egy ázsiai fekete medvéhez tartozott.

Ami tudományos oldalról talán a jeti hiányának igazolásánál is fontosabb, a genetikai vizsgálatok révén minden eddiginél részletesebb kép bontakozott ki a Himalájában élő medvékről. Fény derült például arra, hogy a régóta különálló alfajokként kezelt tibeti és himalájai barna medvék között valóban jól meghatározható genetikai eltérések vannak. Az utóbbi alfaj fejlődése 650 ezer éve vált le a barna medvék fő fejlődési ágáról, valószínűleg azért, mert a formálódó gleccserek elszigetelték a medvék egy csoportját a többiektől. Ennek az ősi fejlődési ágnak a leszármazottai mai kritikusan veszélyeztettek.

Lindqvist elsősorban a mitokondriális DNS-t vizsgálta kutatása során, amelynek nagy előnye a sejtmagi DNS-sel szemben, hogy több példányban is szerepel az egyes sejtekben, így régi, bomlásnak indult mintákból könnyebb szekvenálni azt. A szakértők a projekt végére végül a rendkívül ritka himalájai barna medve teljes mitokondriális DNS-ét szekvenálni tudták. Ebből adódóan pedig a jetikkel kapcsolatos eredmények is jóval meggyőzőbbek, mint a korábbi hasonló kutatások.

Az Animal Planet dokumentumfilmjét végül 2016 májusában mutatták be. Lindqvist a film végén tárta fel az utolsó DNS-bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy egy ismeretlen főemlős, egy hibrid medvefaj vagy egy ismert faj áll azok hátterében. „Amikor demonstráltam, hogy ezek tényleg medvék, nagyon izgatott voltam, mert eleve ennek igazolása volt a szándékom” – mondja a szakértő. „A tévések viszont láthatóan kicsit csalódottak voltak.”

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Renhoek
Renhoek
2017. dec. 3. 12:40
#10

Egyébként meg igaz a cím.

A jelenlegi genetikai bizonyítékok alapján nem "létezik" a jeti. Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem létezhet.

Ha találsz egy jetiszart, megszekvenáljuk és egy új faj derül ki, akkor van jetire bizonyíték, addig urban legend :D

Csaber
Csaber
2017. dec. 2. 19:15
#9

Márpedig Jeti van a medvét hívják így:D

katt777
katt777
2017. dec. 3. 12:12

Jumbo Jeti

thestock
thestock
2017. dec. 2. 15:39
#8

Nem gondoltam volna hogy ekkora energiát fognak ebbe fektetni.

Amit nem értek, hogy a mai komoly technikával ezt nem lehetett volna hamarabb, 100%-ra megállapítani?

Loch ness-i szörnnyel mi újság? Nem akarják igazolni hogy valójában egy mókás harcsa? :-)

katt777
katt777
2017. dec. 3. 12:13

Eme cikk és érvelése a loch nessi szörny létezését is "cáfolja". :)-

zseko
zseko
2017. dec. 1. 17:57
#7

Nahát, hogy mennyire agyafúrt rejtőzködő ez a Yeti, még a dns-ét is hamisítja, hogy ne találjanak rá :O xD

katt777
katt777
2017. dec. 1. 15:57
#6

A cím orbitális hazugság!

Ami nem létezik, annak nem létezése nem bizonyítható, éppen azért, mert nem létezik.:S

A genetikai vizsgálat semmi mást nem igazolt, minthogy a begyűjtött minták medvéktől származnak (de még ezt sem feltétlenül, a szakértő nyilatkozata alapján: "eleve ennek igazolása volt a szándékom”). Ezek az "eredmények" sem a jeti, sem az ufók, sem valamiféle isten (a sor folytatható) nem létezését nem bizonyítják, de kérjük akkor ezeket is külön cikkbe.:P

Ja, de, a vizsgálatok az azokat megrendelők/végzők szellemi képességeinek erős korlátoltságát is igazolták, az olvasókét meg még tesztelik.

Ebből megélnek, eszem-f.... megáll...

"Mondja csak, dr. Condon, hogy semmit nem hiszünk az egészből!"xD

Renhoek
Renhoek
2017. dec. 3. 12:26

Továbbra sem érted, hogy egy itt és az ismeretterjesztő csatornákon megjelenő cikkeknek csak a témában van köze egymáshoz.

Igen, szórakoztató oldal / bulvár az Ipon, bulvár a Discovery channel is. Nem is értem hogy nem triviális ez számodra. Szerinted egy komoly impaktfaktorral rendelkező Nature-be le engednének közölni egy ilyen publikációt ezzel a címmel?

...de minden cikk alatt ez megy, páran állandóan nyomjátok, hogy idióta tudósok, meg kamu tudomány. Miközben ezeket a címeket NEM ők találják ki, hanem egy szimpla mezei újságíró, aztán lefordítják általában.

macman507
macman507
2017. dec. 1. 12:36
#5

X-akták zene

berelhetoreklamfelulet
berelhetoreklamfelulet
2017. dec. 1. 8:11
#4

NSA által szponzorált cikk, így akarják elrejtegetni a titkot, hogy a Yeti az a hidegháborús genetikai kísérletek eredménye, mely során a tökéletes katonát akarták megalkotni genetikai radioaktív keresztklónozás során!

kiskoller
kiskoller
2017. dec. 1. 17:09

Vagy inkább Yeti? Tu-du-dum

5hR3kY
5hR3kY
2017. dec. 1. 7:51
#3

Csak nekem jutott ez eszembe? [LINK] :D

Laci19
Laci19
2017. dec. 1. 6:43
#2

Nincs Yeti, de biztos, hogy nem a medve a Yeti. O.o

ianbrenner
ianbrenner
2017. nov. 30. 22:06
#1

Ünneprontók ünnepe...

Vissza az oldal tetejére