Az adat a legnagyobb érték, erről nagyon sokan beszéltek már az elmúlt években, és lassan minden területre igaz lesz ez a technológia fejlődésével. A napokban jött a hír, hogy az Egyesült Államokban az FTC arról határozott, hogy a General Motorsnak fel kell hagynia a felhasználói adatok értékesítését illető gyakorlatával, a cég ugyanis ezzel tett szert némi extra bevételre.
Napjainkban a járműgyártók nincsenek egyszerű helyzetben, nem úgy alakultak a piaci viszonyok és a keresleti trendek, ahogyan arra számítottak a vállalatok. A cégeknél folyamatosak a költségcsökkentések, rengeteg energiát fektetnek a hatékonyság növelésére, és mindent igyekeznek pénzzé tenni. Ennek eredményeként alakulhatott úgy, hogy a GM már a vásárlóinak adataival kezdett üzleti tevékenységet folytatni.
A New York Times egy alapos oknyomozást követően tárta fel tavaly, hogy a General Motors fedélzeti rendszerei folyamatosan gyűjtik az úgynevezett mikroadatokat, és ebből egy igencsak jelentős adatbázist épített a cég. A begyűjtött információkkal pedig kereskedni kezdett, eladta ezeket más vállalatoknak, adatbrókereknek. Onnan pedig az információk eljutottak a biztosítási cégekhez. Az i-re a pontot már a biztosítók tették fel azzal, hogy elkezdték a biztosítási díjakat a felhasználó vezetési szokásaira hivatkozva módosítani (jellemzően emelni).
A mikroadatok alatt azt értjük, hogy az autók figyelték és rögzítették a felhasználó gázadási mintája, az utazásaik hosszát, fékezéseket, és így tovább, minden adatot, amikből kirajzolhatók az autóhasználati szokások. Az adatokat össze lehetett kötni a járműtulajdonosokkal, tehát a név és más személyes adatok is érintettek. Az FTC az ügy súlyosságára való tekintettel igyekezett minél határozottabban fellépni.
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság öt évre eltiltotta a GM-et és a leányvállalatát, az OnStart az olyan jellegű felhasználói adatok értékesítésétől, amik bármilyen formában az autók helyzetével vagy a vezetési szokásokkal kapcsolatosak. A hatóság szerint a vállalat megtévesztette a felhasználókat, így jutott hozzá nagyon értékes adatokhoz, ezekkel pedig visszaélést követett el, mikor szabálytalanul értékesítette őket. A cég a tények leleplezése után ezt a gyakorlatot már megszüntette.
„A GM nyomon követte és eladta az emberek pontos geolokációs adatait, és a vezetési viselkedésre vonatkozó információkat; esetenként ezeket az adatokat 3 másodpercenként rögzítette” – mondta Lina Khan, az FTC elnöke közleményében. „Ezzel az intézkedéssel az FTC megvédi az amerikaiak magánéletét és megóvja az embereket az felügyelet nélküli megfigyeléstől.”
Az ügyre úgy derült fény, hogy egy járműtulajdonos azzal szembesült az új biztosítási szerződés megkötése során, hogy jelentősen fentebb emelték a biztosítási díját, ezt pedig a vállalat egy 130 oldalas jelentéssel támasztotta alá. Ebben a jelentésben a felhasználó Chevy Boltja által mért adatok szerepeltek fél évre visszamenőleg.
A New York Times felderítette, hogy a General Motors az autók fedélzeti rendszere révén összegyűjtött rengeteg információt a cég egyik leányvállalatán, az OnStaron keresztül eladta a Smart Driver programon keresztül a LexisNexis nevű adatbrókernek. Innen kerültek tovább az adatok a biztosítókhoz, ahol összefésülték a szálakat.
A Times arra is rávilágított, hogy nem egyedül a GM áll kapcsolatban a LexisNexis, vagy más adatbróker céggel a járműiparban. Vannak ilyen kapcsolatai a Kiának, a Hyundai-nak, a Subarunak, a Fordnak, a Hondának, és a Mitsubishinek is. Azt viszont nem tudni, hogy ezek a cégek pontosan milyen adatokat adtak át az üzleti partnereiknek. Az adatbrókerekkel kötött szerződés egyáltalán nem jelenti azt, hogy érzékeny személyes információkkal üzletelnének a cégek, miközben persze a gyanú azért felmerülhet.
A Subaru az ügyben azt nyilatkozta annak idején, hogy csak a megtett távolságokra vonatozó adatokat ad ki megbízható harmadik fél számára, a Ford pedig arról számolt be, hogy kizárólag a felhasználók figyelmeztetését és beleegyezését követően oszt meg bármilyen adatot. Ezek a szerződések az Egyesült Államokra vonatkoznak, de a cégeknek a világ más tájain is lehetnek hasonló megállapodásaik.