A GEFORCE GTX 1630 SZINTJÉN HELYEZKEDHET EL A KÍNAIAK LEGÚJABB VIDEOKÁRTYÁJA

Az újdonság teljesítménye a papírforma alapján valahol a nemrégiben bemutatott GeForce GTX 1630 szintje alatt helyezkedhet el, ám pontos összehasonlítás egyelőre nem készült a témában.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2022. júl. 19. 9:45
A GeForce GTX 1630 szintjén helyezkedhet el a kínaiak legújabb videokártyája

Kína folyamatosan küzd azért, hogy minél inkább csökkentse import-függőségét a félvezetőpiacon, vagyis idővel azt szeretnék elérni, hogy az országon belüli igényeket a helyi termelés fedezze. Az USA és Kína közötti kereskedelmi háború jelentősen rontotta a kilátásokat ezen a téren, ám ennek ellenére is folyamatosan zajlanak a fejlesztések. Az egyik legfrissebb eredményt a kínai Glenfly Technology mutatta fel egy új videokártya, az Arise-GT10C0 formájában, ami igazából még véletlenül sem a gamereket veszi célba, sokkal inkább az üzleti és kormányzati igények kielégítését célozza.

Galéria megnyitása

Ennek megfelelően nem számíthatunk óriási tűzijátékra, már ami a teljesítményt illeti, ugyanis a hivatalos adatok alapján a 28 nm-es csíkszélességgel készülő grafikus processzor eléggé szerény, mindössze 1,5 TFLOP/s-os egyszeres pontosságú (FP32) számítási teljesítmény elérésére képes, amihez a jelek szerint 500 MHz-es órajel társul. Az említett számítási teljesítmény alig több, mint a néhány évvel ezelőtt slágerterméknek minősülő GeForce GTX 750 Ti-é, és az AMD VEGA 8-as iGPU-jánál sem túl sokkal gyorsabb a termék. Hogy modern példát is hozzunk, a nemrégiben piacra dobott GeForce GTX 1630 teljesítményét nem éri el, az ugyanis 1,8 TFLOp/s-os értéket képvisel.

A GPU-hoz 64 vagy 128-bites memória-adatsínen keresztül kapcsolódhat a 2 GB-nyi vagy 4 GB-nyi DDR4-es fedélzeti memória, ami 1200 MHz-es órajelen ketyeg. A videokártya PCI Express 3.0 x8-os csatolófelülettel érkezik, videó kimenetei között pedig egy HDMI, egy DisplayPort és egy D-Sub csatlakozó sorakozik, ám az sajnos nem derült ki, hogy a két előbbi port pontosan milyen szabványú. API terén a DirectX 11, az OpenGL 4.5 és az OpenCL 1.2 támogatása biztosított, a fedélzeten helyet foglaló médiamotor pedig képes a H.265-ös és a H.264-es tartalmak kódolásának és lejátszásának hardveres gyorsítására, plusz számos egyéb kodeket is támogat, de a kínai AVS-t furcsa módon nem.

Galéria megnyitása

Az új videokártyát az x86-os mellett akár MIPS és ARM alapú termékek mellé is lehet társítani, operációs rendszerek terén pedig a Windows, az Ubuntu, és a különböző kínai Linux disztribúciók támogatása érhető el.

Az Glenfly újdonsága rövidesen elérhetővé válhat Kínában, így remélhetőleg néhány teszt is érkezhet azzal kapcsolatban, mire is megy a termék a riválisok megoldásaival szemben – még ha nem is a globális piacot veszi célba.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
fekpat
fekpat
2022. júl. 19. 13:03
#2

Kínai szart nem vennék soha, az max egy hónap után meghal. Akkor inkább már amd, az egy évig bírja mielőtt kékhalált osztogat, meg télen alacsonyabbra lehet tekerni a fűtést mellette.

Dragon3k
Dragon3k
2022. júl. 19. 17:03

@fekpat akkor ne vegyél semmit, mert már nem igazán fogsz olyan terméket találni, amiben ne lenne valami kínai.

tomchee
tomchee
2022. júl. 19. 10:23
#1

Mindig így kezdik. Csinálnak egy terméket amire mindenki csak pislog, hogy hát ez kb értéktelen a konkurenciával szemben, aztán mire észbe kapunk, meg piac vezetők lettek, mert ellentétben a nyugati szokással, nem a fícsöröket rotálják, a lehető legkevesebb fejlődés mellett, és a tőzsdéseket etetik, hanem tényleg fordítanak RnDre.

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. júl. 19. 22:02

@8hty4our Ha mondjuk eddig se volt kötelezö a 4k felbontás a 4k monitoron, de amugy meg a fasznak veszel 4k monitort ha sajnálod a pénzt a kártyára ami ki is hajtaná? Ez kb. az a szitu mikor a csoka megveszi a luxus verdát, aztán tölti bele a legotvarosabb olcso benzint meg sajnálja a pénzt a szervizre és megodja okosba azt csodálkozik ha szétrohad.

Ha van pénzed majomra, legyen pénzed banánra is.

Amugy meg kétségtelenül van némi haszna néhány helyzetben, de miközben az AMD eféle faszságra forditja az idöt, az alap driverekre baszik, és az usernek kel keresgélnie olyan drájvert ami nem hal össze pl. (Mondom ezt ugy, hogy én is elkövetem azt a nagy hibát, hogy AMD kártyát vettem, és hiába a szó szeritni csucs kártyájukat vettem meg anno, kénytelen voltam viszadowngradelni valami random 2évvel ezelöti driverre, mert a legfrisebbel szagat...)

Vissza az oldal tetejére