Shop menü

A GALAXY S23 CSAK SNAPDRAGON LAPKÁT HASZNÁLHAT

Véget vetne a Samsung az Exynos és a Snapdragon chipek vegyes alkalmazásának, de ezt a hírt mindenképpen fenntartással kezelnénk.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A Galaxy S23 csak Snapdragon lapkát használhat

Évről évre úgy mutatkoznak be a Samsung csúcskategóriás okostelefonjai, hogy kétféle rendszerchippel szerelik őket. Vannak olyanok, amikben Snapdragon lapka dolgozik a Qualcommtól, és vannak Samsung által fejlesztett, Exynos chipes modellek. Jövőre azonban ez hosszú idő után megváltozhat.

Ming-Chi Kuo, aki főleg az Apple kapcsán szokott érdekes információkat idő előtt megosztani, most a Samsung kapcsán pletykált egy kicsit. Az elemző arról számolt be, hogy a Galaxy S23 szériánál nem fog exynosos megoldással előrukkolni. Minden Galaxy S23 modell a Qualcomm által fejlesztett rendszerchipet használhatja majd egységesen. Ami főleg az európai vásárlók számára lesz egy érdekes lépés, hiszen Európa az, ahova már nagyon hosszú ideje az Exynos rendszerchipnek otthont adó Galaxy S sorozatok érkeznek évről évre.

Ezzel alapvetően egyébként semmilyen gond nem lenne, hiszen az Exynos lapka is nagyon jól helytállhat minden alkalmazásban, ami csak manapság az okostelefonok keretei között előkerül, ugyanakkor a Qualcommtól általában elmarad. Nagyon nehéz lenne olyan esetet mondani, amikor az Exynos lapka tudta hozni minden szempontból a mellette bevetésre kerülő Snapdragon szintjét. Tehát lényegében egy kicsit mindig „rosszabb” terméket kaptak azok, akik a Samsung saját tervezésű konstrukcióját vették használatba.

Galéria megnyitása

Amennyiben Kuo belső információ helyesek, a Galaxy S23-nál már ilyen különbségtől nem kell tartani, minden eszköz az összes elért országba a Snapdragon 8 Gen 2 lapkával juthat majd el. Ez jelen állás szerint az SM-8550 típusjelzést viseli majd, és nagy valószínűség szerint a TSMC-nél készül majd, és nem a Samsungnál, miután a dél-koreaiak a Snapdragon 8 Gen 1 esetében nem tudták azt a szintet biztosítani, amit a vállalat ígért a saját 4 nm-es csíkszélességén. Már a Snapdragon 8+ Gen 1 előállítása is a TSMC-hez került.

Arról nincs szó, hogy a Samsung feladná a chiptervező tevékenységét, és végérvényesen a harmadik féltől származó megoldásokra állna át. Kuo információ szerint azért dönthetett a Samsung úgy, hogy a Galaxy S23 alapjául csak Snapdragont választ, mert a következő generációs csúcs-Exynos jelenleg egyáltalán nem tűnik versenyképesnek. A Snapdragon 8 Gen 2 és az Exynos 2300 között akkora teljesítménybeli különbséget lehet látni a színfalak mögött, hogy ezt már nem vállalja be a Samsung.

Galéria megnyitása

Ugyanakkor korábban arról beszélt a vállalat, hogy nagyon komoly kitartással fejlesztik a saját rendszerchipjeiket, és egyebek mellett éppen ezért korábban az AMD-vel is kötöttek egy hosszútávú együttműködést. Ennek a kollaborációnak mostanra meg is született az első eredménye, és bár nem lett korszakalkotó, elsőként hozta el erre a területre a ray tracing támogatást. Az RDNA2 architektúra van az Xclipse 920 GPU alatt, és ebben az együttműködésben óriási potenciál lehet még, attól függetlenül, hogy elsőre nem lett kiemelkedő a végeredmény.

A Samsung állítólag az is dolgozik, hogy az ARM CPU magok szintjén a saját kezébe vegye a fejlesztést. Szeretne a jövőben egyedibb lapkákat készíteni, amiknél a szoftvert is képes a saját hardvereihez optimalizálni kiemelkedő hatékonysággal. Lényegében az Apple modelljét követné, de azért ezen a területen nincs olyan könnyű helyzetben, mint a cupertinói alakulat volt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére